Paránylények végzik a munkát a komposztdombban, a mélymulcsban, ha hagyjuk. Meg is kell persze magunkhoz hívni őket. Ők alkotják a veteményesben az érdekeinket szolgáló személyzetet, ezért fontos jobban megismerni tagjaikat. Ám sokan félreértik őket és a tévhitek miatt rontják el az említett módszereket. Még, ha elsőre meglepő is, szeretni kell a levéltetveket és előnyös a káosz a kertben – olvasható a vaol.hu cikkében.
A gyommagok nem pusztulnak el a komposztban – azaz ha felmagzott növények kerülnek bele, azok ki fognak kelni – fotó: freepik.com
Zircen, a Bakonyi Zöldkör rendezvényén "Mikor komposzt, mikor mulcs?" címmel tartott előadást Gyulai Iván ökológus. A program sokakat érdekelt, így fordulhatott elő, hogy a szervezők nem tudtak minden regisztrálást fogadni. A témában gyakoriak a tévhitek, amiket a szakértő sorra megcáfolt, hatékony segítséget nyújtva ezzel az érdeklődőknek.
1. tévhit: Komposztálni bárki tud, lényegében csak szerves anyagokat kell egy helyre tenni
Annak van némi valóságtartalma, hogy minél többféle anyagot juttatunk a komposztdombra, az eredmény annál gazdagabb, jobb lesz, de a korhadás ideális feltételeit mindenkinek ismernie kell. A korhadáshoz ugyanis elengedhetetlen a megfelelő nedvesség, a kellő oxigén és a megfelelő szemcseméret. Utóbbi azt jelenti, hogy amennyiben gyors lebomlást szeretnénk elérni, akkor apróra kell daraboljuk, amit belerakunk. Fontos az is, hogy az elegyben a nitrogén és a szén aránya 1:30-35 legyen, mert a lebontást végző paránylények, baktériumok, gombák csak így tudják a tápanyagot hasznosítani, beépíteni szervezetükbe.
2. tévhit: Bonyolult a komposztban a megfelelő nitrogén-szén arány kialakítása
Tény: ugyanabban az anyagban más életkorban más a nitrogén és a szén aránya. A falevélben, amíg a fán van, kevesebb szén jut egy nitrogénre, viszont amikor megválik az ágtól, akkor a komposztáláshoz éppen optimális benne az arány. Ha már kiszáradt avarként a földön hever, akkor több szén jut benne egy nitrogénre az optimálisnál.
Vannak rostos és nyers humuszképzők. A rostosakban több szén jut egy nitrogénre a 30-35-nél, a nyersekben kevesebb. Ezért kell ezt a kétfélét elegyíteni. Rostos humuszképzőnek számít a szalma, a széna, a faforgács, a fűrészpor, a kéreg, a faapríték, a száraz avar, a kartonpapír.
Nyers humuszképzőnek tartják a fűnyesedéket, a kaszálékot, a zöld faleveleket, a zöld növényi részeket, a frissen vágott venyigét, az emberi, állati ürüléket, a konyhai tisztítási hulladékot, a növényhéjat, a gyomokat. Optimális humuszképző lehet a 24 órás istállóalom, a frissen lehulló falevél, az őszi sarjú, vagy a lucernaszéna.
A gyommagok nem pusztulnak el a komposztban – azaz ha felmagzott növények kerülnek bele, azok ki fognak kelni. A nitrogénben nagyon gazdag baromfiürülék csak akkor hasznosulhat jól a komposztban, ha vízzel keverve locsolják a szalmarétegre.
_fill_540x300_0.jpg)
3. tévhit: A komposztáláshoz siló kell és a komposztot rendszeresen kell forgatni
Népszerűek a komposztkeretek, de feleslegesek, ahogy az is, ha ilyen célból raklapokat szögelnek össze. Hatékonyabban működik a komposztálás prizma formában. Annak érdekében, hogy alulról levegőzni tudjon, alapként harminc centiméter vastag ágfonatot kell lerakni, arra egyszerre nyolcvan centi vastag rétegben kerülhet rá a komposztanyag.
