Pénteken délelőtt a köd és a rétegfelhőzet a legtöbb helyen feloszlik, utána derült, napos idő lesz, de helyenként az Észak-Dunántúlon, illetve az északkeleti megyékben csak késő délután süthet ki a nap. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Dunántúlon estétől megélénkül az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között alakul, de a tartósabban borult, ködös tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lehet – írja az OMSZ agrometeorologiai előrejelzése.

Az őszi vetések jellemzően fejletten és jól teleltek, a csapadékos október miatt későn vetett búza állományok fejletlenebbek kissé. Bár a tél során többször is előfordultak kemény fagyok, melyek többfelé hótakaró nélkül érték az őszi vetést, ezek nem voltak olyan mértékűek, hogy számottevő területen fagykárokat okoztak volna az őszi vetésű gabona vagy repce állományokban.

Az Alföldön és északkeleten a belvíz jelent egyre nagyobb problémát. Az őszi búza +4 Celsius fok alatt bírja a vízborítást, 5 fok fölött azonban már csak mintegy három hétig, és az elmúlt egy hétben már a keleti országrészben is gyakran alakult 5 fok fölött a napi átlaghőmérséklet. Jó hír, hogy számottevő mennyiségű csapadék az előttünk álló egy hétben sem várható, ugyanakkor kissé visszaesik a hőmérséklet is.

A folytatásban: szombat hajnalban, majd vasárnap napközben egy-egy hidegfront vonul át fölöttünk, melyek hatására a hétvégén és a jövő hétfőn már több lesz a felhő, bár továbbra is lesznek napos időszakok. Számottevő csapadék nem valószínű, szombat hajnalban fordulhat elő gyenge eső főként a keleti országrészben. A front hatására szombaton a Dunántúlon és északkeleten megerősödik az északnyugati szél.

Talajnedvesség a növények számára hasznosítható vízkészlet százalékábana talaj felső 20 centiméteres rétegében 2021.február 24-én (%)

A hőmérséklet ugyan több fokkal visszaesik, de még így is az átlagos értékek fölött alakul majd. Vasárnap hajnaltól éjszakánként ismét fagypont alá hűl reggelente a levegő, de -4 foknál hidegebb nem valószínű. A kora délutáni maximumok 7 és 12 fok között várhatók. Keddtől ismét anticiklon alakítja időjárásunkat, melegszik az idő, ismét sok lesz a napsütés, bár visszatérnek a reggeli pára- illetve ködfoltok.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat főtámogatója a Kaposflex Kft., támogatója az Agrováció Kft.

Indexkép: Theiler Norbert