Csütörtök

Gomolyfelhős-napos idő várható. Záporeső csak néhol fordulhat elő. A szél helyenként megélénkül.

A maximum-hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

Péntek

Felhős égbolt mellett néhány órás napsütés is lehet. Csapadék többnyire nem valószínű, de reggel, délelőtt az északkeleti, keleti határ közelében gyenge eső még előfordulhat, illetve estétől északnyugaton eredhet el az eső. A szél átmenetileg megélénkülhet.

A minimum-hőmérséklet általában 1 és 8 fok között valószínű. A maximum-hőmérséklet jellemzően 13 és 19 fok között várható.


Szombat

Délelőtt általában még borult lesz az ég, majd délután nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Több helyen várható eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy zivatar is lehet. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.

A minimum-hőmérséklet 3 és 10 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Gönczi Szabolcs