Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a nyugati tájakon lehet szakadozottabb a felhőtakaró. Számottevő csapadék nem valószínű, majd gyenge vegyes halmazállapotú az északkeleti, keleti megyékben fordulhat elő, hó az északkeleti határ közelében hullhat.

Vasárnap a nyugati, délnyugati megyékben kevés felhő, sok napsütés valószínű, másutt többnyire erősen felhős vagy borult marad az ég. Napközben néhol gyenge eső előfordulhat, estétől északon és keleten lehet helyenként eső, zápor, északkeleten havas eső, havazás kezdődhet. Átmeneti mérséklődés után éjfél környékétől ismét egyre nagyobb területen (főleg a Győr-Szeged szélcsatornában) megerősödik, vasárnap főként az Észak-Dunántúlon és a hegyekben viharossá is fokozódik az északnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélcsendes részeken több fokkal hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 5 és 10 fok között várható, de a szélvédett északkeleti tájakon mindössze 3, 5 fok valószínű.

Indexkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!