Tavasszal nem csak a napsütés kopogtat be az ablakon, de a kártevők is. Hozzánk hasonlóan alig várják, hogy a növényeinken megjelenjenek az első levelek és hajtások, és megdézsmálhassák őket. Most éppen a gyümölcsfáink vannak a legnagyobb veszélyben. A meleg, párás körülmények igazán jó melegágyai a különféle kórokozóknak, és kártevőkből sincs hiány, így fontos szerep jut a növényvédelemnek. Növényvédelmi előrejelzésünk és növényvédőszer-kezelő adatbázisunk neked is sokat segíthet a növényeid védelmében.

Azonban ahhoz, hogy véget vessünk a kórokozók és kártevők ámokfutásának, nem feltétlenül kell vegyszereket használnunk. Van ugyanis jónéhány szuperhős a növények között, amelyek bátran szembe szállnak a kártevőkkel, és nem csak saját magukat, de társaikat, sőt, még minket is képesek megvédeni. Így hát nagyon fontos tudni, melyik növényt melyik növény védi meg, és egymás közelébe ültetni őket. És persze folyamatosan szemmel tartani a növényeinket, hogy ha kialakul a baj, azonnal közbe tudjunk lépni. Mert ők csak ránk számíthatnak.

Barátság a növények között

Ahogyan az emberek, úgy a növények között is vannak barátságok, és bizony ellenszenvek is léteznek. Ez persze nem azt jelenti, hogy a paradicsomok összebeszélnek, és megdobálják magukkal a paprikát, mert beszólt nekik. Azonban egyes növények képesek arra, hogy néhány társuk számára ellehetetlenítsék azt, hogy a közelükben élhessenek és fejlődhessenek, míg mások megvédik a többieket bizonyos betegségektől, vagy kártevőktől.

fokhagyma egészben és szeletben

A fokhagyma kiváló fertőtlenítő. Fotó: Pixabay

Ha ezekkel a kapcsolatokkal tisztában vagyunk, lecsökkenthetjük a kártevők és különféle betegségek elleni védelemre használt vegyszerek mennyiségét, így jóval egészségesebb, bőségesebb és finomabb lesz a termésünk. Éppen ezért fontos a növénytársítás, és a vetésforgó.

Miért fontos a vetésforgó?

A vetésforgó lényege, hogy nem szabad ugyanazt a növényt két, egymást követő évben ugyanarra a helyre ültetni. Ennek az oka nagyon egyszerű. A növénynek minden évben ugyanazokra a tápanyagokra van szüksége, így azokat veszi fel a talajból, és ha következő évben is oda ültetjük, jóval kevesebbhez fog hozzájutni, még akkor is, ha pótolni próbáljuk a számára szükséges tápanyagot. Ráadásul ugyanazok a kártevők és gyomok szaporodnak el azon a területen, hiszen azok is odaszoknak az adott növényhez, ha éveken át ugyanott találják meg.

Az allelopátia fontossága

Az allelopátia a neve a növények, algák, baktériumok, korallok vagy gombák azon tulajdonságának, ami lehetővé teszi, hogy szerves vegyületek kibocsátásával szomszédjaik életfolyamatát befolyásolhassák. Elősegíthetik azok növekedését, vagy akár gátolhatják a csírázásukat. Ez nem egyenlő azzal, hogy a túl közel ültetett növények elvonják a másik elől a tápanyagot. A allelopátia fontos szerepet játszik a gyomírtásban is.

Az allelopátia megalkotója egy bécsi egyetemi professzor, Hans Molisch, aki 1937-ben tárta a világ elé megfigyeléseit. Ő észlelte és jegyezte fel először, hogy vannak olyan növények, amelyek a talajba bocsátanak bizonyos szerves vegyületeket, aminosavakat, fenolokat, amelyek egyes növénytársaikra jótékonyan, másokra károsan hatnak.

Ha ezekkel a kapcsolatokkal tisztában vagyunk, akkor sokkal eredményesebben tudunk termeszteni a veteményesben, és kevesebb vegyi anyagra lesz szükségünk a növényvédelem során.

A segítő növények

1. A zabos bükköny kiváló példája a növények közötti bartáságnak.. A zab és a bükköny magját összekeverik, majd így vetik el, mert a kikelt zab támasztékot ad a rajta felkúszó bükkönynek, cserébe a bükköny nitrogént ad a zabnak.

