Update 2022.09.08. Figyelem:

A fatermékekre hatósági árat vezetnek be, és hamarosan ki is jelölik az árat. A csütörtök reggeli bejelentés szerint Gyulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: fát nem csak a Tüzépen, hanem mostantól közvetlenül az erdőgazdaságoknál is lehet majd vásárolni.Mindenkinek legalább 10 köbméter fát fognak majd biztosítani. Részletek IDE kattintva! Amint a konkrét ár bejelentése megtörténik, természetesen hírt adunk róla.

Tüzelőanyag aggodalmak

Hiába vágják ki az emberek már a saját fáikat is, ez nem fog rajtuk túl sokat segíteni, hiszen az idén kivágott faanyag nem lesz képes kellő mértékben kiszáradni a hidegebb időkig 2 hónap alatt - írta a hvg.hu elemzésében. A tűzifakereskedők ráadásul korlátozzák a megvásárolható mennyiséget. A rezsicsökkentés részleges felszámolása és az energiahordozók árainak robbanásszerű növekedése után megnövekedtek a kályhák, a kandallók és a fatüzelésű tűzhelyek eladásai is, de ezekbe tüzelőanyagot is kell vásárolni.

Régóta okoz komoly problémát, hogy a létminimum alatt vagy annak közelében élők Magyarországon mindent elégetnek ilyenkor ami csak lángra kaphat, jelentős mennyiségű mérgező anyagot juttatva a környezetbe.


A tüzifa számukra drága, és akinek van rá pénze, annak is akadhatnak gondjai a beszerzéssel. A tüzifa ára a gáz ára mentén szokott alakulni, illetve egy kevéssel alatta marad általában. A megnövekedett kereslet miatt most éppen drágul, általános a készlethiány, így drágán sem mindig beszerezhető. A hvg.hu körképe szerint a VADEX Mezőföldi Zrt. árai a következőképp alakulnak:

A VADEX Mezőföldi Zrt. árai.

Kép: vadex

Ezek pedig a Bauhaus árai másféle, kisebb kiszerelésekben:

A Bauhaus árai másféle, kisebb kiszerelésekben.

Kép: Bauhaus

A Tűzifarengetegben így alakulnak az árak:

A Tüzifarengeteg árai.

Kép: tüzifarengeteg

A Bakonyerdő.hu július elején ugyan megszüntette az online rendelések fogadását, de telefonon lehet érdeklődni és árlista is van közzétéve, íme:

A bakonyerdo.hu árai.

Kép: bakonyerdo

Ez még mindig a Bakonyerdő.hu árlistája, de már a gyűjtött faanyagra vonatkozó:

A bakonyerdo.hu árai.

Kép: bakonyerdo

A Sefag Zrt. július 19-vel mennyiségi korlátozást vezetett be a tűzifára, természetes személy esetén lakcímenként 10 m3, adószámos vásárló esetén pedig telephelyenként 10 m3 tűzifa vásárolható. Az erdészetek tűzifa értékesítési bruttó (ÁFA értékével növelt) egységárai, Ft/m3 (1 m3 = 1,68 ürm = 1m x 1m x 1,68m ) A kínálat pedig így alakul:

A Sefag Zrt. július 19-vel mennyiségi korlátozást vezetett be a tűzifára.

Kép: Sefag. Zrt

Természetesen, aki szeretne, az Agroinform piacterén is vásárolhat tűzifát.

Boldog boldogtalan vágatja az egészséges fákat

„20 hívásból 15 tűzifára jön, pedig nekünk ez nincs is benne a munkakörünkben, mi alpinista favágással és faápolással foglalkozunk, zöldhulladékként és végfelhasználásra viszünk fát” – mondta el a hvg.hu kérdésére válaszolva Juszkó Zsolt, a Favágófiúk munkatársa. A vásárlók elsősorban magánemberek, akik gázfűtéssel fűtöttek eddig, de az elszabadult energiaárak miatt fatüzelésre váltanak. Juszkó szerint a vevők a tüzelőérték alapján szelektálva vágatják ki a fáikat, élve a sok helyütt nem engedélyköteles vágatási lehetőséggel.

