Az illegális fakitermelés és kereskedelem visszaszorítása szempontjából egyformán fontos a gazdasági érdek és a fával borított területek védelme, valamint a környezetvédelem.

A fa, mint megújuló tüzelő- és nyersanyag továbbra is fontos, de kizárólag jogszerűen kitermelt forrásból származhat. Ezt a faanyag kereskedelmi lánc (EUTR) széleskörű ellenőrzésével lehet kontrollálni és erősíteni. A Nébih, a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletére kijelölt hatóságként, idén is elkészítette a tapasztalatairól szóló jelentést.

A Nébih ellenőrei 2020-ban

427 eljárást indítottak

649 illegális faanyag hirdetést szűrtek ki és

44,75 millió Ft bírságot szabtak ki.

Az elkobzott bevétel csaknem 16,4 millió Ft, míg a zár alá vett vagy elkobzott faanyag mennyisége 3364 m3. (Ezek a fatermékek ingyenes, közcélú tulajdonba kerülnek.)

A hivatal EUTR szakemberei csaknem 900 telefonhívást fogadtak és mintegy 2000 elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.

Az illegális fakitermelés szempontjából a legmagasabb kockázatú megyék továbbra is Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megye. Fejér megye besorolása romlott egy kategóriát, míg a többi megyéé nem változott.

Illegális fakivágás

Sokkoló az illegális fakitermelés és -kereskedelem éves mérlege – Fotó: pixabay.com

Bár az EUTR-rendszer bevezetését követően sokan bejelentkeztek a Nébih nyilvántartásába (2020-ban már csaknem 7100 regisztrált láncszereplő volt), azonban az önkéntes jogkövetési hajlandóság több láncszereplőnél csökkent az utóbbi időben. Például a faanyag eredetének nyomon követhetőségét a telephelyi nyilvántartásokban több helyen már nem biztosították. Éppen ezért 2012-ben a Nébih ellenőrei kiemelten vizsgálják a szállítójegyeket és a telephelyi nyilvántartásokat.

A hivatal számít a lakossági bejelentésekre a gyanús vagy illegális faanya-kereskedelmi tevékenység észlelésekor.