A fiatalokat igenis érdekli a mezőgazdaság
Ezt bizonyítják a NAK inkubációs programján résztvevő startup csapatok, akik mind nagyon érdekes fejlesztésekkel szeretnék megújítani a mezőgazdaságot.

Könnyen elérhető a siker, amikor a bank érti a mezőgazdaságot
Az agrárium lelke a gondos gazda, a lélek tükre pedig maga a gazdaság. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szabó Lajos és az általa vezetett Hódagro Mezőgazdasági Zrt. a Magyarország legszebb birtoka 2019 verseny döntősei között szerepelt Szántóföldi növénytermesztő birtok kategóriában, és emellett különdíjban is részesült.

A mikotoxinok súlyosbítják a madarak veszélyes betegségét, a kokcidiózist
A kokcidiózis becslések szerint évente 3 milliárd dollárjába kerül a baromfiágazatnak, emellett az elhalásos bélgyulladás jól ismert velejárója – amely széles körben érinti a brojlercsirkéket, évente 5-6 milliárd dollár veszteséget okozva.

baromfi

A kokcidiózis becslések szerint évente 3 milliárd dollárjába kerül a baromfiágazatnak – fotó: Shutterstock

Gépek kifejezetten a kis és közepes kertészeteknek!
A Terrateck gépek hatalmas segítséget jelentenek a szaporítástól (magvetés, palántázás stb.), a gyomirtáson keresztül a betakarításig.

Nagy hasznot hozhat az agráriumnak a Big Data – de tudjuk, mi is az?
A Big Data kifejezést sokan használják, de talán kevesek ismerik vagy értik igazán. Egy biztos: a vállalatok számára lassan kikerülhetetlen fogalom, hiszen az adatok megfelelő elemzése igazi versenyelőnyhöz juttathat szervezeteket.

Mostantól jóval könnyebbé válhat az öntözésberuházás
Nagy István agrárminiszter az MTI-nek elmondta: a kormány 2020 és 2030 között évente 17 milliárd forintot biztosít arra, hogy emelkedjen az öntözött területek nagysága, bővüljön az öntözésbe bevont gazdálkodók száma, így emelkedjen a mezőgazdasági termelés hatékonysága. Az öntözéses gazdálkodást támogatja az Országgyűlés által elfogadott új törvény, amelynek egyik legfőbb alapelve, hogy az öntözés közérdek legyen.

öntözés

A szaktárca szerint átlagosan ötmillió forinttal csökkenhet a 100 hektárnyi termőföld öntözéséhez szükséges fejlesztések előkészítési költsége.

Igazi megbízható, strapabíró gépek, amiket kedvére alakíthat!
Automatikus kitérésű talajmaró, mulcsozó, szervestrágya-szóró, pneumatikus vetőgép és sok más eszköz megtalálható a Minos Agri kínálatában. A gépek közös jellemzője az egyszerűség, a megbízhatóság és a tartósság.

Csökkenő termelés, növekvő árak – itt az idei év mérlege
A termelési volumen 0,7 százalékos csökkenése, valamint a termelői árak 3,8 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 3,1 százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Drága? Piszkos? Nehéz? Eleged lett a tűzifából?
A fabrikett kiváló megoldást jelent Neked is, ha hagyományos kazánnal rendelkezel! Itt egy kedvező ajánlat akciós kiszállítással!

Akár egy gyümölcsöt vagy fűszernövényt is csak szigorú előírások mellett hozhatunk az országba
A növények, növényi termékek kis mennyiségű, saját célú behozatalát is korlátozza az EU december 14-től érvényes új növényegészségügyi rendszere. Ezentúl gyakorlatilag – néhány kivételtől eltekintve – mindenhez kell növényegészségügyi bizonyítvány, bizonyos árukat pedig csak a kijelölt határállomásokon lehet majd behozni.

kép

A külföldről behozott növényekkel, termésekkel nem-honos károsítókat hurcolhatunk be.

Műtrágyát vennél? Ne tedd, inkább nyerd meg az Agroinformmal!
Tegyél érte most, hogy szerencsésen induljon az új éved! Adj fel apróhirdetést és nyerj 1000 kilogrammos műtrágyacsomagot.

Lesújtó következménye lehet, ha nem állítják vissza az anyatehén-támogatást
Ausztriában 2015-ben szüntették meg az anyatehén-támogatást, most petíciót nyújtanak be a visszaállítása érdekében.

Tovább estek a gabonaárak
A gabonafélék árainak csökkenése mellett a gyümölcsök és sertések drágulása októberben gyors tendenciát mutatott, három hónap lassabb mezőgazdasági felvásárlásiár-emelkedés után.

Egy évet csúszhat a megreformált őstermelői rendszer bevezetése
Az elmúlt egy esztendőben sokat finomodott a NAK őstermelői tevékenységet és az ezt érintő adózást átalakító javaslata. Egyedül még a családi mezőgazdasági vállalkozási formán kell csiszolni. Viszont ha 2020 elején nem foglalják mindezt törvénybe, akkor újabb egy évet csúszhat a bevezetése.

traktor

Majdnem kész az őstermelői reform – fotó: Pixabay

Nőtt a mezőgazdaságban a feketefoglalkoztatás aránya
A mezőgazdaságban nőtt, a feldolgozóiparban csökkent a feketefoglalkoztatás aránya az idei háromnegyed éves adatok szerint 2018 azonos időszakához képest – áll a Pénzügyminisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentésében.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.