A málnaültetvények elöregedtek az elmúlt években, sokan felhagytak a termeléssel, egyre kisebb területen egyre kevesebben foglalkoznak a munkaigényes gyümölccsel – írja az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése. Ennek oka egyrészt a málna érzékenysége, ugyanis a magyarországi klíma, az erős UV-sugárzás nem tesz jót neki, megéghetnek a bogyók. Sem a hirtelen lezúduló esőt, sem a páraszegény meleget nem tűri jól. Fajtaváltásra lenne szükség, a gombás betegségekkel szemben ellenállóbb, folyton termő málnafajták adhatnak lendületet a termesztésnek. A másik komoly probléma, hogy a még meglévő ültetvényeken folyamatos gondot jelent a munkaerőhiány.

Az idén fagykárokat szenvedtek a málnaültetvények. A málna a júniusi, júliusi hőséget nehezen bírta, a szemek elaszalódtak. Szakértők szerint az idén legfeljebb ezer tonnát szüretelnek. A friss és a fagyasztott málna külkereskedelmi egyenlege évek óta egyaránt negatív. A friss málna kivitele évek óta csökken, igaz 2016-ban 2,9 tonnáról 6,1 tonnára nőtt az előző évihez képest. Az export elsősorban júliusra és augusztusra koncentrálódik, és döntő hányada Romániába került.

Szükség lenne a fajtaváltásra – fotó: Shutterstock

A Budapesti Nagybani Piac kínálatában nem jellemző az importmálna. A belföldi málna 2017-ben a 21. héten jelent meg a piacon 5350 forint/kilogramm termelői átlagáron. A málna termelői ára átlagosan 8 százalékkal 1334 forint/kilogrammra emelkedett a 23-30. héten az elmúlt év azonos időszakának átlagárához viszonyítva. A málna magyarországi szezonja június-július hónapokban van, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a kétszer termő, illetve a folyton termő fajtákat még szeptemberben is be lehet takarítani, ezzel lehetőség nyílik arra, hogy még október elején is jelen legyen a friss gyümölcs a kínálatban. Az AKI legfrissebb Zöldség, Gyümölcs és Bor jelentése elolvasható ide kattintva.

A belföldi málna heti termelői ára a Budapesti Nagybani Piacon (2015-2017)

AKI