Ma éjszaka borult lesz az ég, és sokfelé várható eső. A délnyugatira forduló szél egyre többfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 0 és +5 fok között alakul.

Hétfőn eleinte borult idő lesz, majd délutántól északnyugat felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet. Reggel, délelőtt sokfelé várható eső, zápor, hajnalban az északkeleti határszélen néhol ónos eső is lehet. Délután egyre kevesebb helyen lehet csapadék, az is inkább hózáporok formájában. A déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, és sokfelé megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

Kedden nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de reggel, délelőtt kisüt a nap. A legtöbb napsütés a Dunától keletre várható. Helyenként hózápor, délután északon helyenként havazás is előfordulhat. Az északnyugati szél délnyugatira, nyugatira fordul, és többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

Szerdán északkelet felől délnyugat felé haladva egyre kevesebb lesz a felhő. Míg északkeleten közepesen és erősen, délnyugaton kissé felhős időre számíthatunk. Főként északkeleten alakulhat ki helyenként zápor, hózápor. Az északnyugati, nyugati szelet helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

kép

Csak az északi országrészekben van esély a fehér karácsonyra – fotó: Pixabay

Csütörtökön gyengén és közepesen felhős lesz az ég, majd megnövekszik a felhőzet. Estefelé helyenként havazás, illetve ónos eső is kialakulhat. Az északnyugati, majd a nyugatira, délnyugatira forduló szelet élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Pénteken túlnyomóan borult, párás, foltokban ködös idő várható. Helyenként lehet eső, ónos eső, a ködös tájakon ónos szitálás. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és 0, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

Szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd csökken a felhőzet. Elszórtan várható zápor, hózápor. Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.