Gigaakciók és rengeteg vásárlás jellemzi a két ünnep közötti időszakot. Ilyenkor főleg ruházati termékeket, valamint műszaki cikkeket szoktak vinni a magyarok, ami valószínűleg ebben az évben sem lesz másként - írta meg a Pénzcentrum.

Már korábban kezdődött

Bár csak kevés helyen, de idén is már az ünnepek előtt megkezdődtek a leárazások, aminek fő oka, hogy a kereskedők a mostani rossz gazdasági helyzetben is motiválni szeretnék a vásárlókat, hogy addig költsék a pénzüket, amíg még van belőle.

A karácsony és szilveszter közötti időszakban megkezdődnek a leértékelések, amikor sok helyen brutális akciókkal találkozhatunk. Aki szemfüles volt, az láthatta, hogy néhány helyen már karácsony előtt több terméket is olcsóbban lehetett beszerezni. Ezt a kereskedők természetesen folytatják tovább, így december 31-ig még biztosan több termékkel bővítik majd a listát.

Komoly leárazások

A megszokottnál sokkal komolyabb leárazásokra számíthatunk, ezzel a kereskedők azt próbálják meg elérni, hogy az árukészlet biztosan a kívánt tempóban fogyjon el. A kiárusítások már karácsony után azonnal megkezdődnek, így nem érdemes sokat várnia annak, aki most akar valami különlegeset és akciósat beszerezni.

"Ahogy mindig, várhatóan most is a két ünnep között indulnak a nagy kiárusítások, akciók és leértékelések, de az elmúlt években megszokotthoz képest várhatóan valamivel nagyobb mértékűek is lesznek ezek. Ennek az az oka, hogy bár jól alakult a forgalom a november végi-decemberi időszakban, ám ehhez az is kellett, hogy a 10-15 százalékos árengedmény-mérték helyett inkább 20-30 százalékosnak kellett lenni a már meghirdetett és elindított akcióknak ahhoz, hogy valóban megvegyék a leárazott terméket"


- mondta el a lapnak Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi szövetség főtitkára.

Lesznek változások

Hozzátette, hogy abban biztosan lesznek változások, hogy ki, mit, és mennyiért vásárol majd meg. Az infláció még mindig itt van, annak éves mértéke, illetve a reálbér-csökkenés idén is nagy hatással volt a magyarok pénztárcájára, így hiába próbálták meg a kereskedők az üzletekbe csalni az embereket, rávenni őket, hogy náluk költség a pénzt, még mindig túl sok termék van raktáron.

"Ha egy kellően nagy készlettel várták a karácsonyi rohamot a kereskedők, akkor működött ez jól. De, ha azt vesszük, hogy egy nagyobb készlettel szinte ugyanaz a bevétel volt elérhető mint mondjuk tavaly ilyenkor, akkor azt mondhatjuk, hogy egy kicsit jobban kellett "motiválni" a vásárlókat. Általánosságban elmondható, hogy ha a kereskedő nagyobb árukészlettel vágott neki az ünnepi vásárlások időszakának, akkor karácsony után is számíthat arra, hogy a két ünnep között is nála vásárolnak majd jobban"

- osztotta meg gondolatait Neubauer Katalin.

Akinek maradt pénze karácsony után, annak most érdemes vásárolnia - fotó: pexels.com

Miért megy a harc?

A lap kíváncsi volt arra, hogy vajon idén is inkább a ruhák fogynak majd a két ünnep között. Erre a válasz az volt, hogy ez valószínűleg most sem változik, ezek a termékek esetében lesz a legnagyobb érdeklődés.

A főtitkár végül kitért arra, hogy lesz honnan felhoznia magát a non-food üzletágnak, hiszen egy ideje már igen rossz helyzetben vannak. A nem élelmiszerek kategóriájába eső termékek kapcsán decembernek sikerült bepótolnia a lemaradást. Ehhez viszont rengetek akcióra és marketingre volt szükség.