A szabadtéri programoknak kedvező, nyarat idéző idő a következő két napban még folytatódik, de már úton van a lehűlést hozó hidegfront. Az érkezéséig még a napi maximum-hőmérsékleti rekordok is veszélybe kerülhetnek.

Vasárnap: 31 fokos április nyár

A hét utolsó napján napos, fátyolfelhős időre számíthatunk, de helyenként időszakosan gomolyfelhők is megjelenhetnek az égen. Csapadék nem valószínű. A délnyugat, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

Hétfő: hideg észak, meleg dél

Az ország déli felén derült vagy fátyolfelhős lesz az idő, és ott késő estig csapadék sem valószínű. Északon is több órára kisüt a nap a változó felhőzet mellett, de arrafelé délutántól fokozatosan beborul az ég. Főként délutántól várható az északi tájakon eső, zápor, zivatar, helyenként délelőtt is eshet már.


A délnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik, majd az északi megyékben északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 31 fok között várható. Észak-Borsodban alacsonyabb értékeket mérhetünk, míg délen magasabbakat.

Kedd: betör a hideg

Kedden már erősen felhős vagy borult lesz az ég, sokfelé eshet. A déli és keleti határ közelében a napos periódusok mellett erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott szórványosan számíthatunk záporra, zivatarra.

Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik. Hajnalban 9 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. A délutáni csúcsértékek esetében nagy lesz az eltérés, ugyanis 9 és 24 fok közé "melegszik" a levegő. Az Észak-Dunántúlon lesz a leghidegebb, míg a Viharsarokban a legmelegebb. Napközben az ország északnyugati felén is elkezd már csökkenni a hőmérséklet.

Időjárási helyzet Európában

Európa nagy részének időjárását egy anticiklon határozza meg, ennek következtében meleg, szára az idő. Észak-Európa felett több front is húzódik, amelyek hatására több helyen előfordul eső, záporeső. A kontinens legmelegebb területei jelenleg az Ibériai- és a Balkán-félsziget, ahol a csúcsértékek mindenütt 25 fok felett alakulnak. A Kárpát-medencére is kiterjedő anticiklonnak köszönhetően a hétvégén száraz és egyre melegebb idő várható hazánkban.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.