A talaj és a termékenység egymástól elválaszthatatlan fogalmak, jól tükrözi ezt a talaj definíciójaisamely a következő: „A talaj a földkéreg legfelső szilárd termékeny rétege.”  A termékenység tehát a talajok alaptulajdonsága, mértéke természetesen igen tág határok között változhat. Objektíven a talajok termékenységét mérni nem tudjuk, de a termékenységet meghatározó tulajdonságokat már igen. Az egyik ilyen talajtulajdonság a fizikai talajféleség. Ezt eltérő méretű szemcsék, egymáshoz viszonyított mennyisége határozza meg, ezek alapján beszélhetünk, homok, vályog vagy agyag fizikai féleségű talajokról.

A talajok fizikai-félesége alapvetően meghatározza a vízgazdálkodási tulajdonságokat, ugyanis az eltérő méretű szemcsék között eltérő méretű pórusok alakulnak ki, melyek eltérő mértékben tudják a vizet megtartani, raktározni. A jelenséget az úgynevezett szivacs próbával igen érzékletesen szemléltethetjük is. Képzeljük el, hogy egy szivacsot víz alá nyomunk, hogy teljesen megteljen vízzel, majd pedig kivesszük a vízből.  A szivacsból azonnal kezd a víz kifolyni, mivel a nagyméretű pórusok a gravitációs erő ellenében nem tudják a vizet megtartani. Valahogy így működnek a homoktalajok is, mivel nagy szemcsék építek fel őket, csekély vízmegtartó képességgel rendelkeznek.

Ha a kísérletet folytatjuk és kicsavarjuk a szivacsot, akkor már a kisebb pórusokból is el tudjuk a vizet távolítani, de teljesen nem tudjuk a szivacsot kiszárítani. Így működnek a vályog talajok, aholmár megjelennek a kisebb méretű pórusok, melyek a gravitációs erő ellenében már vissza tudják a vizet tartani, de még nem kötik meg olyan erősen, mint az agyag. Az agyag fizikai féleségű talajoknál jelentős az a vízmennyiség, ami olyan erővel van megkötve, amit már a növény nem tud hasznosítani, ugyanis a gyökerével nem tud elég szívóerőt kifejteni. A talajokat felépítő szemcsék mérete tehát alapvetően meghatározza a növények számára rendelkezésre álló vízmennyiséget.

Ennek a vízmennyiségnek, pontosabban talajoldatnak a mennyisége és kémia összetétele rendkívül fontos, hiszen a növények döntően csak oldott állapotban lévő tápelemeket tudják felvenni.

Milyen jó is lenne, ha létezne olyan könnyen és gyorsan kivitelezhető talajvizsgálati módszer, amivel a növények számára hasznosítható talajoldat aktuális tápelem koncentrációját tudnánk megmérni! Ez biztos forradalmasítaná a műtrágyázási szaktanácsadás gyakorlatát. Az hogy mennyi tápelem van a talajoldatban, szintén függ a szemcsék méretétől és felületétől. Minél nagyobb felülettel rendelkeznek, potenciálisan annál több tápelemet tudnak megkötni, illetve a későbbiek folyamán a talajoldatba juttatni.

Itt is a kisebb méretű szemcsék a kedvezőbbek, hiszen jóval nagyobb úgynevezettfajlagos felülettel bírnak. (A fajlagos felület fogalmát könnyen megérthetjük, a következő példán keresztül: vegyünk egy közönséges kockacukrot. Ennek a felülete 6 cm2 ha egészben van, de ha kisebb darabokra összetörjük jóval nagyobb felületet kapunk.lásd 1. ábra)




1. ábra A széttört kockacukor  nagy felülettel rendelkezik

A talajokban kialakult pórusterek életteret nyújtanak a talaj kisebb nagyobb élő szervezetei számára. Sokan elfelejtik azt a tényt, hogy élőlények nélkül nem alakulhattak volna ki a talajok a Földünkön.  Nem is gondolnánk, hogy 1 gramm talajban is mennyi élet van.

1. táblázat 1 gramm talajban található élő szervezetek száma, (forrás: Batey,1988)

A talajbaktériumok képviseltetik magukat legnagyobb számban és fajgazdagságban.  Egyes fajaik a nagy széntartalmú növényi maradványokat bontják le, mások az egyes tápelemek átalakulást segítik elő.  Erre jó példa egyes baktériumok ureáz enzim termelése, melynek hatására a karbamid ammóniummá alakul át, ami már felvehető a növények számára. Az egyes fajok jelenléte a talajban elsősorban kémhatás függő.

