A szeptember második felét jellemző, késő ősziesen hideg idő után a középső őszi hónap – a nyárhoz hasonlóan – ismét melegebb lett az átlagosnál. A havi középhőmérséklet a Dunántúl nagy részén 2-3, a keleti területeken jellemzően 1-2 fokkal haladta meg a sokévi átlagot, ahogy az alábbi térképen látható.

időjárás

Az októberi középhőmérséklet eltérése a sokévi átlagtól 2022-ben – forrás: OMSZ

A hónap első napjaiban ugyan még az átlag alatt maradt a hőmérséklet, később azonban – szinte egész októberben – meghaladta azt. Jelentősebb, országos lehűlés csupán 20-a, 21-e körül volt. A hónap végén is hidegebbek lettek a nappalok a sokfelé tartósan borús, párás, néhol ködös időben, de akkor az éjszakák meglehetősen enyhék maradtak, amit a mellékelt grafikon is mutat.

időjárás

Az októberi napi minimum- és maximum-hőmérsékletek változása 2022-ben, valamint a hőmérsékleti minimumok, maximumok és napi középértékek sokévi átlagainak (országos területi átlagok) alakulása °C-ban megadva – forrás: MeteoPlaza

Bár az ország nagy részén nem az volt a legmelegebb nap, 1-jén mérték a legmagasabb hőmérsékletet a hónap folyamán: a Csongrád-Csanád megyei Pitvaroson 25,5 °C-ot regisztráltak kora délután, ami több mint 7 °C-kal alacsonyabb az eddig ezen a napon mért legmagasabb értéknél, az 1932. október 1-jén, Szerepen rögzített 32,9 °C-nál. Ugyanakkor az északi, északnyugati területeken jóval – helyenként több mint 10 fokkal – hűvösebb, hidegebb idő volt ezen a napon, néhol a 15 fokot sem érte el a hőmérséklet csúcsértéke, ahogy a mellékelt térképen is láthatjuk.

időjárás-grafikon

A hőmérséklet legmagasabb értékei 2022. október 1-jén, °C-ban megadva – forrás: MeteoPlaza

A 20-a előtt átvonult hidegfrontot követte a legerősebb lehűlés. 21-én hajnalban, a  kevésbé felhős keleti területeken, a nyugalomba jutott hideg levegőben nagy területen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A havi minimumot a Nyírlugoson regisztrált -5,3 °C jelenti, ami azonban szélsőségesen hidegnek korántsem tekinthető, majdnem 5 °C-kal magasabb az azon a napon addig mért legalacsonyabb értéknél, az 1908. október 21-én, Sopronban megfigyelt -10,0 °C-nál.

A felhősebb, nyugati területeken ezen a napon is enyhébb volt az éjszaka, a Dunántúlon kevés helyen fagyott, sokfelé 5 fok felett maradtak a hőmérsékleti minimumok, amit a 4. ábrán is láthatunk. A korábbi és későbbi éjszakán lényegesen kisebb területen és gyengébb fagyok fordultak elő, a hónap túlnyomó része országszerte fagymentes volt.

időjárás

A hőmérséklet legalacsonyabb értékei 2022. október 21-én, °C-ban megadva – forrás: MeteoPlaza

Az enyhe időben a talaj felső rétegei sem hűltek le jelentősebben, az elvetett őszi kalászosok kelése szempontjából kedvezőek voltak a hőmérsékleti feltételek. Az 5. ábrán látható térkép tanúsága szerint a leghidegebb időszakban is 10 °C feletti értékeket mértek 10 cm-es mélységben az ország túlnyomó részén, csak az északkeleti területeken, főleg a Nyírségben fordultak elő alacsonyabb értékek.

időjárás

A 10 cm-es mélységben mért talajhőmérséklet értékei 2022. október 21-én, °C ban megadva – forrás: MeteoPlaza

Az ország nagy részén kiadós esőket hozó szeptember után az októbert ismét nagyrészt száraz időjárás jellemezte. Az Alföld túlnyomó részén 5 mm-nél kevesebb esett, sőt a Tiszántúl déli részén nagy területen még az 1 mm-t sem érte el a csapadékösszeg, és a legcsapadékosabb vidékeken, a délnyugati határszélen is alig haladta meg a 20 mm-t, ahogy a mellékelt térképen is látható.

időjárás

Az októberben leesett csapadékmennyiség mm-ben – forrás: MeteoPlaza

Az aktuális őszi munkákat tartós eső nem akadályozta, csak az első napokban volt nagy területen több-kevesebb csapadék, illetve 22-én országos – de legtöbb helyen 5 mm-nél kisebb – eső. 5-e és 21-e között szinte egy csepp sem esett, ahogy az alábbi grafikon is mutatja.


Az őszi kalászosok vétéséhez legtöbb helyen szinte ideálisak voltak a feltételek, és a betakarítási munkáknak, köztük a késő őszi érésű szőlőfajták szüretelésének, a kukoricabetakarításnak (már ahol az aszály ellenére volt mit) is kedvezett az idő.

időjárás

Az októberi napi csapadékmennyiség területi átlagai és ezek, valamint a sokévi értékek összegződése a hónap folyamán 2022-ben – forrás: MeteoPlaza

A száraz időjárás következtében ismét csökkent a talaj nedvességtartalma, bár a csökkenő párolgás miatt lassabban és kisebb mértékben, mint a korábbi hónapokban történt volna hasonló csapadékbevétel mellett. A felső fél méteres rétegben az ország jelentős részén 70%, a Tiszántúl déli részén, a legszárazabb területeken 40% alá esett a növények számára hasznosítható víztartalom aránya a hó végére. Ugyanakkor még ezeken a területeken sem száradt ki annyira a föld, hogy megakadályozta volna az elvetett magok kelését.

időjárás

A talajnedvesség értékei a felső 50 cm-es rétegben (%) október végén – forrás: OMSZ

Nem meglepő módon – a száraz időjárás következtében – ismét országszerte nőtt a felső 1 m-es talajréteg becsült vízhiánya. Az ország közel kétharmadán meghaladta a 100 mm-t, a legszárazabb területeken: az Alföld nagy részén, a Fertő tó környékén és Tolna megye jelentős részén 140 mm fölé emelkedett, ahogy az alábbi térképen is látható. Ez a mennyiség azonban még átlagos viszonyok mellett is pótlódhat a tavasz kezdetéig.

időjárás

A felső 1 m-es talajréteg vízhiánya október végén mm-ben – forrás: OMSZ

Az október tehát nem tetézte a korábbi hónapok – főként az aszályos, forró nyár – időjárási megpróbáltatásait. Bár előfordultak fagyok, nagy területen, komolyabb őszi fagykárokat okozó erős lehűlés nem volt.

Az enyhe idő hatására az őszikáposztarepce-állományok gyorsan, erőteljesen fejlődtek, mivel még nem száradt ki annyira a talaj, hogy ezt megakadályozta volna. Ennél gyorsabb fejlődés sok esetben nem is lenne kívánatos.

Az őszi kalászosok vetését, illetve az elvetett magok kelését is segítette, gyorsította az időjárás. A késő őszi érésű szőlőfajták, gyümölcsök szüretelését, illetve a kukorica sokfelé még zajló betakarítását (már ahol a pusztító aszály után egyáltalán volt mit begyűjteni) és a többi aktuális őszi teendőt sem akadályozták sehol tartósan a meteorológiai körülmények.