Szombat

Szombaton délelőtt jellemzen fátyolfelhős-napos idő várható, csak elvétve (főként az északkeleti tájakon) lehet zivatar, majd várhatóan a délutáni, késő délutáni óráktól nyugat felől ismét egyre több helyen alakulhatnak ki, – kelet felé mozgó – zivatarok (esetleg zivatarrendszerek). Elsősorban délnyugaton heves zivatarok (széllökés > 90 km/h, jég > 2-4 cm) is létrejöhetnek.

A maximum-hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Vasárnap

Reggelre délen, délkeleten is megszűnik a csapadék és országszerte napos időre számíthatunk kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Napközben legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki a Dunántúlon. A szél mérsékelt marad.

A minimum-hőmérséklet jellemzően 12 és 17 fok között várható, azonban a hidegre érzékeny helyeken ennél hidegebb, vízpartok közelében, nagyobb városokban enyhébb idő valószínű. A maximum-hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul.


Hétfő

Általában fátyolfelhős-napos idő várható, de nagyobb eséllyel az északnyugati és északkeleti tájakon már erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, zápor, zivatar kialakulási esélye megnő. A szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.

A minimum-hőmérséklet többnyire 15 és 20 között alakul, a maximum-hőmérséklet 30 és 35 fok között várható.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.

Indexkép: Bagosi Sándor