A következő adagot azonban semmiképpen sem rá, hanem mellé, mögé vagy elé kell tenni – ellenkező esetben kiszorítjuk a kupacból a levegőt. Az sem szerencsés, ha szellőztetési célból időnként vasvillával vagy komposztszigonnyal megszurkáljuk, összeforgatjuk a komposztdombot, mert ezzel csak összezavarjuk a benne kialakuló táplálékláncot, tömeges pusztulását okozva a hasznos paránylényeknek. A különböző rétegek a lebontás különböző fázisaiban vannak, amit nem szabad mozgatással megbolygatni. A lassabb folyamat támogatja a sokféleséget, jobb minőséget, időtállóbb eredményt hoz – a komposztdomb stabilan tárolja a tápanyagot.
4. tévhit: A faleveleket össze kell gereblyézni, el kell vitetni vagy komposztálni kell
A szakember tanácsa az, hogy a lehullott leveleket, fás részeket ott kell hagyni, ahová lehullottak. Ha ugyanis elvisszük a leveleket, az ágakat a fa alól, akkor azzal megfosztjuk az egészségétől, hiszen a fa ezeket a lehullott részeket, tápanyagként újrahasznosítja. Ebben segítenek például a földigiliszták, akik behúzzák a leveleket a járataikba és megkezdődhet a lebontásuk, újrahasznosításuk, a humuszképzés.
Napjainkra annyira tönkrement a talaj, hogy segíteni kell a javító, gyógyító folyamatokat – fotó: freepik.com
5. tévhit: A sok giliszta jelenléte jó jelnek számít a komposztdombban
"Inkább rossz. Nagyon rossz" – fogalmazott az előadásában az ökológus. A talajban paránylények, mikrobiomok, mikroorganizmusok, baktériumok, gombák vannak, amelyek elkorhasztják a leveleket, jelentős munkát végeznek a komposztdombban is. Rajtuk kívül többek közt jelen vannak a katonalegyek és azok lárvái, akik az élelmiszerhulladékot dolgozzák fel. Jelzőállatok a szárazföldi ászkarákok, akikre a növényi törmelék miatt van szükség.
Szintén jelentős humuszképzők az ugróvillások, a fonalférgek, a százlábúak és még többen mások. A földigiliszta viszont nem szokott megjelenni a komposztdombban, ha mégis tömegesen van jelen, akkor azok trágyagiliszták és azt jelzik, hogy a komposzt nem jó állapotú, rosszul kezelt.
6. tévhit: A komposzt rossz szagú és meleg
Való igaz: ipari méretű feldolgozásnál valóban jelentősen megnőhet hőmérséklete, de a kertünkben nem, ott csak 20-25 fokos lehet. Bármennyire is szagos élelmiszerhulladékot teszünk rá, ha azt lefedjük pár centi szénával vagy szalmával, a szaghatás megszűnik. A komposztdomb mindig jelez, ha valami nem optimális benne: amennyiben csurgalékvizet ereszt, ha erjedt vagy ammóniaszagú, akkor túl sok benne a rostos vagy a nyers humuszképző, túl nedves vagy túl száraz. Akkor van rendben ha kellemesen édeskés illatot áraszt.
7. tévhit: Kizárólag csak néhány talajtípusnál és növénynél működik jól a mulcsozás
A mulcs a "talaj bőre", védi a víz, a szél káros hatásaitól, attól, hogy kimosódjon belőle a tápanyag, a kiszáradástól, a betömörödéstől is. Táplálékot ad, a talajjal összhangban érik, miközben védi azt. A munka javát elvileg a természetre bízhatnánk, de napjainkra annyira tönkrement a talaj, hogy segíteni kell a javító, gyógyító folyamatot, ezért van szükség a kezdetben 50-60 centi vastag mélymulcsra. Ezzel helyreigazíthatjuk az anomáliákat. A módszer jól jöhet a kötött agyagtalajnál, gyengébbnek tartott talajoknál is, de arra figyeljünk, hogy nem szabad száraz vagy fagyott talajra mulcsozni.
A mulcsozás előnye a tápanyagpótlás, ami a burgonyának kimondottan előnyös; hiszen olyan enyhén savanyú, laza szerkezetű közeget biztosít, ami tartja a nedvességet, a hőmérsékletet. Speciálisan, például a málna igényére szabva a mulcsba kerülhet csalán, ami raktározza a nitrogént, cickafark a kálium miatt, gyermekláncfű a magnézium miatt, és a bór pótlására a repce zöldje, virágja. Az enyhén savanyú közeg miatt bevethető a fenyőtű, a boróka is.
