Van aki megtalálta és leszedte az utólsó fát!Én is megtaláltam,leszedtem és most gyorsan ki is vágtam!Dolgoztam vele éveken keresztül mindig azt gondolta szeretem!Tényleg szerettemm a meggyet,mert azt gondoltam tisztességgel gondozom megélünk!Ő is ők és a családom is,meg az a húsz család is akit eltartottak a meggyfácskáim!Tévedtünk mindketten!Na de sebaj,tüzelőnk van!A gyümölcsöt pedig megvesszük a multiknál,frissen,fagyasztava,befőttben ötszörös áron!Mert nekünk ez jó!Csak a meggyfácskáimat nem kérdeztem meg,hogy nekik jó e!?Minket sem fog senki megkérdezni?!
Már elég régóta a felvásárlók diktálnak. És ez sajnos nem csak a meggyel van így. Neki (aki nem vetett, nem permetelt, nem ültetett, nem aggódott, nem fűtött a palántnak, nem kapálta, nem locsolta, nem takarította be, és még sorolhatnám, hogy mit nem tett érte ) mindig több a haszna rajta, mint a termelőnek. Tisztelet a kivételnek, ha van ilyen. Azért mindenki tudja, hogy mennyiért továbbítják a meggyet. Nem vagyunk buták. De azt már korábban is leírtam: a kistermelő SOHA nem tudja azt megtenni, hogy nem adja oda, mert apró pénz is pénz. Ezen kellene változtatni, és nekünk összefogni. Ja, és magunk közül kiszórni azokat, akik a mi áraink alá mennek...teszem hozzá, hogy ezek az emberek pont azok, akik ezt csak mellékesként csinálják. Erről ennyit!
Fürtös meggy eladó! Napi 150 láda, összesen kb. 15-20 tonna. Szárral vagy szára nélkül. Ár: megegyezés szerint.
Illés Antal, Papos (Sz-SZ-B megye), 06704503106
Sziasztok holnap kezdeném a meggyszedést szárával kb 20q van aki tud valami piacot rá kérem értesítsen a sajtosjo@freemail.hu email címen vagy a 06709458401 es telefonszámon. SzSzB megye Mándok
Ma hajnali Debrecen nagybani helyzetkép temérdek termelő és nepper a meggy ára pedig 130-150ft szárall. Hozzáteszem tegnapi nap meggyhiánnyal zárult. 200 ft körül volt a meggy.
Tátom a számat...Nálunk az idén nem lesz meggyszörp, mert a békéscsabai piacon őstermelőnek látszó ember (csak meggyet árult) 400ért nyomta ládaszámra, kiskereskedők e fölött adják...
Sziasztok!
Jó hírek érkeznek, felfelé megy a meggy ára, a feldolgozók észbe kaptak. Most érdemes pár napot kivárni azt ajánlom mindenkinek aki teheti...
Szívesen csatlakozik az ember, de azzal idén már semmit sem ér el. A "dinnyés szövetkezéssel" is mit értünk el. Semmit. Jól letörik az árát....na azokat a gazdákat kellene meghúzgálni.
Az szép. Nálunk (Szabolcs megye) egy hiba nincs a meggyen , szerencsére az idő nem bántotta, nem beteg. Bár a többiekét nem tudom, hogy milyen, de a rosszat úgy sem teheted bele. Az érdi ma így 70 volt. A cig@ny 60. És ez nem a rázott!!
Szia! Az érdi most ment le. Legközelebb kb. 10 nap múlva indul a fürtös. Ha érdekel, megbeszélhetjük, a következő email-címen érsz el: illes1edina@gmail.com
csgaby vagyok és nekünk is lenne eladó rázott meggyünk. 40tonna kb. Debreceni és Újfehértói. Mi Pápa mellett vagyunk és az ár 120-150Ft/kg de akár megbeszélés kérdése. Ha valaki tud valami tuti leadó helyet kérném jelezze.
Nekem is van eladó meggyem Szabolcsban. Kiváló minőségű, nincs kirepedezve, nem moníliás, kb. 25q.
Ajánlatokat a bferenc2010@gmail.com e-mail-ra várok.
Magyar Meggytermelők Szövetsége
http://www.meggyszovetseg.hu/
Kedves Meggytermelők,
közös gazdasági érdekből csatlakozzunk a szervezethez minél többen! Remélem, hogy ez egy épkézláb tartós és erős képviselet lesz.
