Éjszaka északon lehet köd vagy rétegfelhőzet, másutt változóan felhős lesz az ég, a ködös tájakon szitálás, hajnalban északnyugaton néhol eső előfordulhat. Holnap nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de eleinte keleten lehetnek még napos időszakok, délután pedig északnyugaton szakadozik fel a felhőzet. Délen több helyen, északon helyenként valószínű eső, zápor, legkisebb eséllyel a középső országrészben lehet csapadék. Eleinte az ország déli felén többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, majd holnap a szél északnyugatira fordul, és néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13 és 18 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.