Országos előrejelzés: vasárnap estétől hétfő reggelig

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható záporeső, északkeleten néhol ónos eső is előfordulhat, majd hajnalra gyengül a csapadékhajlam, egyre nagyobb területen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet. A szél a Tiszántúl kivételével délnyugatiról északnyugatira fordul, az éjszaka második felében többfelé megélénkül, hajnaltájt északon már erős széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszaka hőmérséklet többnyire 0 és +4 fok között alakul, de északkeleten és délnyugaton néhol gyengén fagyhat.

Országos előrejelzés: hétfő reggeltől hétfő éjfélig

Reggelre, délelőttre az ország nagy részén felszakadozik a felhőzet, és ezt követően a napos időszakok közötti felhőátvonulásokból szórványosan fordul elő záporeső, a hegyekben, illetve estétől néhol síkvidéken is hózápor. Északkeleten maradhatnak tartósan felhős tájak is. Az északnyugati szelet az északkeleti országrész kivételével erős, helyenként viharos lökések kísérik. Estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszaka hőmérséklet többnyire 0 és +4 fok között alakul, de északkeleten és délnyugaton néhol gyengén fagyhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között várható.

Országos előrejelzés: kedd

Eleinte keleten még kevesebb lehet a felhő, de délután már ott is erősen felhős lesz az ég. Szórványosan valószínű havas eső, főként a magasabban fekvő területeken havazás, délnyugaton inkább eső. A nyugati szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

A jó időben haladós a szántás – fotó: Csonka Dávid, Karád

Országos előrejelzés: szerda

Napközben szakadozik a felhőzet, erősen és közepesen felhős időszakok egyaránt lesznek. Elszórtan valószínű zápor, hózápor, hajnalban délnyugaton ónos eső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Országos előrejelzés: csütörtök

Gyengén és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

Országos előrejelzés: péntek

Változóan, majd erősen felhős lesz az ég, nyugaton, délnyugaton hószállingózás, havazás is lehet. A keleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul.

Országos előrejelzés: szombat

Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Szórványosan valószínű hó, havas eső, főként keleten ónos eső, eső is lehet. Az északi, északkeleti szél néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.