A koronavírus hatásai

Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a 2020-as év rendhagyó volt a koronavírus-járvány miatt és felértékelődött az élelmiszerszállítás, valamint -előállítás szerepe világszerte. A növekvő igényekhez történő alkalmazkodás tavaly kora tavasszal okozott némi fennakadást az alkatrészbeszerzések ázsiai ellátási láncban, de mára a gyártók, beszállítók termelési- és szállítási határidői normalizálódtak. Az AXIÁL Kft. raktárkapacitásai, logisztika infrastruktúrája lehetővé tette és teszi a készletek folyamatos, magas szinten tartását, az ügyfelek zavartalan kiszolgálását.

A pandémia alatt az AXIÁL Kft. végig szem előtt tartotta munkavállalói és ügyfelei védelmét, valamennyi intézkedését is ennek fényében hozta meg. Egyes munkaterületeken otthoni munkát vezetett be A-B hetes váltásban, ahol pedig a munkavégzés ezt nem tette lehetővé, ott védőfelszerelésekkel látta el munkavállalóit.

A magyar mezőgazdaságot befolyásoló tényezők

2019-ben az Agrárminisztérium kihozott egy kamattámogatási lehetőséget - 80 százalékos kamattámogatás mintegy 30 milliárd forintos keretösszeggel –, ennek keretében mezőgazdasági gépeket lehetett vásárolni. A Növekedési Hitelprogrammal kombinálva maximum 0,5%-os ügyleti kamattal lehetett géphitelhez jutni. 2020 eleje még ennek jegyében zajlott, az AXIÁL Kft. partnerei pedig jelentős értékben valósítottak meg beruházásokat ebben a programban az Axiál Financial Services Kft. közreműködésével.

E konstrukció után sem maradtak a gazdaság szereplői kedvező finanszírozási lehetőségek nélkül, hiszen az MNB új lendületet adott a Növekedési Hitelprogramnak az NHP Hajrával, 1500 milliárd forintnyi forrással, amit azóta további 1000 milliárd forinttal toldottak meg. Így elmondható, hogy várhatóan 2021-ben is folyamatosan a gazdálkodók rendelkezésére fog állni a kedvező, fix kamatozású, kiszámítható forrás.

E tekintetben az AXIÁL Kft. pénzügyi szolgáltatásokat közvetítő leányvállalata - az Axiál Financial Services Kft. - munkatársaival áll az ügyfelek rendelkezésre, akik nemcsak kedvező kamatkondíciót, hanem biztosítéki feltételekben is optimális megoldásokat kínálnak a beruházások mellé.

Mezőgazdaság- és építőipari géppiac 2020-ban

Pintér Zsolt, az AXIÁL Kft. ügyvezetője saját adatbázisuk és kimutatásaik, valamint az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet, a DataHouse, a MEAR (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének Eladási Adatcsere Rendszere), Dr. Hajdú József és több bel- és külföldi szakirodalom felhasználásával ismertette a 2020. évi mezőgazdasági- és építőipari géppiac főbb mutatóit.

A magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominál értéke 180 milliárd forint volt 2020-ban, egy kis csökkenés figyelhető meg a 2019-es évhez képest, de összességében egy elfogadható évet zárt a magyar mezőgazdasági géppiac beruházási oldalról.

Traktorok

Az értékesített erőgépek tekintetében elmondható, hogy az iparág továbbra is stabil, közel azonos darabszám került értékesítésre, mint tavaly.Ugyanakkor sokat lehet hallani arról, hogy az értékesített erőgépek átlagos teljesítménye évről évre nő. Az ügyvezető a Fendt traktorok példáját hozta ennek szemléltetésére, amely során látható volt, hogy míg 2019-ben 222 LE, addig 2020-ban 235 LE volt az átlagos értékesített teljesítmény. Ez 6%-os növekedés mindössze egy év alatt.A 2020. évi össztraktorpiacból, a 80 LE feletti kategóriában az AXIÁL Kft. a Landini, Fendt és CLAAS márkái révén 24,8 százalékos piaci részesedést mondhat magáénak.

Kombájnok

A bajai központú vállalat számításai szerint a betakarítógépek piacán 2,1 százalékkal sikerült növelni piaci részesedésüket 2020-ban a 2019-es évhez képest. „A Magyarországon 2020-ban értékesített betakarítógépek közel fele CLAAS volt.” – hangsúlyozta az ügyvezető. A kombájnokhoz kapcsolódóan megfigyelhető, hogy az átlagos vágóasztalméret 20 év alatt 5,5 méterről 7,5 méterre nőtt. Ugyanez jellemző a motorteljesítménynél is: 2019/2020 viszonylatában 384 LE-ről 402 LE-re nőtt a teljesítmény. Ma már a legnagyobb teljesítményű CLAAS kombájnok kukoricában akár 150 tonna/hektár fölötti teljesítményre is képesek!

