Jelenleg 600 milliárd forintnyi pályázati forrás kiírási folyamata indult el – mondta dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Agroinform Agrártámogatások Webináriumán.

támogatás

Érdemes gyorsan reagálni a pályázóknak – fotó: Liza agrovideo

Óriási támogatások az agráriumnak

Feldman Zsolt nyitotta meg az online rendezvényt. Köszöntőjében elmondta, hogy a magyar agrárium az elmúlt években a legtöbb mutató tekintetében uniós is összevetésben is kifejezetten jól teljesített és ez büszkeségre adhat okot. Az erős nemzetközi versenyben a pályán maradáshoz további intenzív fejlesztésekre van szükség a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban egyaránt.

Ennek érdekében a 2014-2020-as időszakhoz képest a nemzeti költségvetésből való nagyobb hozzájárulással háromszor nagyobb forrást tett elérhetővé a magyar kormány a vidékfejlesztési támogatások esetében, amely döntés már 2021-től új lehetőségeket teremtett. A megjelenő pályázati kiírásokat alapos szakmai egyeztetések előzik meg, hogy a célokhoz leginkább illeszkedő beruházások valósulhassanak meg, illetve egyszerűbbé váljon a pályázatbenyújtás és rövidüljön a pályázatok elbírálási ideje.

Fontos cél volt továbbá, hogy a legkisebbtől a legnagyobb mezőgazdasági szereplőig bárki eredményesen pályázhasson a most induló beruházási pályázatokra, amelyek célja a XXI. századi technológia elérhetővé tétele a gazdálkodók számára.

kombájn

1500 milliárd forintot lehet felhasználni mezőgazdasásig beruházásokra a következő két év alatt – fotó: Liza agrovideo

Az előttünk álló évek pályázati lehetőségei

Dr. Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében eddig 87 felhívás jelent meg, 2100 milliárd forint keretösszeggel.

Az Európai Unió 2023-2027-as időszakra vonatkozó Közös Agrárpolitika döntései még nem születtek meg, ezért idén és jövőre jelenlegi formájában megmarad a közvetlen támogatások rendszere.

A többéves kifizetésű intézkedések (AKG, őshonos támogatások, ökológiai gazdálkodás támogatása, állatjóléti támogatás, LEADER) kötelezettségvállalási időszaka meghosszabbítható lesz legfeljebb 2 évvel. Magyarországon az AKG esetében a kedvezményezettek közel 90%-a már élt a kötelezettségvállalási időszakának egy évvel történő meghosszabbításával.

Az új AKG kidolgozásával kapcsolatosan egyeztetések folyamatosan folynak az Európai Bizottsággal. Ugyanakkor a jelenleg is hatályos EMVA rendelet alapján bármilyen támogatási forma meghirdethető. Mivel a forrás rendelkezésre áll majd, így a jelenlegi szabályok, de már az új pénzügyi keret terhére készülhetnek a pályázati felhívások.

2021-ben várható pályázatok

A vidékfejlesztésre 2021-ben és 2022-ben eső összeg felhasználható a korábbi szabályrendszer szerint. A most elérhetővé váló 1500 milliárd forintos keretösszegre folyamatosan érkeznek a pályázati felhívások.

2021-ben várható pályázati felhívások megjelenése és keretösszege

2021-ben várható pályázati felhívások megjelenése és keretösszege – Forrás: Agrárminisztérium


• Külterületi helyi közutak fejlesztésének támogatása: 50 millió forint a keretösszeg.

Terménytárolók, szárítók és tisztítók fejlesztésének támogatása: 50 milliárd forintos keretösszeggel készül a felhívás.

• Élelmiszeripari üzemek fejlesztését két pályázat is támogatni fogja: a kisebb élelmiszeripari beruházásokat támogató, 50 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívás keretében gépek, eszközök beszerzésére nyílik majd lehetőség, míg az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztését támogató pályázat keretösszege 200 milliárd forint lesz, 2 milliárd forintos egyéni támogatási maximummal.

Kertészeti üzemek megújításának támogatása: 50 milliárd forint a keretösszeg.

• Minőségrendszerekhez kapcsolódó előállítói, termelői csoportosulások tájékoztatási és promóciós tevékenységének támogatása 8,71 milliárd forintban valósulhat meg.

Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekre 100 milliárd forint a keretösszeg áll rendelkezésre. Szántóföldi gazdálkodók pályázhatnak precíziós gazdálkodásra alkalmas gépek beszerzésére, valamit a gazdaság precíziós elvek szerinti fejlesztésére.

Kertészet - Gomba előállító üzemek fejlesztésének támogatására 20 milliárd forintos keretösszegű konstrukció készül.

Dr. Viski József arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel a pályázati programok lebonyolítása a korábbi szabályrendszer szerint fog történni, így a pályázatok elbírálásához szükséges idő lerövidül. Valószínűleg a pályázók számára sem a pályázatírás jelenti majd a legnagyobb kihívást, sokkal nagyobb feladat lesz a támogatásból futó fejlesztések, beruházások projektmenedzsmentje, hogy a határidőre minden megvalósuljon, elkészüljön. 2025 tavaszáig-nyaráig ezeknek a projekteknek meg kell valósulniuk, el kell velük számolni.

Meghosszabbított terület- és állatlétszám alapú pályázati felhívások

A futó agrártámogatások közül jónéhány pályázati időszakát két évvel meghosszabbították, más pályázatoknál pedig a keretösszegek módosultak a beérkező és várható igényeknek megfelelően.

Meghosszabbított pályázati felhívások:

• VP4-10.1.1-15 - Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés

• VP4-11.1.1-11.2.1-15 - Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása•

VP3-14.1.1-16 - A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás

• VP3-14.1.1-18 - A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás (kiskérődző)

• VP4-12.1.1-16 - Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések

• VP4-12.2.1-16 - Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések

• VP4-10.2.1.1-15 - Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése

• VP4-10.2.1.2-17 - Védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának ex situ vagy in vitro megőrzése, továbbá a genetikai beszűkülést megelőző tanácsadói tevékenységek támogatása

• VP3-17.1.1-16 - Mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás

Emelt keretösszegű felhívások:

• VP2-4.1.1-20 - Állattartó telepek fejlesztésének támogatása

• VP2-4.1.3-20 - Kertészeti üzemek korszerűsítése

• VP2-4.1.4-16 - Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

• VP5-8.1.1-16 - Erdősítés támogatása

• VP6-7.2.1.2-16 - Egyedi szennyvízkezelés

• VP6-7.2.1.4-17 - Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései

• VP2-6.3.1-20 Mezőgazdasági kisüzemek támogatása

• VP2-4.1.1.7-20 Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése

A járványvédelmi intézkedéseket támogató, állattartóknak szóló pályázatot is újranyitották.

Dr. Viski József előadása végén kiemelten felhívta a figyelmet arra, hogy azok a gazdálkodók, akiknek vannak fejlesztési tervei, pályázzanak, vegyék igénybe a lehetőségeket, mert a források jelentősek. A most következő időszakban nem a forrásokért zajló verseny lesz a legnagyobb kihívás, hanem az, hogy milyen gyors a megvalósulás. A pályázatokat várhatóan minimum pontszámon el fogják fogadni, és kitűzött cél, hogy a nyáron meghirdetett felhívásokra ősszel beérkező pályázatok elbírálása lehetőleg az év első negyedévében megtörténjen.

A beruházások megvalósítását 2022 tavaszán el kell kezdeni és figyelembe véve a 2 éves megvalósítási időszakot, ezeket a projekteket 2024 tavaszáig-nyaráig be kell fejezni. Feszített lesz a tempó!