A talaj állapotának javításával az eredmények is szebbek lesznek – fotó: freepik.com
8. tévhit: A mulcsozás rétegrendjében a trágya kerül alulra és felülre
"Egyáltalán nem szabad bele tenni" – hívta fel a figyelmet Gyulai Iván. Óvni kell a talajt a könnyen felvehető nitrogénformától, hogy a természetes növénytáplálás ne szenvedjen zavart.
A növények háromoldalú szimbiózisban élnek a baktériumokkal és gombákkal, amiből mindhárom félnek haszna van. Mint mondta: amit a fotoszintézissel megtermelt a növény, azt leadja a gyökérnek, az anyagcseretermékeket, a szénhidrátot, a fehérjét. Ezzel "magához édesgeti" a paránylényeket, akikkel együttműködik. A táplálásért cserébe a paránylények előkészítik és számára hozzáférhető formába hozzák a talajban lévő tápelemeket.
Viszont, ha a növényt trágyával etetik, akkor felmondja ezt az együttműködést, holott a paránylények biztosítják a talaj stabilitását, a vízfelvevő képességet, a levegőtárolást. Ezért óriási a jelentősége, hogy ott vannak, nem szerencsés, ha lenullázzuk, kiirtjuk őket a talajból. A fent említett szimbiózis ráadásul olyan programozott együttműködés, amit nem jó ha feldúlunk, összezavarunk – a növény jelzést ad le, mikor van szüksége tápanyagra, és ez fordítva is így működik.
A mélymulcsnál vagy szénára vagy szalmára kerül 24 órás istállóalom, vastag rétegben, felülre megint széna vagy szalma. Középre megfelelő az őszi sarjú is. Tavaszra a mulcs összeesik, korhadék lesz belőle, amit évente meg lehet újítani, mindig kevesebbet lehet rakni.
9. tévhit: A mulcsozás nem tudja kiváltani a vegyszeres növényvédelmet
Dehogynem! Sőt! Sokkal jobb megoldást nyújt, mert a mulcs a változatosság forrása és ez a sokféleség kiválóan gondoskodik a növényvédelemről. Minél több fajt csalogatunk a kertünkbe, annál nagyobb lesz benne a biztonság, mert a sokféleség önszabályozza magát. Egy fajból sem lesz sohasem túl sok: a mulcsban élnek azok a paránylények, amelyek például megeszik a dióburok-fúrólegyet, ezért a fa alatt ott kell hagyni a leveleket és még több mulcsot kell tenni alá. A meztelencsigákra nézve pedig a természetes korlátozást a fonálférgek jelentik.
"Éljen a káosz!" – vallja a szakember, amit a fajokra és a kert elrendezésére nézve is irányadónak tekint. A haszonnövényeket soha ne sorba, hanem kis ágyásokba ültessük mozaikszerűen. Így kisebb lesz az esélye annak, hogy az egy tömbben levő illatot, levélmintázatot felismerik a kártevők. Hagyjuk a felmagzott növények egy részét a kertben, mert gazdagíthatjuk vele a talaj magbankját.
10. tévhit: Jogosan haragszunk a vakondra, a tetvekre
Kártevőknek sokszor csak azért nevezünk bizonyos élőlényeket, mert nem ismerjük eléggé a köztük zajló természetes folyamatokat. Ideje lenne azonban megbecsülni azokat, akik tulajdonképpen kertünk hasznos személyzetét alkotják. A vakond például pontosan azt csinálja, amit a mezőgazdaság megkíván: úgy, ahogy az eke a mélyből felhozza a tápanyagdús talajt, miközben lazítja, széttúrja, és összevissza elhelyezett kis kerteknek ágyaz meg udvarunkban, amit bátran beültethetünk.
Célszerű szeretni a levéltetveket is! Megoldják azt, amit a metszéssel szeretnénk a gyümölcsfáknál, amivel ráadásul hormonális folyamatokat sértünk meg. A fát a saját teste újraépítésére kényszerítjük, ami miatt az immunitása gyengül. Megtermeli a szükséges ellenanyagokat magának, ha hagyjuk. Ám ha beleavatkozunk abba, amibe nem kéne akkor nem lesz elég mikroelem, tápanyag a táplálékunkban, például a gyümölcsökben.
"Csalogassuk inkább kertünkbe bodzával, körömvirággal, cickafarkkal a levéltetveket, felnevelik a fékentartóikat is, s megoldódik a szerviz. Éljenek a kórók, nemcsak a virágok! Bízzanak a természetben, sokkal jobban, mint eddig! A kert elsődlegesen boldogságot terem!" – zárta előadását Gyulai Iván.
