Országos előrejelzés: szombat estig

Az ország déli, délkeleti, majd keleti felén felhősebb lesz az ég, másutt fátyol- és gomolyfelhők zavarják majd a napsütést. Elszórtan kialakulhatnak záporok, helyenként még zivatar is előfordulhat. Az északnyugati szél a középső országrészben megélénkül, főleg záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. Késő este 5 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.


John Deere 8260r& Multiva avaran

John Deere 8260r&Multiva Avaran – fotó: Bagosi Sándor

Országos előrejelzés: szombat estétől vasárnap reggelig

Felhősebb körzetek a Dunántúlon, illetve a Tiszántúlon lehetnek, másutt gyengén felhős vagy derült lesz az ég. Északkeleten és elvétve a nyugati megyékben pára-, illetve ködfoltok is képződhetnek. Helyenként kisebb zápor, eső előfordulhat.

Az északnyugati szél időnként megélénkülhet, de jellemzően mérsékelt lesz a légmozgás.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható.

Időjárási helyzet Európában

A mediterrán térség nagy részén száraz, napos idő a jellemző, az elvonuló hidegfront következtében az elmúlt napokhoz képest mérséklődött a nappali felmelegedés. Közép- és Kelet-Európa felett ciklonok örvénylenek, amik mentén több helyről 30, 40 mm-t is meghaladó csapadékösszeget, helyenként zivatartevékenységet is jelentenek. Továbbá Izland térségében egy elöregedő alacsony nyomású képződmény okoz számottevő esőzést.

Észak-Európa időjárását sarkvidéki eredetű, nagyon hideg, száraz légtömeg alakítja, emiatt Skandinávia északi részén -10, -20 fok körüli minimumokat mérnek. A Kárpát-medence időjárását a következő napokban Közép-Európa felett elhelyezkedő többközpontú ciklonrendszer határozza meg, mely több hullámban nedvesebb légtömeget szállít hazánk fölé – írja az MTI

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.