Ugye, milyen gyönyörű, amikor tavasszal sorra bukkannak elő a kertünkben a csodás virágok? Ehhez azonban előrelátónak kell lennünk, hiszen a legtöbb hagymának szüksége van a hidegre és a pihenésre ahhoz, hogy minél korábban virágot tudjon hozni.

Emiatt tehát a kora tavasszal virágzó tulipánt, nárciszt vagy krókuszt mindig ősszel kell elültetni. Ha ezt nem tettük meg, akkor sajnos a most elültetett hagymák már egészen biztosan nem fognak virágot hozni tavasszal. Így a megoldás, hogy mégis gyönyörködhessünk ezekben a kedves virágokban, ha már kész növényt vásárolunk meg kora tavasszal, és ezeket ültetjük el a kertben.

Ezek után pedig a legfontosabb teendő, hogy jó előre jegyezzük be a naptárba, hogy ősszel el kell ültetnünk a virághagymákat! De az sem mindegy, hogy hogyan, van ugyanis egy csodás módszer, amelynek segítségével szinte mindig nyíló, csodaszép virágok lesznek a kertünkben. Annyit elárulhatunk, hogy egy nagyon finom olasz ételnek is köze van hozzá. És persze a rétegeknek. De a többi a cikkből ki fog derülni.

tavaszi virágok kert

A csodás tavaszi virágok feldobják a kerted és a hangulatod. Fotó: Shutterstock

Ezért kell ősszel elültetni a virághagymákat

A szárazon tárolt virághagymát vagy gumót azért kell legkésőbb októberben elültetni, mert így tudjuk visszaadni a növénynek a természetben megélt ritmusát. Legkönnyebben azokat a növényeket hajtathatjuk, amelyek amúgy is kora tavasszal borulnak virágba, vagyis a tulipánt, a nárciszt, a jácintot és a krókuszt.

Ahhoz, hogy a jácint januárban virágozzon, októberben kell elültetni. Az októberben elültetett tulipán márciusban, a nárcisz és az írisz január közepén fog virágozni, míg a krókusz akár már decemberben virágozhat, egészen február végéig.

Fontos, hogy mindig megbízható forrásból származó, ép hagymákat ültessünk el, különben egyáltalán nem biztos, hogy a sok munka meghozza gyümölcsét, illetve virágát. Tapogassuk meg a hagymákat, és ha puhák, ne ültessük el. Egészséges, kemény hagymákat válasszunk, hogy biztosan sikeres legyen az ültetés.

Így hajtasd a virághagymákat

Ha tehetjük, előkezelt hagymákat vásároljunk, melyeket tegyünk be két hétre a hűtőbe, körülbelül 5 Celsius-fokos hőmérsékletre, hogy megkapják a számukra szükséges hideg hatást. Miután kivettük őket a hűtőből, tartsuk őket száraz, hűvös helyen. A külső leveleiket mindenképp távolítsuk el az ültetés előtt.


Ezután ültessük el őket a kerti ágyásba, vagy egy cserépbe, esetleg virágládába. Mindig jó szerkezetű, tőzeges, perlites, esetleg homokos talajt válasszunk számukra, hogy ne rothadjanak el a hagymák. Az ültetési mélységről mindig tájékozódjunk, mert ez minden növény esetében más.

A jácint hagymáját 15 cm, a nárciszét 8 cm, a krókuszét pedig 5 cm mélyre kell ültetni. Ha egy közös edénybe ültetjük őket, ügyeljünk rá, hogy a hagymák legalább 5 cm távolságra legyenek egymástól. Ha a hagymákat mélyebbre ültetjük, azok később fognak majd virágozni, így tehát tudjuk befolyásolni, hogy ne maradjunk virág nélkül.

A hajtatás alatt nagyon oda kell figyelni a növényekre. Ha állott, langyos vízzel öntözzük őket, akkor segítjük a gyökerük képződését. Fontos, hogy sötét, 10 Celsius-fokos helyiségben tartsuk őket. A gyökerek körülbelül 4-5 hét alatt fejlődnek ki, ezalatt az idő alatt pedig heti egyszer szükségük van öntözésre. Ahogy elérik a növények a körülbelül 10 cm-es magasságot, már lassan fényhez is juthatnak, mely hatására a virágok elnyerik gyönyörű színüket.

Ezért jó az ültetőkosár

Az ültetőkosár segítségével egy helyen tudjuk tartani a virághagymákat, és nem tudnak egyre mélyebbre kerülni, késleltetve így a virágzást. Így ráadásul még a hagymákat is jóval könnyebb kiszedni a tél előtt. Ez akkor nagyon fontos, amikor közvetlenül a földbe ültetjük a hagymákat.

virághagymák

A tavaszi virágoskerthez a hagymákat ősszel kell elültetni. Fotó: Shutterstock

Kora tavasszal ültetjük a liliomokat, a nőszirmot, a fréziát, vagy a gumós begóniát. Fontos, hogy ültetés előtt alaposan készítsük elő a talajt. Ássuk fel a számukra kiválasztott területet, és keverjünk a földbe érett komposztot. Szedjük ki a tarackot, és a nagyobb köveket is, majd készítsünk ültetőlyukat, és a növény számára megfelelő mélységben ültessük el a hagymát, melyet behelyeztünk az ültetőkosárba.