Silózók

Mintegy 67 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak az AXIÁL Kft. 2020-ban. „A 2020-as év nagyon jó év volt, de az ÁTK (szerk. hivatalosan ÁTFT - Állattartó Telepek Fejlesztésének Támogatása néven megjelent) pályázat révén a 2021-ben akár ettől is nagyobb darabszámú értékesítés is elképzelhető.” – tette hozzá Pintér Zsolt.

Mezőgazdasági teleszkópos rakodók

„Még mindig el tudjuk mondani, hogy az általunk forgalmazott Manitou és CLAAS teleszkópos rakodók értékesítési volumenével minden második mezőgazdasági teleszkópos rakodó, amely értékesítésre kerül hazánkban, az továbbra is tőlünk kerül ki.” – hangzott el. E gépeknél is elmondható, hogy a vevői igényekre reflektálva egyre nagyobb teherbírású és emelési magasággal rendelkező rakodók kerülnek értékesítésre. A kompakt gépek tekintetében az 5,25 méteres emelési magasságtól a 9 méteresig és a 2,5 tonna teherbírástól a 6 tonnáig terjed a paletta, illetve a nagyobb értékek irányába mozdultak el az értékesítések.

Magyar építőgéppiac 2020-ban

Az utóbbi években egyre élénkebb az építőgéppiac. A teleszkópos rakodók piacán, a 10 méter feletti kategóriában megközelítőleg 85 százalékos; ezen belül a forgóvázas gépek piacán mintegy 95 százalékos piaci részesedést ért el az AXIÁL Kft. A mini/midi kotrók tekintetében a vállalat megduplázta az értékesített darabszámait 2020-ban 2019-hez képest. A 14 tonna teherbírás feletti földmunka gépek esetében – ahol nagyobb a verseny a piacon – hozzávetőleg 12 százalékos piaci részesedést értek el.

Új és kiemelt beszállítók

A sajtótájékoztatón a négy kiemelt beszállítóról is szó esett:

  • a CLAAS-ról, mely márka termékeit már több mint 20 éve forgalmazza az AXIÁL Kft.
  • a Fendtről, mely egyre inkább a digitalizáció irányába nyit.
  • a HORSCH-ról, melynek nemrég jelent meg első, állítható hasmagasságú önjáró permetezőgépe.
  • a Manitouról, mely cég rekordmagas megrendeléseket jegyzett a 2020-as év negyedik negyedévében.

A 2018 decemberében bevezetett DeLaval fejéstechnológiai berendezések forgalmazását továbbra is ellátja a vállalat a nyugat- és észak-kelet-magyarországi régiókban, valamint öt szlovák járásban.Új márka az AXIÁL Kft. palettáján a Schäffer, mely 2020. december 1-jétől található meg a cég kínálatában. A Schäffer Németországban piacvezető a teleszkópos gépek piacán, a derékcsuklós rakodók piacán pedig második helyen áll. A 22 darab mezőgazdasági és 16 darab építőipari modellt tartalmazó paletta legkisebb derékcsuklós rakodógépe 1,4 tonna, a legnagyobb modell pedig 13 tonna üzemi tömegű – a szegmens igényeit teljeskörűen kielégíti.

A siker kulcsa

Az AXIÁL Kft. egy, a magyar mezőgazdasági és építőipari gépesítést támogató, szervizszolgáltatást nyújtó és alkatrészforgalmazást végző vezető vállalat. „Az volt az álmom, hogy ezt a célkitűzést a 2020-ban is megtartsuk. Jelentem, sikerült.” – mondta Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A siker kulcsa a folyamatos fejlődés, fejlesztések és befektetés a kollégákba, az utánpótlásnevelésbe, az infrastruktúrába, a folyamatokba, a forgalmazott gépekbe, a partnerkapcsolatokba és finanszírozási lehetőségekbe. Továbbra is a kiváló szakmai tudáson és minőségi háttérszolgáltatásokon van a hangsúly.

Magyarországon 19 telephelye van a vállalatnak, melyeket folyamatosan fejleszt. A következő beruházás Felsőzsolcán lesz, ahova Miskolcról fog a telephely és kollektívája átköltözni. Ez a jelenlegi telephelytől csupán néhány kilométerre található telek 3 hektár alapterületű, és a beruházás végeztével fedett raktár és műhely, mosó, gépbemutató terület kerül kialakításra rajta, melyek a legmodernebb felszereléseket fogják tartalmazni.

A Pénzügyminisztérium támogatásával folyamatban van a bajai székhelyen található Alkatrész Logisztikai Központ bővítése. A magasraktárban 14 méter magasságig fognak raktározni a (mostani 8 méterrel szemben) a jobb helykihasználás miatt, és a polcokon 38.000 láda kap majd helyet. Az új épületrész másik oldalán 5500 új raklaphely lesz megtalálható, a meglévő raktárban pedig 3500 raklaphely. A bővítés az áruk hatékonyabb be- és kitárolását teszi lehetővé.

