A hét első felében hazánk fölé helyeződött légörvénynek köszönhetően országszerte megáztak a talajok, de a csapadék mellett jelentős lehűlés is érkezett, pedig a mezőgazdaság számára most az enyhébb időjárás is fontos lenne. Ugyanakkor a borult, csapadékos időben a károkozó hajnali fagyok eddig az ország nagy részére nem tértek vissza, de a felhőzet elvonulása után péntek hajnalban többfelé, szombaton már kevesebb helyen hűl majd -2, -3 fokig a levegő. Csak lassan melegszik az idő, 20 fok közeli meleg az előttünk álló egy hétben nem valószínű – írja az OMSZ agrometeorologiai előrejelzése.

A bokrosodás fenológiai fázisában járó őszi kalászosok és a már szárát növesztő és zöldbimbós állapotban levő repce állományok számára egyaránt igen jól jött a hét eleji csapadék, ahogy a már sokfelé elvetett tavaszi kalászosok csírázásához és keléséhez is nagy szükség volt az áztató esőre.A kukorica vetése időben már aktuális, és most a kellő nedvességet is megkapták a talajok, azonban a talajhőmérséklet ismét 10 fok alá esett vissza, és csak lassan melegszik, ezzel együtt egyre többfelé lehet megkezdeni ezt a munkát is.

5 napos csapadékösszeg 2021. április 14-ig (mm)

A gyümölcsösökben az idén tavasszal is jelentős fagykárok keletkeztek. A márciusi -6, -10 fokos hidegek elsősorban a déli és középső országrész mandula és kajszi rügyeiben okoztak károkat, majd az áprilisi fagyok, mikor több alkalommal is -3 - -6 fokig, néhol -9 fokig csökkent a hőmérséklet, már a többi csonthéjas gyümölcs rügyeiben, virágaiban is kár tett. A szakirodalom szerint kajszi esetén teljes virágzásban -2,2 Celsius fok a kritikus hőmérséklet, -2,9 foknál 10%-os kár, míg -5,6 foknál 90%-os kár valószínű.

A sziromhullás/terméskezdemény fázisában -0,8 Celsius foknál kezdődik a károkozás, és -4,4 fok esetén már 90%-os a fagykár. Őszibaracknál a zöld bimbós állapottól a virágzás kezdetéig tartó fázisban -2 és -3 fok a kritikus hőmérséklet, teljes virágzásban -2,7 foknál valószínű 10%-os, -4,4 foknál pedig már 90%-os kár. Ezek az értékek azonban nagyban függnek a fajtától és a kritikus hőmérséklet fennállásának időtartamától is. A mért hőmérsékleti adatok alapján a tavalyihoz hasonlóan idén is komoly fagykárokat szenvedtek a gyümölcsösök.

Pénteken délelőtt még hosszabb időre kisüt a nap, ám erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Délutánra ezek a gomolyok ellaposodnak, szétterülnek, így összességében erősen felhős területek is kialakulhatnak. Számottevő csapadék nem várható, néhol lehet csak gyenge záporeső. Az élénk északnyugati szelet élénk, gyakran erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között várható.

Szombat hajnalban főként a fagyzugos tájakon várható fagy, napközben viszont 10-15 fokig melegszik a levegő. Vasárnap hajnalban déli irányból egy újabb légörvény éri el hazánkat, így a hét utolsó napján délről észak felé egy csapadéksáv vonul át fölöttünk, melyből 2 és 5 mm közötti eső valószínű. A hőmérséklet nem esik vissza számottevően, de a jövő hét első felében is csak lassan melegszik az idő, a hét közepén is csak 13-17 fokos maximumokra van kilátás, ugyanakkor hajnali fagyok vasárnaptól nem várhatók. A jövő hét első felében változóan felhős időre lehet számítani elszórtan záporokkal.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Gáspár Elizabet