Kedd

Kedden napközben többfelé kell számítani esőre, záporesőre, dél-nyugaton és az Alföldön zivatarok is kialakulhatnak. A kezdetben még élénk, helyenként erős délies szél egyre nagyobb területen fordul át északnyugatira, majd fokozatosan mérséklődik.

Tiszántúlon van rá esély, hogy estig erős marad a szél.

Hőmérséklet nappal: nagyrészt 17 és 24 fok között várható.

Ábra forrása: OMSZ

Szerda

Szerdán a hidegfront szakadozott felhőzete kelet felé távolodik. Napközben főként észak-keleten valószínű egy-egy zápor. Helyenként megélénkül a nyugati, majd a déli, délkeleti szél.

Hőmérséklet hajnalban: 3 és 11 fok között alakul.

Hőmérséklet napközben: 13 és 19 fok között lesz a csúcsérték.


Csütörtök

Este változó vastagságú melegfronti felhőzet érkezhet nyugat felől. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor.

Hőmérséklet hajnalban: 3 és 11 fok között várható.

Hőmérséklet délután: 13 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Gubík Ákos