A gyümölcstermesztők bíznak abban, hogy idén már jobb lesz a termés, mint tavaly, azonban komoly probléma elé nézhetnek, ha a fagyok még visszatérnek a tavasz folyamán. A Pénzcentrum szakértőket kérdezett meg, hogy vajon számíthatunk-e még hidegbetörésekre ebben a következő hetekben, hónapokban. Braunmüller Lajos és Apáti Ferenc elmondta, hogy egyes gyümölcsfajtáknál nagy gondot okozhat a hideg, főleg a borászok aggódhatnak.

Februári tavasz

Valószínűleg mindenki érzékelte, hogy idén bizony előbb köszöntött be a tavasz, hiszen tulajdonképpen egész februárban kora tavaszias idő uralkodott. Néhol napokig 20 fok körül volt a hőmérséklet, ami elindította a gyümölcsfák nedvkeringését is. Ez az ilyenkor szokásosnál jóval melegebbnek számít, sorra dőltek meg a melegrekordok. Ez volt a valaha mért legmelegebb február.

Sokan örültek ennek a kellemes időnek, hiszen egy ideje már nem igazán van szükség télikabátra, ez azonban nem jó hír a gyümölcs- és zöldségtermesztő gazdák számára. A szokatlanul enyhe idő miatt ugyanis helyrehozhatatlan károk keletkezhetnek, a tél ugyanis nem szokott csak így elbúcsúzni. Amennyiben a gyümölcsök termése elmarad a várttól, akkor biztos, hogy a piacokon és az üzletekben drágábban vásárolhatjuk meg ezeket az élelmiszereket.

Jöhet még fagy?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kora tavaszi idő miatti boldogságot sokan megbánják, tulajdonképpen törvényszerűen visszatér a tél, márciusban, sőt még áprilisban is lehetnek éjszakai fagyok. A szaktértők elmondták, hogy amennyiben valami miatt mégis maradna a tavaszias idő, akkor persze nem lenne gond, hogy a gyümölcsfák biológiai ciklusa megváltozott és korábban rügyeznek. A rossz hír, hogy ez ritkán szokott megtörténni, minden évben vannak még tavasszal is igen hideg éjszakák, még áprilisban is jöhet hideghullám, ami jelentős károkat okozhat a túl korán virágzó fákban.

A hajnali enyhe fagyok ellen, ami mínusz 1-2 fokot jelent, lehet védekezni vizes permetezéssel vagy füstöléssel, így a komolyabb károk elkerülhetőek. Ezek a beavatkozások viszont tovább növelhetik a gyümölcstermesztők amúgy sem kis költségeit. Mínusz 4-5 foknál hidegebb ellen már sokkal nehezebb védekezni, nagyobb a kár, a fagyzugos területekben és völgyekben pedig biztosan hatalmas veszteségek lesznek.


Milyen gyümölcsök vannak veszélyben?

Sok helyen már virágzik a kajszi, de az alma, a szőlő, valamint az őszibarack is veszélyben lehet. A fagy nem fogja kímélni a szilvát sem, ami minden évben nagymértékben veszélyeztetett volt. A szőlőben bekövetkezett nagymértékű elfagyás pedig problémát okozhat az országos bortermesztés számára.

A legnagyobb veszélyben azonban a kajszi és az őszibarack van, hiszen ezek már több helyen rügyeznek és virágoznak, de figyelni kell nagyon a cseresznyére, a meggyre, a körtére, valamint az almára is. Mivel ma már szokásossá vált, hogy tavasszal egy-két hetes ciklusokban visszatér a télies hideg, így számítani kell arra, hogy ebben az évben sem ússzuk meg a tavaszi fagyokat.

A gazdálkodók persze reménykednek abban, hogy idén nem lesznek fagykárok a gyümölcsösökben, de a szakértők elmondták, hogy tartanak tőle, nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy milyen és milyen mértékben. A kárvalószínűség növekedhet, hiszen míg egy zárt, bimbós állapotban lévő virág kibírja a mínusz 3-5 fokot, addig a nyitott virágok már mínusz 1-2 fok alatt is károsodhatnak.

Tavalyi gyenge termés

A szakértők hozzátették, hogy tavaly eléggé gyenge volt a termés, így bíznak benne, hogy idén már jobb lesz a helyzet.

Több gyümölcsfa is veszélyben van - fotó: pexels.com

"Tavaly ugyanis a legtöbb gyümölcsfaj esetében nem volt nagy termés: a kajszit és az őszibarackot elkapták a tavaszi fagyok, ezért kifejezetten gyenge termés volt, a körte, meggy és a cseresznye egy gyenge közepes terméssel volt jellemezhető, míg a szilva felemásra sikeredett, vagyis az észak-keleti országrészben jó mennyiséget hozott, más országrészekben viszont kifejezetten gyengén produkált. Egyedül az alma esetében volt egy egészen jó termés volt, de itt sem voltak túlterhelve a fák. A csapadékviszonyok tavaly közel optimálisak voltak, már kora tavasztól, sőt téltől kezdve nyár közepéig jó volt a csapadék-ellátottság, a szeptember-október volt száraz és szokatlanul meleg, azonban a november-január időszakban is bőséges csapadék hullott. A tavalyi, egyáltalán nem kiemelkedő termés és a kiváló csapadékviszonyok összességében megfelelő hátteret adnak egy idei jó virágzáshoz, ami alapja a jó termésnek. Viszont ezeket a pozitív kilátásokat és várakozásokat egy nap leforgása alatt átírhatja az időjárás, különösen az esetlegesen március közepe és május közepe között érkező tavaszi fagyok"

- mondta Apáti Ferenc.

A gyümölcstermesztés mellett azonban a borászat is nagy veszélyben van, hiszen egy országos fagy esetében a termés 70-80 százaléka is odaveszhet. Ez mínusz 5 fok alatti hőmérsékletnél következhet be, ami április végéig még bármikor előfordulhat.