A meleg hatására felgyorsult a növények fejlődése az elmúlt napokban, különösen ott, ahol kellő nedvesség is rendelkezésre áll ehhez a talajban. Az őszi kalászosok a szárbaindulás fenológiai fázisában járnak, a repce pedig virágzik. Utóbbi növényt azonban megviselte az áprilisi hideg, melynek hatására a szokásosnál alacsonyabbak és kevesebb elágazással rendelkeznek az állományok. A napraforgó és a kukorica vetése a végéhez közeledik, a keléshez és a kezdeti fejlődéshez a meleg mellett egyre többfelé csapadékra is szükség lenne.

A gyümölcsök közül az alma, a körte és a dió van teljes virágzásban. Ez körülbelül két hetes lemaradást jelent a szokásos időpontokhoz képest, de a lemaradás a természetes vegetációban is megfigyelhető. A tavaszi fagyok hatása már jól látszik, alig találni terméskezdeményt a kajszin és mandulán. Az akácon északon 1-2 cm-es a bimbó, az általunk vizsgált fákon fagykár nem látható – írja az OMSZ agrometeorologiai előrejelzése.

Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékábana talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.május 5-én (%).

Pénteken

Hidegfront vonul át, így estig alapvetően borult idő várható többfelé esővel, záporral. 5 mm fölötti csapadékmennyiség csak kevés helyen, elsősorban a Dunántúl délnyugati részein valószínű. Délután aztán előbb az északnyugati részeken csökkenhet a felhőzet, majd estétől, késő estétől északnyugat felől gyors ütemben ki is derül az ég.

A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet is többfelé kísérhetik erős széllökések, Sopron és Mosonmagyaróvár körül egy-egy viharos széllökés sem kizárt a délutáni órákban. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon azonban ennél kissé hűvösebb is lehet, míg reggel, kora délelőtt a déli határ mentén néhol 18 fok fölötti csúcsérték is előfordulhat.

A folytatásban

Újabb csapadék majd a jövő hét közepén érkezhet, de ennek egyelőre kicsi az esélye. Szombaton és vasárnap hajnalban a fagyzugos helyeken gyenge fagyok is előfordulhatnak. Hétfőtől jelentős melegedés kezdődik, már 25 fok köré, kissé a fölé melegszik a levegő, és többnyire napos, száraz időben lehet haladni a mezőgazdasági munkákkal. Szerdától nagy a bizonytalansága a prognózisnak, érdemes folyamatosan nyomon követni a legfrissebb előrejelzéseinket.

A talaj a jövő hét közepéig többnyire veszít a nedvességtartalmából, de a délnyugati területeken pénteken még jelentős csapadékbevétel várható. A pénteki fronttal is megerősödik a szél, de főleg a hétfő ígérkezik még nagyon szelesnek, a legkevésbé pedig a szombat. A levegő páratartalma pénteken és kezdetben éjszakánként még magas lesz, de szombattól napközben 40% alá esik.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Patócs Marcell