Ma éjszaka erősen, illetve közepesen felhős időre számíthatunk, az Alföldön lesz kevesebb a felhő. A Nyugat-Dunántúlon több helyen esőre, záporra, az északkeleti megyékben elszórtan záporesőre lehet számítani, a zivatarok fokozatosan mindenütt megszűnnek. Borsodban és a környező megyékben megélénkül, olykor meg is erősödik északkeleti szél. A késő esti 12, 17 fokról hajnalra 6, 12 fok közé csökken a hőmérséklet

időjárás

Érkezik a csapadék és az erős szél is – fotó: Bödő Roland

Szerdán a Dunántúlon és északon jellemzően erősen felhős lesz az ég, de az Alföldön a nap első felében még szakadozottabb lesz a felhőzet. Délutántól kezdve azonban fokozatosan mindenütt beborul az ég. Kora délutánig inkább csak a Nyugat-Dunántúlon lehet eső, illetve északkeleten záporok, majd délutántól dél felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben meg is erősödik. Átmeneti szélerősödés emellett zivatarban is lehetséges.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 16 és 22 fok között alakul, de délkeleten 23, 24 fok is lehet. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon ennél több fokkal hűvösebb lesz, a nyugati határvidéken csak 10 fok közeli csúcshőmérséklet valószínű.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.