Országos előrejelzés: vasárnap estétől hétfő reggelig

Változóan felhős idő várható, számottevő csapadék nem valószínű. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül, hajnaltájt néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +9 fok között alakul.

Hétfő reggeltől hétfő éjfélig

Napközben a változó felhőzet mellett sok napsütésre, száraz időre lehet számítani, majd késő délutántól, estétől északnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és a Dunántúlon egyre több helyen várható eső, záporeső. Sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a déli, délnyugati szél, amely este a Kisalföldön nyugatira, északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 20 fok között várható, de északkeleten ennél hűvösebb, a nyugati vidékeken helyenként ennél melegebb is lehet.

Kedd

Hajnalra felszakadozik a felhőzet, majd napközben északon felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel, délen több lesz a felhő, kevesebb a napsütés. Éjszaka többfelé várható eső, reggeltől már csak helyenként alakul ki futó zápor. Az ország délnyugat harmadán legfeljebb élénk, másutt erős, északon, északkeleten helyenként viharos lesz a nyugati szél, majd estére jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Hétfőtől erős felhősödés várható, de a hét második felében már nem várható csapadék – fotó: Shutterstock

Szerda

Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Északkeleten kezdetben néhol kisebb eső, zápor még előfordul, majd csapadék nem valószínű. Napközben elsősorban nyugaton többfelé megélénkül a délire forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Csütörtök

Szűrt napsütésre számíthatunk változó vastagságú fátyolfelhőzeten át. Csapadék nem várható. Mindenütt megerősödik, elsősorban a Dunántúl nyugati felén többfelé viharossá fokozódik a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között várható.

Péntek

Szakadozott felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Többfelé erős lökések kísérik a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 21 fok között várható, napközben északnyugatról délkelet felé haladva lesz egyre melegebb.

Szombat

Erősen és gyengén felhős időszakok váltakoznak, helyenként zápor kialakulhat. A nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.