Ma délen és keleten délelőtt is lesznek tartósabban felhős körzetek, másutt a nagyrészt napos időt követően a déli óráktól számíthatunk erősödő gomolyfelhő-képződésre. Kezdetben csak néhol alakulhat ki záporeső, délután több helyen várható zápor, zivatar. Nagy területen megélénkül az északkeleti szél, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Éjszaka a gomolyfelhők nagy része fokozatosan feloszlik, kezdetben elszórtan zápor, zivatar még előfordul, majd az éjszaka második felére megszűnik a csapadék. Többnyire mérsékelt lesz az északkeleti, északi szél, zivatarok környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 17 fok között alakul.

Hétfőn gomolyfelhő-képződés mellett egyre több és vastagabb magasszintű felhőzetre is számíthatunk, de emellett többórás napsütés várható. Főként délután, este, és főleg az ország déli felén több helyen alakul ki zápor, zivatar, az északi tájakon kisebb a csapadék előfordulási esélye. Az északkeleti szél megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződésre és sok magasszintű felhőzetre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Elsősorban délután, este többfelé várható zápor, zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás, de zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

Szerdán erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütésre, főként délután, este több helyen záporra, zivatarra van kilátás. Mérsékelt marad a légáramlás, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

pipacs

Sok napsütésre számíthatunk a jövő héten – fotó: MTI/Komka Péter

Csütörtökön fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, főleg délután több helyen várható zápor, zivatar. A délkeleti szél megélénkül, zivatar környezetében erős vagy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között valószínű.

Pénteken gomolyfelhők mellett sok napsütés ígérkezik. Elszórtan – legnagyobb eséllyel északkeleten, keleten –zápor, zivatar előfordulhat. A déli szél megélénkül, zivatar környékén erős vagy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között valószínű.

Szombaton sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, amelyekből legnagyobb eséllyel az északkeleti megyékben fordulhat elő zápor, zivatar. Megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az ICL Specialty Fertilizers.