Alföld-Régió Tész, Kecskemét: 70+áfa lett a rázott meggy. (általában a kereskedők 70-80 Ft-ot mondanak, mivel a raktárak még tele, és egyébként is mindenkinek kirepedt a meggye a sok eső miatt). Nyugatra emiatt nem is nagyon merik vinni, félnek a kamion visszafordításától. Állítólag.
1837 hozzászólás

Üdvözlet Mindenkinek!
Megtaláltuk ma az utolsó fát is!
90 Ft + kompfelárral ment el a hűtőházba, plusz megcsókolták a lábunk nyomát a helyiek a 150 Ft-os meggyért.
Ez van. Amit igazából sajnálok, az az, hogy a legrosszabb esetre becsült mennyiséget sem értük el.
Válasz #334. hozzászólásra
Már elég régóta a felvásárlók diktálnak. És ez sajnos nem csak a meggyel van így. Neki (aki nem vetett, nem permetelt, nem ültetett, nem aggódott, nem fűtött a palántnak, nem kapálta, nem locsolta, nem takarította be, és még sorolhatnám, hogy mit nem tett érte ) mindig több a haszna rajta, mint a termelőnek. Tisztelet a kivételnek, ha van ilyen. Azért mindenki tudja, hogy mennyiért továbbítják a meggyet. Nem vagyunk buták. De azt már korábban is leírtam: a kistermelő SOHA nem tudja azt megtenni, hogy nem adja oda, mert apró pénz is pénz. Ezen kellene változtatni, és nekünk összefogni. Ja, és magunk közül kiszórni azokat, akik a mi áraink alá mennek...teszem hozzá, hogy ezek az emberek pont azok, akik ezt csak mellékesként csinálják. Erről ennyit!
.
200 kg kocsány nélkül szedett érett cig@ny meggyet keresek megvételre. Érte megyek.
Árajánlatot kérek
Moderálta: (3932) 2013-10-30 15:27:45
Rázott meggyet keresek, nagy tételben.
70/3683680
Elég kevés on-topik hozzászólás született az utóbbi időben ...
erdekelne meggy debrecen kornyeken vagy egesz hajdu bihar megyeben napi 400kg erte mennek, ajanlatokat varok, koszonom
újfehértói fürtös meggy, kb.30 q eladó, Cegléden.
A jövő héten kezdjük szedni.
Érd.: +36304693816-os számon.
Fürtös meggy eladó! Napi 150 láda, összesen kb. 15-20 tonna. Szárral vagy szára nélkül. Ár: megegyezés szerint.
Illés Antal, Papos (Sz-SZ-B megye), 06704503106
Válasz #309. hozzászólásra
És mégis mekkora mennyiségről beszélsz, és pontosan hová?
Válasz #312. hozzászólásra
Igen, 15 tonna, de ha több termelő van és 12-14 tonna van az is érdekel!!
Válasz #321. hozzászólásra
Hali!
Hány órára mész a nagybanira?
Milyen feltételek mellett lehet a nagybanira meggyet vinni?
Sziasztok holnap kezdeném a meggyszedést szárával kb 20q van aki tud valami piacot rá kérem értesítsen a sajtosjo@freemail.hu email címen vagy a 06709458401 es telefonszámon. SzSzB megye Mándok
Abony, Szolnok, Tiszakécske környékén keresek meggyet megvételre, 10-15q szárastól, nem repedtet, Kántorjánosi, debreceni fajták.
Te:06203751556
Válasz #318. hozzászólásra
Igen, én is ezt hallottam. Na de ki tudja....
Ma hajnali Debrecen nagybani helyzetkép temérdek termelő és nepper a meggy ára pedig 130-150ft szárall. Hozzáteszem tegnapi nap meggyhiánnyal zárult. 200 ft körül volt a meggy.

Tátom a számat...Nálunk az idén nem lesz meggyszörp, mert a békéscsabai piacon őstermelőnek látszó ember (csak meggyet árult) 400ért nyomta ládaszámra, kiskereskedők e fölött adják...
Üdv
Isten szóljon belőlled:)!
Sziasztok!
Jó hírek érkeznek, felfelé megy a meggy ára, a feldolgozók észbe kaptak. Most érdemes pár napot kivárni azt ajánlom mindenkinek aki teheti...
Üdv.
ICE
Természetesen napi 10 q.
Ha tudtok száras meggyre vevőt érdekelne napi 10 g erejéig. 30 411 94 04
Válasz #309. hozzászólásra
Kérnék szépen én is bővebb infót erről a lehetőségről!
Sziasztok!
Tud valaki valami jó piacot száras meggyre holnap szednénk!
Válasz #309. hozzászólásra
Szia adnál nekem egy telefon számot mert nálunk csak 80ft.Köszönöm!