Erre ügyelj az ültetésnél

Fontos, hogy a magasra növő virágokat mindig az ágyás hátuljába ültessük, míg az alacsonyak elől kapjanak helyet, hogy a magasabb növények ne fosszák meg őket a napfénytől. Ráadásul nem is nagyon látszanak, ha eltakarja őket egy nagyobb növény. A virágágyásunk kinézetét előre meg tudjuk tervezni, ha különféle árnyalatok szerint ültetjük el a hagymákat.

Akár úgy is ültethetjük a hagymákat, hogy az azonos színű és fajtájú virágokat nagyobb csoportokba ültetjük, vagy egyre sötétedő vagy világosodó árnyalatokat is ültethetünk egymás mellé. De az is igazán elegáns tud lenni, amikor felváltva ültetjük egymás mellé a különféle színű virágot hozó növényeket, ismétlődő sorrendben. Az a fontos, hogy számunkra szép legyen, a virágoknak pedig kellő hely jusson egymás szomszédságában.

A föld nélküli hajtatás

A jácint hagymája annyi tápanyagot tartalmaz, hogy vízfelvétel után is képes virágot hozni. Ehhez tegyük a jácint hagymáját egy kis vázába, vagy üvegbe, amibe vizet töltünk. Annyi vizet öntsünk bele, hogy a hagyma ne érintkezzen a vízzel, különben el fog rohadni. A hagyma legyen 2-3 centivel a víz felett. Nem kell aggódni, nem fog szomjazni, hiszen ilyenkor a párolgó vízből táplálkozik. Egy hét múlva meg fognak jelenni a gyökerei, amelyek már el fogják érni a vizet. Innentől már ügyelni is kell rá, hogy folyamatosan vízhez jussanak.

A vázát 10 Celsius-fok körüli hőmérsékleten kell tartani, sötét helyen. Amikor a hajtáskezdemény elkezd növekedni, tegyük melegebb helyre, ahol már a fény is érheti. Körülbelül 3-5 hét alatt fog virágot hozni.

Ültess amarilliszt

Az amarillisz hagymát úgy kell elültetni, hogy a hagyma felső harmada kint legyen a földből. Így ugyanis egészen biztosan nem éri nedvesség, és nem fog tudni elrohadni. Emiatt nem szabad megöntözni egészen addig, amíg a bimbó elő nem bújik, különben csak levelei lesznek, virágja sajnos nem. Ekkortól már nyugodtan öntözhetjük, de ne álljon a vízben.

Ezt szeretik a hagymás virágok

A hagymás növények nagyon szeretik a meleget, így napos helyet válasszunk nekik. Fontos, hogy a talaj jó vízelvezetésű legyen, amely képes könnyen kiszáradni. Az ideális talaj semleges kémhatású vagy meszes. A komposztot nagyon meg fogják hálálni, de emellett egészen biztosan szükségük lesz még foszforra is, amely a gyökérképződést segíti elő.

Ültetés után locsoljuk meg a földet, hogy gyorsabb legyen a gyökérképződés. Ez azért fontos, mert ezeket a hagymákat ősszel kell elültetni, és ezért még a fagyok előtt kell gyökeret ereszteniük, hogy túléljék a telet.

virághagyma ültetés

A virághagymák ültetésnél fontos az ültetési mélység. Fotó: Shutterstock

Ismerd meg a lasagne módszert!

Hallottál már a rétegezéses, vagy más néven a lasagne módszerről? A lényege, hogy ugyanarra a helyre, kerti ágyásba, ládába vagy cserépbe, több rétegben ültetik a különböző virághagymákat, és így azok folyamatosan nyílnak. Jó választás lehet, ha a korai virágzású sáfrány, a tavasz közepén virágzó jácint és a későn virágzó tulipán kerül egymás alá. Úgy kell választani, hogy a virágzási időkben átfedés legyen. A hagymák válogatásánál ügyeljünk a színkombinációkra is.

20 cm mélyre kerüljenek a legnagyobb hagymák, a kisebbek pedig 12-13 cm-re. A lasagne módszert úgy kell elképzelni, hogy a tészta a hagyma, a szósz pedig a talaj. Az alsó takaróréteg körülbelül 30 cm-re legyen az edény peremétől. Ez 7 cm vastag legyen, mert ide kerülnek a legnagyobb hagymák, mint például a nárcisz, vagy a tulipán. Majd következnek az újabb, kisebb hagymák, körülbelül 16 cm mélyen a talajfelszíntől, vagyis az edény peremétől. Ilyen lehet a jácint, a nárcisz. A hagymákat körülbelül fél cm-re ültessük egymástól. Ezeket  2,5 cm vastagon fedjük be talajjal.

Ebbe kerülnek az apró hagymájú virágok, mint a fürtös gyöngyike és a sáfrány. Borítsuk őket 12 cm vastag talajréteggel. Amíg a hagymák nem hajtanak ki, ide ültethetünk árvácskákat. Öntözzük rendszeresen és tavasszal csodás látvány tárul majd elénk. Ültetés előtt érdemes ültetési tervet készíteni, így előre meg tudjuk tervezni, melyik hagyma hová kerüljön, és körülbelül hogy ültessük el őket, hogy a lehető leghosszabb ideig gyönyörködhessünk a virágokban.