Megváltoztatott szabályozás

Ahogy azt mi is megírtuk augusztus elején, Gulyás Gergely bejelentette, hogy elrendelik a tűzifa kivitelének tilalmát és a fakitermelés bővítését is. Ezzel kapcsolatban meg is jelent az a kormányrendelet, aminek értelmében a fakitermelés az elérendő cél érdekében könnyebbé vált. A szabályok könnyítése részben felülírta az erdő- és természetvédelmi törvényt  és a gyorsabb fakitermelés érdekében felfüggesztett néhány eddigi természetvédelmi szabályt. Az index.hu cikkében körüljárta, hogy pontosan mik lehetnek az új szabályozás buktatói, és hogy vajon egységes szabályok vonatkoznak-e a fakitermelésre.

Amint kiderült, valójában nem. Fakitermeléskor ugyanis különbséget kell tennünk a fásításban és a nyilvántartott erdőterületen történő fakitermelés között, a szabályozás ugyanis eltér.


Erdő vagy önerdősült terület? Nem mindegy! Mi jogilag az erdő?

A magyarországi erdőket az erdészeti hatóság az Országos Erdőállomány Adattárban tartja nyilván, és ez talán meglepő módon független is lehet attól, hogy az adott földterületen található-e faállomány, vagy az erdő definitív alkotóelemeiből bármilyen élő vagy élettelen elem hiányzik - írja az index.hu. Ezen felül az olyan területeket is erdőnek kell tekinteni, melyek nem szerepelnek ugyan az Adattárban, de teljesítik a törvényben megfogalmazott területi és állományszerkezeti követelményeket. A szabályozás alapján egyértelműen eldönthető, hogy egy adott terület erdőnek tekinthető-e a törvény előírásai szerint.

A nyilvános Országos Erdőtérképet tehát bárki böngészheti, és ezzel meghatározható, hogy az adott területen található faállomány erdő-e vagy nem, legalábbis az Országos Erdőállomány Adattára szerint. A térképen szerepel az erdő azonosítója is (község, tag, erdőrészlet), és a területileg illetékes erdészeti igazgatóság és erdőfelügyelő kiléte is kideríthető a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának honlapján.

Ha olyan erdőterületre bukkantunk, ami nem szerepel az Országos Erdőállomány Adattárban, akkor lehetőség van az úgynevezett "önerdősült terület" nyilvántartásba vételének kérelmezésére a területileg illetékes erdészeti hatóságnál szabad rendelkezésű erdőként. Amennyiben ez megtörtént, a kitermelést is előre be kell jelenteni az említett erdészeti hatóságnak - figyelmeztet rá az index.hu cikke.

A szabályok könnyítése részben felülírta az erdő- és természetvédelmi törvényt  és a gyorsabb fakitermelés érdekében felfüggesztett néhány eddigi természetvédelmi szabályt.

A szabályok könnyítése részben felülírta az erdő- és természetvédelmi törvényt  és a gyorsabb fakitermelés érdekében felfüggesztett néhány eddigi természetvédelmi szabályt. Kép: Pexels

A "nem erdőben" növő fák, az fásítás?

Gyakorlatilag minden fával, bokorral borított külterület, ami nem erdő, az automatikusan fásítás. A 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szerint fásításnak számít az erdei fafajból vagy fafajokból álló

a) egyes fa;

b) jellemzően vonalas kiterjedésű fával borított terület, ahol az állományon belüli egyes fák, és a terület kisebb kiterjedése szerinti szélső fák egymástól mért tőtávolsága átlagosan nem nagyobb húsz méternél (fasor);

c) ötezer négyzetméternél kisebb, jellemzően nem vonalas kiterjedéssel rendelkező, legalább ötven százalékban fával borított területen lévő fák összessége (facsoport);

d) olyan legelő művelési ágban lévő földrészlet, amelyet a fák koronavetülete egyenletes elosztásban legfeljebb harminc százalékban fed (fás legelő).

Fakitermelési szabályok az erdőállomány adattárban nem szereplő fásítási területekre

A fásított területnek van érvényes bejegyzett földhasználója, aki jogosult bejelenteni a fásításban végzett fakitermelést. Amennyiben nincs ilyen földhasználó, akkor (de csak 1/1 tulajdon esetén) a tulajdonos jelentheti be a fakitermelést.

Ilyenkor a fakitermelés lényegesen leegyszerűsödik, bár ezt is be kell jelenteni előzetesen a területileg illetékes erdészeti hatóságnak. A NÉBIH bejelentés fásításban tervezett fakitermelésről című formanyomtatványát kell kitölteni, és két példányban (védett természeti terület esetén három példányban) beküldeni. A hatósági ellenjegyzést követően az egyik példányt a kérelmező visszakapja, és ezzel lehet igazolni a fakitermelést, aminek immár nincs is több hatósági akadálya. A tevékenység végeztével nem szükséges jegyzőkönyvezni az elvégzett munkát, de arra érdemes figyelni, hogy december 31-vel az engedély érvényét veszti.

A fásított területnek van érvényes bejegyzett földhasználója, aki jogosult bejelenteni a fásításban végzett fakitermelést.

A fásított területnek van érvényes bejegyzett földhasználója, aki jogosult bejelenteni a fásításban végzett fakitermelést. Kép: Pexels

Ki végezhet fakitermelést egy nyilvántartott erdő területén?

Csak az a regisztrált vagyis bejegyzett erdőgazdálkodó, vagy akinek ő engedélyezte és szerződést is kötött vele. És hogy ki lehet ilyen erdőgazdálkodó? A terület tulajdonosa, tulajdonostársa, vagy harmadik személy, az ő megbízásának haszonbérleti szerződés, erdőgazdálkodási haszonbérleti szerződés, feles bérleti szerződés vagy szívességi földhasználati szerződés lehet az alapja. Az ügyintézésben az erdészeti igazgatóságokhoz érdemes segítségért fordulni. Természetesen az erdőgazdálkodónak biztosítania kell a szakszerűséget is, melyet erre jogosult erdészeti szakszemélyzetet alkalmazásával tehet meg - írja az index.hu.

Mi tehát az első lépés?

A fakitermelést legelőször is be szükséges jelenteni az erdészeti hatóságnál, hogy megszerezzük a szükséges engedélyt. Természetvédelem alá eső területeken a Zöldhatóság is véleményezi a döntést, az erdészeti hatóság pedig 30 napon belül jár el.

Ezt mindenképpen olvasd el, szeptember 8-i fontos tűzifa információ a kormánytól!

(Forrás: Index)