Szerda

Napközben általában sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. A keleti megyékben legkésőbb kora délutánra szakadozik fel a felhőzet és szűnik meg a csapadék. Emellett az Északi-középhegységben egy-egy futó zápor előfordulhat. A szél helyenként megélénkülhet.

A maximum-hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

Csütörtök

Nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Eleinte csak nyugaton, északnyugaton, várható borult idő tartós csapadékkal, majd estére a középső országrészt is eléri a felhőzet és vele együtt az eső, zápor. Néhol zivatar is kialakulhat. Nyugaton kiadós mennyiségű eső valószínű. Reggelre keleten párássá válhat a levegő, köd is képződhet. A Dunántúlon a szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.

Markáns lehűlés érkezik. A minimum-hőmérséklet döntően 12 és 17 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hűvösebb is lehet. A maximum-hőmérséklet  általában 23 és 30 fok között várható, de a borongós nyugati tájakon 15 és 20 fok között alakulhat a maximum, mely ráadásul már a reggeli, délelőtti órákban beállhat, délutánra tovább csökken a hőmérséklet. Jelentős lesz a hőmérsékleti kontraszt az ország nyugati és keleti tájai között.


Péntek

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőtakaró. Jellemzően borult lesz az ég, de délelőtt még a keleti tájakon kisüthet a nap. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten akár zivatar is kialakulhat. Kiadós mennyiségű csapadék várható. A szél erős lesz, a Dunántúlon viharos lökések is lehetnek.

A minimum-hőmérséklet főként 9 és 18 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 10 és 28 fok között alakul, nyugaton lesz hűvösebb.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Horváth Szilárd