Az emberek egyszerűen nincsenek tisztában vele, hogy a megfelelő fűtőérték eléréséhez másfél-két évig kell szárítani a fákat, az idén kivágott növények kétszer olyan gyorsan fognak elégni a nagy nedvességtartalom miatt

- mondta el Juszkó. A fűtőérték tehát nem fog stimmelni, de még az árakkal is becsapják magukat. Egy 100–200 éves fát sokkal drágább kivágatni (~ 3 m3 tüzifa), mint ugyanezt megvenni kereskedőtől, és annak kétszeres lesz a fűtőértéke. „De ezt nagyon nehezen értik meg és azt sem lehet mondani, hogy csak a szegényebb rétegek gondolkoznak ilyen favágáson” - panaszolta a szakember.

A rezsicsökkentés részleges felszámolása és az energiahordozók árainak robbanásszerű növekedése után megnövekedtek a kályhák, a kandallók és a fatüzelésű tűzhelyek eladásai is, de ezekbe tüzelőanyagot is kell vásárolni.

A rezsicsökkentés részleges felszámolása és az energiahordozók árainak robbanásszerű növekedése után megnövekedtek a kályhák, a kandallók és a fatüzelésű tűzhelyek eladásai is, de ezekbe tüzelőanyagot is kell vásárolni. Kép: Pexels

Erdőből nem szabad

Erdőkből gyűjteni csak szigorú szabályok betartása mellett lehetséges  - és mi is összefoglaltuk egy nagyobb cikkben, hogy mire érdemes odafigyelni. Alább egy gyors ellenőrzőlista:

  • Gyűjtésre feljogosító engedély kell a tulajdonostól, amit be kell mutatni ellenőrzés esetén.

  • Az engedély csak a földön fekvő és a fakitermelés után visszamaradt faanyagra vonatkozik, kizárólag saját, egyéni felhasználásra.

  • Elszállítás előtt még fel kell méretni a gyűjtött tűzifát a kerületvezető erdésszel,

  • felvételi lapot kell íratni vele, a gyűjtő aláírásával hitelesítve.

  • Ennek alapján számolhatnak árat, amit az erdészeti pénztárban meg kell fizetni, és még mindig nem lehet indulni haza a fával.

  • A szállítás időpontját is a kerületvezető erdésszel kell egyeztetni, ami csak az ő, vagy megbízottja jelenlétében történhet!

  • Az erdőben - értelemszerűen - nem hagyható szemét sem.

A friss - tűzifahiány enyhítésére hozott kormányrendelet értelmében ugyanakkor:

  • az őshonos fafajokból álló és sarjeredetű természetes felújulásra képes erdőállomány véghasználata (vagyis újratelepítés nélküli kivágása) az erdő védelméről szóló törvényben foglalt korlátozásoktól mentesen végezhető,

  • az állami erdészeti társaságok által az erdőgazdálkodáshoz szükséges és földmunkával járó közelítőnyom-hálózat hatósági engedély nélkül alakítható ki,

  • védett természeti területen több fontos természetvédelmi korlátozást feloldottak: tarvágásos kitermeléssel már területi korlátozás nélkül lehet kitermelni erdőket, lehet kitermelést végezni akácos fakitermelése után nem szükséges fafajcserés szerkezetváltást végezni (vagyis más fajtát a helyére telepíteni), és lehet fakitermelést végezni vegetációs, fészkelési időszakban is.

És még egyszer: hatósági ár!

A ma reggeli bejelentés szerint Gyulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: fát nem csak a Tüzépen, hanem mostantól közvetlenül az erdőgazdaságoknál is lehet majd vásárolni.

A fatermékekre hatósági árat vezetnek be, és hamarosan ki is jelölik az árat. Mindenkinek legalább 10 köbméter fát fognak majd biztosítani. Amint a bejelentés megtörténik, természetesen hírt adunk róla.

(Forrás: hvg.hu)