Válasz #308. hozzászólásra
szeretném megkérdezni hogy ez 15 tonnát jelentene?
sziasztok
valaki valmi jó piacot nem tud száras meggyre 25q van kb hétvégén szednénk.
Üdv
Válasz #309. hozzászólásra
Szárával, vagy szára nélkül volt 110ft?
Tyukodi vagyok, most adtam el a fürtösömet 110 Ft/kg áron úgy, hogy a vevő szedeti le a meggyet magának.
Szárral szedett meggyet keresek 15 T fölött. Árajánlatot kérek.
70/3683680
sziasztok nekem is van 20q fürtös akit érdekel az a 06709458401 es számon érdeklődhet.
Üdv
Szép napot mindenkinek!
Nyíregyházán van eladó kántorjánosi meggyem kb. 10 q. Érdeklődés esetén hívható telefonszám: +3630 5669802.
Üdvözlettel: Gyuri
Sziasztok!

Tudna, e valaki nekem infót adni a budapesti nagybanin milyen árba megy a meggy?
Előre is, köszi!
Válasz #301. hozzászólásra
Tyúkodon van a Rege kb. 100Ft/kg ért veszik át ez elég jónak számít.
Szia Enikő100,Hódmezővásárhely,24-én dorozsmai nagybanin vettem 200ft/kg áron érdit,jelen pillanatban aproszeműt keresek,paraszt v cig@ny meggy kellene kb250-300kg,üdv Robi
Moderálta: (3932) 2013-10-30 15:28:10
sziasztok!
Nem tud valaki valami piacot szabolcsban?
sziasztok
Én Nyírmeggyesen vagyo TÉSZ tag nekem is lessz fürtös de nem sok (lefagyott) de árat nem mondtak még nem tudom mennyi lssz.
Válasz #294. hozzászólásra
Szívesen csatlakozik az ember, de azzal idén már semmit sem ér el. A "dinnyés szövetkezéssel" is mit értünk el. Semmit. Jól letörik az árát....na azokat a gazdákat kellene meghúzgálni.
Válasz #290. hozzászólásra
Az szép. Nálunk (Szabolcs megye) egy hiba nincs a meggyen , szerencsére az idő nem bántotta, nem beteg. Bár a többiekét nem tudom, hogy milyen, de a rosszat úgy sem teheted bele. Az érdi ma így 70 volt. A cig@ny 60. És ez nem a rázott!!
Moderálta: (3932) 2013-10-30 15:28:46
Válasz #288. hozzászólásra
Szia! Az érdi most ment le. Legközelebb kb. 10 nap múlva indul a fürtös. Ha érdekel, megbeszélhetjük, a következő email-címen érsz el: illes1edina@gmail.com
csgaby vagyok és nekünk is lenne eladó rázott meggyünk. 40tonna kb. Debreceni és Újfehértói. Mi Pápa mellett vagyunk és az ár 120-150Ft/kg de akár megbeszélés kérdése. Ha valaki tud valami tuti leadó helyet kérném jelezze.
Nekem is van eladó meggyem Szabolcsban. Kiváló minőségű, nincs kirepedezve, nem moníliás, kb. 25q.
Ajánlatokat a bferenc2010@gmail.com e-mail-ra várok.
Szia Szűcs mennyiért vennél meggyet és hova való vagy mert a szállítás miatt fontos lenne tudnom!??
Magyar Meggytermelők Szövetsége
http://www.meggyszovetseg.hu/
Kedves Meggytermelők,
közös gazdasági érdekből csatlakozzunk a szervezethez minél többen! Remélem, hogy ez egy épkézláb tartós és erős képviselet lesz.
Válasz #291. hozzászólásra
Tész-ek: http://www.fvm.hu/doc/upload/201001/tesz_20100127.pdf
Pálinka főzéshez vennék meggyet, mit tudok ajánlani ????

Saját részre kell így nem akarok eleve rohadtat venni.
Coffee,meg tudnád-e adnia Alföld-Régió Tész pontos címét,Üdv Robi
Alföld-Régió Tész, Kecskemét: 70+áfa lett a rázott meggy. (általában a kereskedők 70-80 Ft-ot mondanak, mivel a raktárak még tele, és egyébként is mindenkinek kirepedt a meggye a sok eső miatt). Nyugatra emiatt nem is nagyon merik vinni, félnek a kamion visszafordításától. Állítólag.
Sziasztok,valakinek lenne-e eladó meggye?kellene kb 300kg
Szia,Din@,mennyiért adnátok 200-300kg meggyet?Üdv Robi hmvhely-ről