A talajban élő gombák közül különös érdeklődésre tarthatnak számot a Mycorrhiza fajok, melyet a növények gyökereivel szoros kapcsolatban élnek és gyakorlatilag megsokszorozzák a gyökérzet nagyságát. Az utóbbi évtizedekben számos olyan gombafajt izoláltak, melyeket a jövőben mi is hadrendbe állíthatunk. Ilyen például a Beauveria bassiana, mely jelenlétével gátolja a talajban élő egyes rovarlárvák szaporodását. Egy másik gomba a Coniothyrium minitans kedvezőtlen életfeltételeket teremt a talajból fertőző szkleróciumoknak. ATrichoderma asperellum elsősorban a növények gyökérzetének egészséges fejlődését segíti elő, javítja a foszfor felvételt, valamint a talajból fertőző gombák életét keseríti meg, így éri el termésfokozó hatását. Egyes gombákat, mint természetes herbicideket is használhatunk majd a jövőben, ilyen irányú fejlesztések folynak például a Colletotrichum gloesporoides nevű gombával.

Bizonyára sokaknak az is meglepő, hogy az algák a talajokban ugyanolyan gyakorisággal fordulnak elő, mint a vizekben. Kettő nagy csoportjuk van a kék és zöld algák. Az előbbiek a lúgos, míg az utóbbiak a savanyú kémhatású talajokat részesítik előnyben.  Elsősorban a talajok nitrogén háztartására hatnak kedvezően, hiszen a légköri nitrogént saját testükbe építik be, ami így majd később más élő szervezetek számára is felvehető lesz. Mivel igen gyorsan növekedek, jelentős a növényi hormon tartalmuk, mely más szervezetek számára is hasznosítható. A kereskedelmi forgalomban is vannak már algakészítmények, melyek elsősorban magas hormontartalmuk révén érik el biostimuláns hatásukat.

A talajban élő egysejtűek a talajszemcséket bevonó vízhártyán élnek. Fontos táplálékforrásul szolgálnak a baktériumoknak, gombáknak és algáknak, illetve az általuk kibocsátott anyagcsere termékeket egyéb talajban élő szervezetek is tudják hasznosítani.

A nagyobb méretű talajlakók, mint például a földigiliszták elsősorban a talaj szerkezetére, porozitására vannak jó hatással, de tápelemekkel is gazdagítják a talajt. Egy földigiliszta emésztőrendszerén testsúlya tízszeresének megfelelő talajhalad át naponta. Szántás nélküli művelés esetén, egy hektáron évente 40-60 tonna giliszta humusz képződik, ami igencsak tekintélyes mennyiség.

A talajban lévő élő szervezetek tevékenységeként alakulnak ki a különböző humuszvegyületek, melyek szintén alapvető fontosságúak. Az agyagásványokhoz hasonlóan nagy fajlagos felülettel rendelkeznek, mely felület negatív töltésű, így hatalmas kation megkötő kapacitással bírnak.  Az így megkötött kationok (pozitív töltésű ionok), a növények számára könnyen felvehetővé válnak.

A nagy felületük következtében tompítani tudják a talajokat ért káros hatásokat (például szennyező anyagok megkötése…) is. A talajok nitrogén készletének jelentős részét a humusz tartalmazza (70-80 százalékát), de igen jelentősen hozzájárul a kén, illetve foszfor ellátáshoz is. A mikroelemek (vas, réz, mangán cink….) felvételét is alapvetően meghatározza a talaj humusztartalma, ugyanis ezekkel az elemekkel szerves komplex vegyületet képez, így  bármilyen talajkémiai körülmények között felvehetők a növények számára. Megfelelő humusz tartalom nélkül jó talajszerkezet elképzelhetetlen, hiszen a humusz, mint ragasztó anyag szerepel a szemcséket felépítő elemi részek között.


Mennyi humusz tartalom az ideális?
Szakirodalmi adatok alapján homok fizikai féleségű talajon 1,7 százalék, vályog és agyag talajok esetén legalább 4 százalék. Sajnos az intenzív mezőgazdaság miatt ezek az értékek irreális számnak tűnhetnek, a gyakorlatban 2-3 százaléknál magasabb humusztartalmakat ritkán találunk. 
A talajok termékenységét tehát számos tényező, adottság befolyásolja. Gazdálkodásunk során törekedjünk talajaink biológiai aktivitásának megőrzésére, szerves anyag készletének növelésére, hiszen hosszútávon csak így biztosíthatjuk talajaink termékenységének fenntartását.
Hogy mi határozza meg a talajok termékenységét? Gondolom a fentiekből kiderült, az ami talajt megkülönbözteti a kőzettörmeléktől, a benne található ÉLET.

Dr. Czinege Erik

Kwizda Agro Hungary