Kötelező a kifüggesztés minden mezőgazdasági célt szolgáló, vagy olyan ingatlan esetében, melynek megnevezésében mezőgazdasági utalás szerepel, valamint a terület meghatározásában aranykorona-érték megjelölés található. A Duna House elemzési vezetője, Benedikt Károly ennek kapcsán azt mondta: a kötelező kifüggesztés nemcsak legelőkre, szántókra, nádasokra, erdőkre vonatkozik, hanem bizony a zártkertekre is.

Szakáll Júlia ügyvéd szerint föld eladása esetén a vételi ajánlatot adásvételi szerződésbe kell foglalni és arról a tulajdonos az aláírástól számított 8 napon belül tájékoztatni köteles az elővásárlási jog jogosultjait. Ennek egyik módja a kifüggesztés, amit meg kell előznie a kormányhivatal földügyi osztálya előzetes vizsgálatának, amely dönt a szerződés közzétételre való alkalmasságáról, avagy alkalmatlanságáról.

zártkert Balaton

A Balaton térségében egyre keresettebbek a zártkertek, hétvégi telkek – forrás: Pixabay

Az elővásárlásra jogosult a közzétételtől számított 30 napon belül tehet az adásvételi szerződés kapcsán elfogadó, vagy az elővásárlási jogáról lemondó jognyilatkozatot. Ha ezen határidőn belül nem nyilatkozik, akkor azt az elővásárlási jogról való lemondásnak kell tekinteni.

Friss lehetőség, hogy pályakezdő gazdálkodó kifüggesztés nélkül megszerezheti az első 10 hektár földjét. Ám ezzel az opcióval csak az élhet, aki földműves, soha nem volt 10 hektár több földterület a birtokában és már legalább 3 éve maximum 20 kilométeren belüli lakóhellyel vagy üzemközponttal rendelkezik. Mindkét feltételnek meg kell felelni a kifüggesztés alóli mentesüléshez.


A Duna House elemzési vezetője szerint a zártkertek tekintetében a vásárló mindenképpen figyeljen arra, hogy amíg nem érkezik meg az eladásra vonatkozó kormányhivatali jóváhagyás, addig nem szabad kifizetni az ingatlan vételárát. Ha mégis kifizeti, fejlesztésbe már semmiképp ne fogjon, mert ha időközben jön egy elővásárló, akkor vele szemben nem tudja érvényesíteni a kárigényét és elveszíti a beruházását.

Forrás: Economx