2. A zeller erős illatával képes távoltartani a levéltetveket, nagy segítséget nyújtva ezzel a babnak és a káposztának.

3. Sok olyan növény képes fertőtleníteni a környezetét, mint például a kapor, a fokhagyma, a körömvirág, vagy akár a rozmaring.

4. Egyes növények segítenek bizonyos állatokat is távol tartani. A vakond nagyon utálja a nagy sárfű jelenlétét a kertben, így ennek a növénynek a segítségével távol tudjuk tartani a nem kívánatos, bundás vendéget. A szúnyogok ellen pedig kiváló védekezést nyújt az ablakba helyezett muskátli.

5. A fekete diófa úgy védi az életterét, hogy olyan nagy mennyiségű vizet vesz fel a talajból, hogy más növények már ne tudjanak megélni a környezetében.

6. Az allelopátiás tulajdonságok a gyomírtásban is segítségünkre lehetnek. Ha a gyomos területeket ilyen növényekkel mulcsozzuk, meg tudjuk védeni a növényeinket. Gyomosodást gátló hatása van például a paprika lomblevelének, hiszen az fenolt tartalmaz, amely gátolja a paréj, a libatop, a fekete csucsor és a lándzsás útifű elszaporodását.

paradicsom

A paradicsom finomabb lesz, ha petrezselymet ültetünk mellé. Fotó: Pixabay

7. A büdöskét imádják a méhek, a zöld részei ráadásul olyan vegyületeket tartalmaznak, melyek segítenek távol tartani a drótférgeket és a fonalférgeket. Ha a bogyós gyümölcseink, a káposzta, a paradicsom, vagy a futóbab mellé ültetjük, segít megvédeni őket a kártevőktől.

8. A spenót kiválóan takarja a talajt a szomszédai felett, míg azok meg nem erősödnek, a bab pedig közben árnyékot nyújt neki, hogy meg ne égessék a napsugarak.

9. A zöldbab, mivel pillangós növény, nitrogénnel tölti fel a talajt az uborka számára, míg a bársonyvirág elűzi a fonálférgeket és rovarkártevőket. A kapor segíti az uborkát a növekedésben, miközben a bazsalikom odavonzza a beporzókat és védi az uborkát a lisztharmat ellen.

10. A karósbab, a pattogtatni való kukorica és a különféle tökfélék, amilyen a patisszon, a cukkini és a  spárgatök, Amerikában az indiánok által kedvelt hármas volt. A törzsi kertészeik úgynevezett „három nővér" társításban ültették őket, mivel a tök árnyékolja a talajt, fel tud futni a babbal együtt a kukorica szárára, a bab közben mindkettőnek értékes tápanyagokat szolgáltat.

11. A sarkantyúvirág vonzza a ragadozó rovarokat és elriasztja a kártevőket, így igazán hasznos a növények számára.

12. A koriander javítja a szomszédainak aromáját, míg a fokhagyma védi a mellette élőket a fonálférgek és a gombabetegségek ellen.

13. A petrezselyem javítja a paradicsom aromáját és takarja a talajt.

14. A hagyma illóolajával védi a paradicsomot a kártevőktől.

zeller egészben és szeletben

A zeller távol tartja a levéltetveket. Fotó: Pixabay

15. A kovaföldben szilícium-dioxid található, amely leoldja a kártevők kitinvázának külső viaszos bevonatát. Ezáltal az élősködő kiszárad, majd elpusztul.

16. A növények illóolajai is segítenek. A rozmaring elpusztítja a legyek, a bolhák, a szúnyogok lárváit. A borsmenta segít a levéltetvek, a hangyák, a pókok és a bolhák ellen, míg a kullancsok nem kedvelik a kakukkfüvet.

17. A rebarbara oxálsavat, cseranyagokat és antrakinont tartalmaz, mely kiváló a levéltetvek ellen. Érdemes napos helyre ültetni, mert így több a cseranyagot és antrakinont termel, mint árnyékban.

18. A körömvirág védelmet nyújt a fonálféreg és a levéltetű ellen is.

19. A fokhagyma kiváló a lisztharmat, a szürkepenész, a fonálféreg, a burgonyabogár, a lótücsök és a földibolha ellen.