Ami a vállalat folyamatait illeti, bevezetésre került az E-számla és az E-munkalap rendszer, NFC chip segíti a gépek gyors beazonosítását, új reszponzív weboldal teszi kényelmessé a böngészést a felhasználóknak. Természetesen ezekkel párhuzamosan a dolgozók eszköz- és gépparkja is folyamatosan fejlődik.

„Általánosságban elmondható, hogy egyre nagyobb, modernebb, környezetkímélőbb és ezáltal komplikáltabbak a gépek, de a modern technikának óriási értéke van, növeli a hatékonyságot és a hozamokat, tehát a bevételeket is. Éppen ezért különösen fontos, hogy ezeket a gépeket hozzáértők kezeljék. Ennek érdekében folyamatos gépkezelői kurzusokkal támogatjuk vevőinket, hogy kihozzák gépeikből és ezáltal termőföldjeikből a maximumot. Kérjük, ezeket vegyék igénybe!” – mondta Pintér Zsolt ügyvezető.

Az AXIÁL Kft. tavaly sikeresen kibocsátott 15 milliárd forint össznévértékű kötvényt a Növekedési Kötvényprogram keretében, mely bevezetésre került a Budapesti Értéktőzsdén is. Ezzel a kötvénnyel a vásárló nem szerez tulajdonosi és döntési jogosultságot az AXIÁL Kft.-ben, célja, hogy a vállalat hosszú távon tovább növelje pénzügyi stabilitását, forrásainak tervezhetőségét, működésének megbízhatóságát.

„Az AXIÁL Kft. 2020. évi eredményeiről elmondható, hogy továbbra is stabil, minden üzletág teljesítette az előírt terveket. Köszönet a kollegáknak a helytállásukért ezekben a rendkívüli időkben is!” – összegezte az ügyvezető.

Axiál Financial Services Kft.

Az AXIÁL Cégcsoport fontos része az Axiál Financial Services Kft., melynek célja:

  • a leghatékonyabb gépfinanszírozási-,
  • a mezőgazdasági és építőipari üzemeltetési körülményekre és kockázatokra optimalizált biztosítási megoldások eljuttatása a partnerek részére.
  • Továbbá a mezőgazdasági partnerek fő bevételt adó tevékenységének időjárási kockázatoktól való védelme.

„Az Axiál Financial Services Kft. pénzügyi tanácsadói számos alkalommal nyújtottak segítő kezet az AXIÁL Kft. partnereinek. Évről-évre nő szolgáltatásaikat igénybe vevők száma. Bátran forduljanak hozzájuk a jövőben is!” – mondta a tulajdonos.

MANAX Kft.

A rövid- és hosszútávú gépbérleti konstrukciókat kínáló MANAX Kft. is a cégcsoport része – az AXIÁL Kft. legnagyobb partnere - szolgáltatásaikat gépkezelővel, vagy anélkül lehet igénybe venni. Fiatal gépparkkal támogatják a vállalkozókat, a gépek átlagos életkora 2 év. Hozzávetőleg 1200 darabos a flottájuk, mely gépeket szakszerviz tart folyamatosan karban. Számos érv szól mellettük, mint például a költséghatékonyság, a kapacitásnövelés, de a vásárlási döntés meghozatalát is elősegíthetik.

Átalánydíjas szervizszolgáltatás

Ahogy minden évben, úgy idén is sor került az AXIÁL Kft.-vel átalánydíjas szervizszolgáltatásra szerződött, kiemelt partnereinek díjazására. A vállalat a díjakat az Öttevényi Agrár Zrt. a Tarnamenti-2000 Kft., valamint a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. számára adta át.

A jövő

A világ népessége egyre nő, így a gazdáknak egyre több élelmiszert kell termelniük, miközben az éghajlat, ezáltal a terméshozamok is, folyamatosan változnak. A mezőgazdasági termelőknek a veszteségeket intelligens, digitalizált gépekkel, produktívabb módszerekkel kell kompenzálniuk. Az AXIÁL Kft. már készen áll a kihívásokra, partnerei támogatására.

„A folyamatos fejlesztés elvét már 30 évvel ezelőtt zászlónkra tűztük. Ez a meggyőződés több soron visszaigazolást nyert, hogy mást ne említsek, most, a pandémia idején. Gondolok itt a nagy gonddal és szakértelemmel kiépített informatikai rendszerünkre, amely lehetővé tette, hogy rendkívüli gyorsasággal lefektethessük pl. az otthoni távmunka, online kurzusok, webkonferenciák, illetve egyéb digitális megoldások feltételeit.

… A fejlesztés elve tevékenységünk minden egyes területére kiterjed. Az AXIÁL Kft. jubileumi évét szimbolizáló, 30-ast tartalmazó logó is utal arra, hogy stabilitásra törekszünk és a jövőben is fejlődni szeretnénk” – hangsúlyozta Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője.