Amikor itt a tavasz, nem csak a kertünk, hanem a szívünk is virágba borul. Ilyenkor elkap minket a lendület, és minél több csodás virággal szeretnénk körbevenni magunkat. Erre pedig tökéletes megoldás a balkonláda, akkor is, ha van kertünk, és akkor is, ha csak egy erkélyünk van.

Így hát akkor is a közelünkbe hozhatjuk a természetet, ha emeletes házban lakunk, de akár egy kertes ház ablakait vagy teraszát is szebbé tehetjük egy csodás balkonládával. A balkonláda ráadásul arra is kiváló, hogy különböző igényű növényeket tarthassunk, hiszen az azonos igénnyel rendelkezőket könnyedén egy balkonládába lehet ültetni. És persze maga a balkonláda is dísze lehet az ablakodnak.

1. Így válaszd ki a megfelelő balkonládát

A balkonládákat manapság már számtalan méretben, színben és formában megvásárolhatjuk, azonban nem csak az ízlésünk lehet a mérvadó, amikor megvásároljuk őket. Sőt, nem árt átgondolni, hogy melyik felel meg legjobban a növényeink igényeinek.

A legfontosabb, hogy erős anyagból készüljenek, hiszen ki lesznek téve napsütésnek és viharnak is. A rögzítésüket is nagyon komolyan kell venni, hiszen még a földszintről lezuhanva is okozhatnak kárt és sérülést, de ha az emeleti erkélyről esnek le egy vihar következtében, annak a következményeibe jobb bele sem gondolni.

balkonláda virág

A balkonláda erkélyed dísze. Fotó: Pixabay

A kisebb ládák lehet, hogy csábítóak lehetnek, hiszen kevés helyet foglalnak, és akár fajtánként is ültethetünk beléjük virágokat, azonban ezekben a növényeknek jóval kisebb hely jut, és a gyökereik is hamarabb megéghetnek.

Anyagukat tekintve a balkonládákból számtalan választási lehetőség áll rendelkezésünkre. Az égetett agyagedények igazán nagyon mutatósak, azonban sajnos könnyen eltörhetnek, és a színüket sem képesek sokáig megőrizni, a napsütés miatt. Ráadásul a víz is jóval hamarabb elpárolog belőlük, így sokkal gyakrabban kell megöntözni a bennük lévő növényeket.

A kerámia, vagy terrakotta edények is igazán szépen mutatnak a teraszon, azonban az áruk sajnos igen magas. Sok utánzat kapható, ám ezek minősége messze nem olyan, mint az eredeti edényeké. Nagyon könnyen rá lehet jönni, melyik eredeti és melyik másolat, hiszen egy igazi terrakotta edény komoly súllyal rendelkezik.


A legnépszerűbbek a különböző műanyag balkonládák, amelyeknél bizony a méret a lényeg, hiszen ha túlságosan kicsi méretűt választunk, abban nem jut kellő hely a növények gyökereinek, és ezért hamarabb megéghetnek a nagy meleg hatására.

A faládák is nagyon szépek a balkonon, de ezeket kezelni kell, különben az öntözés hatására gyorsan tönkre fognak menni. Jól tudnak benne levegőzni a növények gyökerei, nem melegeszik át, és nagyon természetközeli megjelenést képes biztosítani.

Viszont a fém ládákat nem ajánljuk, még ha nagyon szépek is tudnak lenni. A forró napsütésben nagyon hamar át tudnak ugyanis melegedni, ami nem tesz jót a bennük lévő virágoknak. Ráadásul, ha nem jó minőségűt választunk, könnyen rozsdásodásnak fog indulni.

balkonláda fűszer

Fűszernövényeket és zöldségeket is termelhetsz a balkonládában. Fotó: Pixabay

Ahogyan a divat is folyamatosan változik, úgy jönnek elő mindig újabb színű, típusú, anyagú balkonládák, de ha van jól bevált már tavalyról, akkor felesleges lecserélni. Az igazi díszét úgyis a benne lévő csodás virágok adják majd.

2. Ezt vedd figyelembe az ültetéskor

Ha új ládákat vásároltunk, akkor nem kell takarítanunk, azonban, ha a régieket akarjuk használni, akkor azokat alaposan ki kell takarítanunk. Ha maradt bennük föld, azt öntsük ki, majd töltsük fel őket jó minőségű virágfölddel.

A földdel nem érdemes spórolni, hiszen ez adja az alapját mindennek. Ha nem jó minőségű földbe ültetjük a virágokat, akkor egészen biztosan nem fognak tudni olyan szépen virágozni, mintha a számukra megfelelő virágföldet biztosítjuk a számukra.

Magunk is készíthetünk virágföldet, jó minőségű föld, istállótrágya vagy komposzt felhasználásával. A lényeg, hogy a virágföld laza és jó vízáteresztő képességű legyen. Az istállótrágyával kevert virágföld kifejezetten jót tesz, ha már kifejlett palántákat fogunk elültetni a balkonládába. Így ültetés után 3-4 hétig egyáltalán nem szükséges tápoldatot adni a fejlődő növényeknek.

Mivel a balkonládában többféle növény is helyet kap egymás mellett, fontos, hogy átgondoljuk, melyiknek milyen igényei vannak, és az azonos igényűeket tegyük egy ládába. Például a muskátlit ne ültessük egy ládába egy szárazságot kedvelő növénnyel, mert az egyiküknek sem lesz jó szomszédság.

Érdemes a ládába agyaggranulátumot helyezni, hogy elszívja a túlságosan sok nedvességet, de az is fontos, hogy a láda alján lyukak legyenek, ahol ki tud folyni a felesleges öntöző- vagy esővíz. Ha olyan helyen van a láda, ahol érheti az eső, mindig ügyeljünk rá, hogy ne pangjon benne a víz.

Az olyan növényeket, amelyek speciális földet igényelnek, érdemes külön cserépbe ültetni, hogy megkapják, amire szükségük van. A hortenzia, vagy az azálea is ilyen, mert ők kifejezetten a savanyú talajt kedvelik. De ne csak dísznövényeket ültessünk, hiszen sok zöldséget és fűszernövényt is nevelhetünk a ládában.

3. Így ültesd a növényeket a balkonládába

A láda alját minden esetben ki kell lyukasztani, alsó rétegként pedig érdemes kavicsot, vagy összetört agyagcserép darabokat tenni bele, hogy ne álljon meg a víz benne.

Ezután az ültetésre szánt növények gyökerét nedvesítsük be úgy, hogy egy vízzel teli edénybe tesszük őket, amelyből a gyökereik jól meg tudják magukat szívni vízzel. Ezután töltsük meg félig földdel a ládát, majd helyezzük rá a növényeket. Töltsük fel a növények körüli részt virágfölddel, amit nyomkodjunk le óvatosan, hogy ne maradjon benne levegő. Ezután alaposan öntözzük meg a növényeket.

balkonláda virág

A virágok elhelyezésénél figyelembe kell venni a ház fekvését is. Fotó: Pixabay

Az ültetés után egy hónapig nem kell pótolni a tápoldatot, hiszen jó minőségű földbe kerültek a növények gyökerei. Ezután viszont már szükség lesz a rendszeres tápanyag pótlásra, akár folyékony, akár szilárd formában. Akár egy tabletta tápkorongot is tehetünk a földbe, amely jó pár hónapig ellátja a növényeket a szükséges tápanyaggal.

4. Ezeket a növényeket ültesd márciusban

A tavasz elején olyan növényeket érdemes a balkonládába ültetni, amelyeknek nem árt a fagy. Ilyen az árvácska, a százszorszép vagy a nefelejcs. Később kerülhetnek beültetésre azok a növények, amelyek érzékenyek a fagyra.

Fontos, hogy ismerjük a növények igényeit, és eszerint kerüljenek a ház különböző ablakaiba. A keleti vagy déli ablakokba olyan növények kerüljenek, amelyeknek sok fényre van szükségük, mint amilyen a muskátli, a petúnia vagy a körömvirág. A nyugati fekvésű ablakládákba az árnyékot kedvelő növények kerüljenek, mint amilyenek a begónia, a pistike, a páfrányok és a borostány.

Az árvácska

Az árvácskának számtalan színváltozata fellelhető, így nagyon kedvelt növény a kiskertekben is. Nagyméretű virágai selymes felületűek, és igazán szépen díszítik a balkonládákat. A világos vagy félárnyékos helyet kedveli. Az árvácska számára fontos a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talaj. Az árvácska mérsékelt öntözést igényel.

Magról nagyon könnyen szaporítható, amelyet kora tavasszal tehetünk meg. A magról nevelt árvácska 6-8 hét után már kiültethető, és a vetéstől számított 12 hét múlva gyönyörködhetünk a virágaiban.

A szarvacskás árvácska bokros növekedésű, alacsony termetű dísznövény. Virágai 2-3 cm átmérőjűek, melyek márciustól júniusig nyílnak. Az elszáradt virágokat célszerű eltávolítani, hiszen akkor még több energiája jut a növénynek az új virágok nevelésére.

A háromszínű árvácska egynyári növény, amely nagyon szép virágokat hoz. Balkonládába és sziklakertbe ültetve is nagyon szép. Virágai sárga, kék, lila és fehér színekben nyílnak. A napos és félárnyékos helyeket kedveli.

A sarkantyús árvácska bokros növekedésű, évelő növény, mely élénk színű virágaival a tavasz közepétől a nyár elejéig díszíti kertünket. Nagy a víz és fényigénye, így fontos, hogy rendszeresen öntözzük.

A százszorszép

A százszorszép biztosan nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen igazán gyönyörű virág. A kerti százszorszép a fészkesek családjába tartozik, és Európában és Kis-Ázsiában őshonos. Ez a cseppnyi kis virág világszerte igazán népszerű. A franciák húsvétkának hívják, a németek pedig „libavirág" néven említik, ami arra utal, hogy gyakran nyílik libalegelőkön. Angol neve „a nappal szeme", mely nevet azért kapta, mert estére becsukja sárga virágait.

nefelejcs virág

"Kék nefelejcs, el ne felejts". A nefelejcs az emlékezés virága is. Fotó: Pixabay

A százszorszép lágyszárú, évelő növény, de kétnyári növényként termesztik, azaz az egyik évben vetik, a másik évben nyílik.

Virágai leginkább fehér, rózsaszín és sárga színekben nyílnak, és 15 és 40 cm közötti lehet a magasságuk. Egészen júniusig virágzik. Kedveli a napos, félárnyékos helyet, a szárazságot viszont nehezen viseli, így fontos, hogy rendszeresen öntözzük. Kéthetente szükséges tápanyaghoz juttatni, elnyílt virágait pedig érdemes eltávolítani.

Az évelő fajtákat tőosztással szaporíthatjuk tavasszal vagy ősszel, míg a kétnyári fajtákat magvetéssel szaporítjuk. A magokat június, július hónapban kell elvetni, és nem szabad betakarni, mert fényre csíráznak. A földjét azonban mindig tartsuk nedvesen. 6-8 nap múlva kelnek ki a magok, majd 3-4 hét múlva válnak elültethetővé a növények.

A nefelejcs

"Kék nefelejcs, el ne felejts", mondta sokszor a nagymamám, akinek kedvence volt ez a gyönyörű kis virág. Nem véletlen, hogy sokakat megihletett és szívesen látják a kertjükben, hiszen amellett, hogy szép, nagyon egyszerűen gondozható is. Kétéves növény, amely az első évben kihajt, de virágot csak a második évben hoz. A nefelejcs bokros növekedésű, magassága 25 cm körüli. Április végétől május végéig virágzik. A legismertebb a kék változata, de lehetnek fehér, vagy rózsaszín virágai is. A nefelejcs önvetéssel szaporodik, mivel a növények virágzásuk után elhalnak, és elszórt magjaikból új növények hajtanak ki.

A nefelejcs a félárnyékos helyet kedveli, az erős napsütés hatására ugyanis gyorsan elnyílnak a virágai. A nyirkos, tápanyagban gazdag talajt igényli, ezért ültetés előtt érdemes komposztot keverni a földjébe. A nefelejcs számára fontos a kellő mennyiségű víz, ezért rendszeresen kell öntözni. Azonban ügyeljünk rá, hogy a növény ne legyen vizes, hanem csak a talaját locsoljuk.

Ha magról szeretnénk szaporítani, július végén vagy augusztus elején érdemes elszórni a magokat. A növényeket azonban télen takarjuk be a fagyok ellen. Az első évben csak leveleket növeszt, de a második évben már csodás virágszőnyeggel ajándékoz meg minket.