Az Isterra Magyarország Kft. kizárólagos forgalmazója a Florimond Desprez cég által nemesített fajtáknak. Kínálatukban megtalálják a legfontosabb őszi búza mellett az őszi árpát, durum búzát, tritikálét valamint a tavaszi és őszi sörárpákat.

A fajtaösszetétel kiváló választási lehetőséget biztosít az intenzíven gazdálkodó termelők számára, de a gyengébb területeken dolgozó gazdaságok is megtalálják a számukra sikert hozó kalászosokat. A változó termelői elváráshoz alkalmazkodnak a nemesítők is, így egyre több nagy termőképességű fajta jelenik meg a kínálatukban, és ezek között már több malmi minőséget produkál.

Olyan búzafajták kiváló vetőmagjával látják el a termelőket, mint a Cellule vagy a Basilio (mindkettő KITE forgalmazásban). Ezek a fajták terméseredményeikkel, alkalmazkodó képességükkel egyre nagyobb teret hódítanak.

Cellule

A Cellule a GOSZ-VSZT 2018. évi kísérletében a középérésű csoport legmagasabb termését érte el.

A Cellule Magyarország második legnagyobb mennyiségben fémzárolt fajtája. A GOSZ-VSZT 2018. évi kísérletében a középérésű csoport legmagasabb termését érte el.

Cellule

A Basilio szintén a 2018-as GOSZ-VSZT kísérlet korai csoportjában végzett az élen. A fajta jóval 10 t/ha feletti termésével, koraiságával és malmi inőségével hódít a közép-európai régióban. Az ország minden régiójában sok tízezer hektáron bizonyítottak 2019-ben is.

Basilo

A korosabb fajták közé tartozik az Euclide, mely sokadik virágzását éli és továbbra is helyet követel a kínálatban. 2019-ben a kísérletek mindegyikében a legjobb búzák között végzett, ezzel bizonyítva kiváló alkalmazkodó képességét.

Az Isterra újdonságai

A már bizonyított fajták mellé évről évre újabbak kerülnek, melyek a cég méltó képviselői lehetnek. Az Isterra új, hazai elismerésű búzája a 2019-ben elismert Frenetic fajta. A Frenetic a NÉBIH minősítési kísérletében 3 év átlagában 8,2 tonnával 13%-os fehérjetartalommal került elismerésre, a sztenderdek felett 11%-kal. Ez a kiemelkedő termőképességű fajta ígéretes utódja a cég már jól ismert anyagainak, minősége a malmi búzák közé emeli. Keressék a Freneticet a KITE kínálatában.

Frenetic

Az idei évben a nagyüzemi kísérletekben, bemutatókon már láthatták a Mutic és Concret búzákat. A Mutic különlegessége, hogy késői, tar búzáról beszélünk, amely az Isterra portfólió egyetlen tar búzája. Jó ellenállósággal rendelkezik a rozsdabetegségekkel szemben, kiemelkedő a télállósága, termése intenzív körülmények között meghaladja a 10 tonnát.

A Concret egy új szálkás őszi búza fajta. Igen nagy terméspotenciállal rendelkező, középérésű fajta, amely euró minőséget képvisel. Termése 9-11 t/ha. Ezt az idei évben is több helyen bizonyította, Vas megyében Chernelházadamonyán 10 t feletti terméssel és euró minőséggel nagyon előkelő helyen végzett. Vetési normája 220-240 kg hektáronként, erős szárszilárdság jellemzi alacsony növénymagassággal.

A tavalyi évben már láthatták kísérletekben, de igazán az idén kerül forgalomba az IKR által képviselt Complice fajta. A korai érésű Complice hasonlóan a Cellule és Basilio fajtákhoz kiválóan bokrosodó, ezért 180-200 kg-os vetésnormával sikeresen termeszthető. Erős szárú, alacsony, a megdőlés veszélye nélkül termelhető. Betegségekkel szemben jó ellenállóságot mutat. Magas hektólitersúllyal rendelkező búza. A 2018-as és az idei évben is kimagaslóan szerepel, 2019-ben az IKR kísérleteiben mindenhol jóval átlag felett teljesítve az egyik legjobb búza lett.

Complice

Az Isterra újdonságai között nemcsak búzákat találhatnak. Idén már elérhető a Leopard őszi takarmányárpa, mely jóval 10 t feletti termésével, alacsony szárával hívja fel magára a figyelmet. Kiemelkedő télállóság, hosszú kalászok és magas ezerszem tömeg jellemzi ezt a 2 soros fajtát.

A tritikálé kínálatuk is bővült egy korai virágzású fajtával. A Trisem, egy kiváló betegség-ellenállósággal rendelkező anyag, melynek télállósága és bokrosodása is átlag feletti. Magas ezerszem tömegének is köszönhetően a termése a legjobb fajták közé emelheti.

Az Isterra Magyarország Kft. további ajánlatait, fajtáinak részletes eredményeit, a legfrissebb híreket kövesse a megújult www.isterra-seeds.com honlapon.