Dr. Gál András Levente a konferencia keretében részesült a Magyarország Digitális Agrárgazdaság Fejlesztéséért díjban. A Digitális Jólét Program (DJP) szakmai vezetőjeként 2018 óta koordinálja Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának (DAS) elkészítését és végrehajtását. A DAS-t az általa vezetett, számos kormányzati szervezet bevonásával létrehozott munkacsoport állította össze, a stratégiát a kormány 2019-ben fogadta el.

Gál András Levente

Dr. Gál András Levente – fotó: Agroinform.hu

Folyamatosan változó szabályok

„Továbbra is a gazda és a termőföld áll a mezőgazdaság középpontjában, de a szabályok folyamatosan változnak. Igaz ez a drónszabályozásra, a mesterséges intelligencia használatára, az 5G-re vagy éppen az adatvagyon kezelésének szabályaira.”

A szakember elmondta, hogy a drónszabályozás tekintetében nagyon komoly érdekkonfliktus vár megoldásra: szem előtt kell tartani a magánélet védelmét, a nemzetbiztonsági és vagyonvédelmi szempontrendszert, de a közterületek használatára is számos előírás vonatkozik. Emellett azonban azt is kimondjuk: minél több esetben lenne szükség arra, hogy a mezőgazdaságban drónok végezzék az egyes feladatokat. Többek között ezeknek a szabályoknak az összehangolása érdekében jött létre a Drón Koalíció.

drón

A drónszabályozás tekintetében nagyon komoly érdekkonfliktus vár megoldásra – fotó: Shutterstock

Az adatvagyon kezelésének kérdése hasonlóan nagy jelentőséggel bír

„Nem csak a GDPR-ról van szó, hanem arról, hogy a gazdálkodók alárendelt szerepben vannak azokkal a technológiai cégekkel szemben, amelyek az adatgyűjtéshez és adatkezeléshez szükséges platformokkal rendelkeznek.”

A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség a világon először Magyarországon jött lére, mely többek között ezen ellentmondások feloldásának rendezésére is hivatott.

Cél, hogy az adatvagyont ne csak a globális szereplők tudják felhasználni, hanem a mezőgazdasági gazdálkodók számára is a hatékonyság záloga lehessen.

Tudásra is szükség van

A Digitális Agrárakadémia elindítása egy új lehetőség: mintegy 400 ezer magyar vállalkozó számára biztosítja az esélyt a továbbképzésre. De ugródeszkát jelenthet a digitalizációban, az okoseszközök használatában, az adatvagyon használatában rejlő lehetőségek ésszerű kiaknázásában is.

„Ki szeretnénk alakítani az igényt arra, hogy a gazdák mindent tudni akarjanak a gazdálkodást hatékonyabbá tévő digitális eszközökről és rendszerekről.”

2021 szeptemberének egyik legizgalmasabb feladata lesz a Digitális Agrárakadémia elindulása, amely az Állatorvostudományi Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően valósul meg.

„Az akadémia lehetőséget biztosít ahhoz, hogy a vállalkozók, gazdálkodók számára közelebb hozzuk a digitális eszközöket, és így egy korszerűbb világ köszöntsön be a mezőgazdaságban.”