A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézete, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) és a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) egységes állásfoglalása.

"A globális klímaváltozás és az intenzív emberi tevékenység hatásai (tápanyagterhelés, mikroszennyezők, inváziós fajok stb.) napjainkra mindenki számára nyilvánvalóvá váltak. Egyre gyakoribb hírnek számítanak a halpusztulások, az elszíneződött vagy éppen habzó folyóvizek, határokon átnyúló haváriák.

Ezen események kapcsán számos szakember és önjelölt szakértő („független halkutató") foglal állást. Állításaik gyakran egymásnak ellentmondók. Sok esetben kifejezetten „sarkosak".

Jelen állásfoglalást kiadó, együttműködő szervezetek felölelik a hazai halgazdálkodási és horgászati szektor gyakorlati és tudományos képviselőinek meghatározó hányadát.

Véleményünk szerint egy felelősen gondolkodó szakember távol áll attól, hogy kinyilatkozásokat tegyen egyes haváriaesemények közvetlen és egyedi okairól vagy éppen arról, hogy mit „kell" csinálni ahhoz, hogy egy vízterület „jó" legyen. Különösen akkor nem, ha nem ismeri részleteiben az adott és mindig komplex (ökológiai) rendszert.

Ennek megfelelően az alábbi gondolatokat mi is csak megfontolásra ajánljuk.


Gyakran elhangzik, hogy a vizeket csak „békén kell hagyni", be kell szüntetni rajtuk a telepítéseket és a profitorientált horgászati és halgazdálkodási tevékenységet. Véleményünk szerint ez több okból sem kivitelezhető. Egyrészt, bármennyire is idillikus gondolat, sem társadalmi, sem ökológiai okokból nem lehetséges a vizeket 21. századi, tehát bevallottan antropogén tevékenységgel terhelt, hasznosított kontextusukból kiragadni. Másrészt nem lehetséges a természetes vizeket (Balaton, Velencei-tó, Duna, Tisza stb.) „visszaadni a természetnek", megszüntetni a vízierőműveket és a partvédő kövezéseket, majd hátradőlni és élvezni a jól elvégzett munka gyümölcsét.

A fenti utópikus gondolat évszázados időtávon talán elképzelhetőnek is tűnik, hogy elérjük célunkat, az ökológiai rendszer beáll egy alternatív egyensúlyi pontra. Ha jobban belegondolunk, olyan, mint „régen" (az ökológiában: referenciaállapot) azonban nagy valószínűséggel nem lesz. Ennek egyik fő oka az idegenhonos fajok jelenléte és tevékenysége. A biológiai inváziók legfőbb problémája, hogy a legkevésbé visszafordítható emberi hatásnak tekinthetők.

Mit jelent ez? Végezzünk el egy gondolatkísérletet: ha a Duna összes vízierőművét, illetve a gátakat elbontjuk, akkor (elméletileg) megoldjuk a hossz- és keresztirányú átjárhatóság problémáját, ezáltal megfelelő szaporodóhelyet biztosítunk a halaknak. Így például az inváziós fehér busának vagy a kiöntésekben a szintén inváziós amurgébnek és ezüstkárásznak is. Az idegenhonos fajok jelenléte miatt – sajnálatos módon és nagy valószínűséggel – nem lehetséges az eredeti állapot elérése még a fenti drasztikus és nyilvánvalóan kivitelezhetetlen eszközökkel sem. Még ebben a szélsőséges esetben is szükség van tehát a halgazdálkodás eszköztárára ahhoz, hogy az őshonos halfajok állományai növekedni tudjanak.

A közelmúlt vízhiányos időszakában fókuszba került a Velencei-tó és vízgyűjtője. Ismeretes, hogy 2021-2022-ben tömeges halpusztulás volt a tavon, nagy valószínűséggel leginkább az alacsony vízállásból származtatható okokból. A 2023-ban végzett standardizált felmérésen alapuló adatok alapján a referenciaként használt 2017-es évhez képest jelentős mértékben, a korábbi 5 százalék alatti értékről 85 százalékra nőtt az inváziós ezüstkárász tömegessége úgy, hogy ez alatt az időszak alatt érdemi halgazdálkodási tevékenység (telepítés, halászat) nem volt.

Hasonló tapasztalatokkal rendelkezünk számos felhagyott halastavon, továbbá a Nagyberek és az Őrség természetvédelmi területein is, ahol egyáltalán nincs halgazdálkodási tevékenység. Az ezüstkárász-invázió a vízminőségre is negatív hatással van: a pontyhoz hasonlóan intenzíven túrja az üledéket, zooplankton fogyasztó tevékenysége is jelentős, ezáltal növeli a víz zavarosságát és hozzájárul a magas algamennyiség (klorofill-a koncentráció) fenntartásához.

Az ezüstkárász-állomány viszont halgazdálkodási módszerekkel, ragadozóhal-telepítéssel, illetve a horgászok tevékenységével is kordában tartható, ahogy ez például a Velencei-tavon is történt évtizedekig. Természetesen ehhez megfelelő szabályrendszer megalkotása és betartatása is szükséges, ami szintén a felelős és fenntartható gazdálkodás szerves része.

Tisza-tó

"Az idegenhonos fajok jelenléte miatt – sajnálatos módon és nagy valószínűséggel – nem lehetséges az eredeti állapot elérése még a fenti drasztikus és nyilvánvalóan kivitelezhetetlen eszközökkel sem" – fotó: Shutterstock

A fenti egyszerű példákkal csupán arra kívánunk rávilágítani, hogy sokkal célszerűbb lenne egy teljes ágazat „egyszemélyi" felelősségének mantrázása helyett olyan, természetvédelmi és ökológiai szempontból is elfogadható és fenntartható, a realitás talaján álló cselekvési tervek, ajánlások, „best practice"-ok kidolgozása, amelyek valóban segíthetnek megóvni a vízi élőlényközösségek megmaradt sokféleségét, miközben figyelembe veszik a valós társadalmi igényeket is.

Tisztában vagyunk azzal is, hogy a jelenlegi hazai halgazdálkodási gyakorlat, illetve a horgászvezetők ökológiai ismeretei fejlesztendők. Ennek jogi, anyagi és technikai hátterének megteremtése azonban nem megy egyik pillanatról a másikra. 2024-ben a Mohosz kezdeményezésére a Mate és a Debreceni Egyetem közösen indított felsőfokú horgászvezetői képzést, melynek előkészítése éveket vett igénybe, és a képzésen elsajátított ismeretek beépülése a halgazdálkodási gyakorlatba várhatóan további időbe telik.

Véleményünk szerint egy kutatónak a lehető legtöbb nézőpont (kényszerfeltétel) integrálásával felelősen kell állást foglalnia. Egyes kiemelt érintettek bűnbakká, sőt ellenséggé történő kikiáltása jelentősen rontja az érdemi szakmai párbeszéd esélyét, ezáltal kifejezetten árt annak a „jó ügynek" (a vízi természetvédelemnek), amelyet zászlójára tűzött.

Mindannyiunk érdeke a felelős, meglévő tudást és tapasztalatot komplexen értelmező és az adott helyzetbe integráló kommunikáció, melynek alapja a közös gondolkodás, véleménycsere és körültekintés. Ezt képviselik ezen nyilatkozatot jegyző szervezetek, és erre hívjuk fel minden magyar állampolgár figyelmét, aki a vizeinkért tenni szeretne akár tettekben, akár szóban.

Aláírók: Kriszt Balázs Mate-intézetigazgató, Szűcs Lajos Mohosz-elnök, Németh István Mahal-elnök."