A mezőgazdasági munkák számára kedvező időjárás csak kedden és szerdán fordult elő, és akkor sem mindenhol az országban. A jelentős októberi csapadék miatt számottevő késést szenvedett a kukorica betakarítása, és a novemberi nedves, párás, időjárás sem tett jót a szemnedvességnek, így még mindig vannak aratásra váró táblák.

A sáros, néhol vízzel borított talajok az őszi gabonák vetését is sokfelé nehezítették. A már elvetett árpa illetve búza azonban szépen fejlődik, egységesen keltek, és már többnyire 1-3 leveles állapotúak az állományok. Szintén jó, jellemzően 6-8 leveles állapotban van az őszi káposztarepce is, a gyenge kelés után októberben megerősödött a növény.

5 napos csapadékösszeg 2020. november 18-án

Pénteken északnyugat, észak felől általában gyorsan csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Ugyanakkor a Dunától keletre egy észak-déli sávban, továbbá a délkeleti megyékben estig még sok lehet a felhő, és ott még a délután folyamán is lehet helyenként eső, zápor. (A hegyekben néhol havaseső-zápor, esetleg hózápor is lehet.) Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, délkeleten az alacsonyabb értékekkel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű.

Szombaton és vasárnap többnyire napos, száraz időre van kilátás. A hidegfront mögött észak felől már péntek estétől egyre többfelé csökken fagypont alá a hőmérséklet, szombat reggelre pedig országszerte fagyok várhatók, 0 - -5 fokig hűl le a levegő, de a fagyzugos területeken ennél hidegebb is lesz. Vasárnap hajnaltól éjszakánként megjelennek a pára- és ködfoltok, melyek eleinte még mindenütt feloszlanak, de a hét közepétől egyre többfelé napközben is megmaradnak.

Számottevő csapadék szombattól nem valószínű, hétfőn elszórtan lehet gyenge eső, zápor, a jövő hét közepétől pedig szitálásra lehet számítani. A reggeli fagyok mértéke és területi kiterjedése hétfőtől csökken, de továbbra is többfelé lehet 0 fok alatti hőmérsékletekre számítani az országban. Napközben jellemzően 3-8 fokig melegszik a levegő.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Fischer Bence