Az enyhe tél, a korai tavasz, a meleg és nedves idő kedvez a spanyol meztelencsigáknak. A kellemetlen kártevők brutál gyorsan szaporodnak, egyetlen egyed 200-400 utódot hozhat világra. Egyre többen vannak, nekünk pedig nem sok eszköz van a kezünkben velük szemben.

Turóci Ágnes malakológus (a puhatestűekkel foglalkozó tudományág szakértője), a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint – mint azt a 24.hu-nak elmondta – a jövőt még megtippelni sem lehet. Az inváziós fajokra általánosságban jellemző, hogy széles ökológiai toleranciával és több olyan tulajdonsággal rendelkeznek (például épp a gyors szaporodási ráta), amely potenciális előnyt jelenthet számukra az őshonos fajokkal szemben. "Nem tudjuk, mi lesz és hol lesz a vége" – fogalmazott.

meztelen csiga

A meztelencsigák számára paradicsomi a mostani esős, meleg, párás időjárás – forrás: Pixabay

A jelent illetően ellenünk dolgozott az 1901 óta legmelegebb tél is. Normál esetben a spanyol meztelencsigák párzási időszaka június végétől november végéig, december elejéig tart, a csúcspont augusztus és szeptember. Kölcsönös megtermékenyítés után rakják le tojásaikat pár centivel a földfelszín vagy tereptárgyak alá, védett helyre. Minden egyed többször is párosodhat, egy évig tartó élete során csaknem 200-400 tojást rak. A kicsik 3-5 hét múlva bújnak ki a tojásból, majd 6-9 hónap elteltével már maguk is párosodnak.

Az időjárási körülmények most az egyedszám növekedésének kedveznek. Sok minden függ a nyári csapadékviszonyoktól, ha aszály jön, akkor a csigák is visszább húzódnak, a hőséget nem szeretik és nem is bírják, így aztán jócskán megritkulnak.

S ha ezt nem tudjuk/akarjuk kivárni, akkor az örök kérdés, hogy mit tehetünk ellenük? A válasz elkeserítő: semmit, pontosabban semmi olyat, ami hasznos, őshonos fajainkat nem veszélyezteti.



Sokféle megoldás van, a sörcsapda körülbelül már a könyökünkön jön ki, Zsigó György növényorvos a tavaly engedélyezett két csigaölő granulátum (Csigaölő natural és Vitrol GB csigaölő szer) mellé egy újabbat, méghozzá a korábban a II. kategóriába sorolt metaldehid hatóanyagot tartalmazót is engedélyeztek, a Xiren HG-t.

Akik kipróbálták, azok dicsérik az indiai futókacsát. Hamarosan mi is kapunk egy párt, a tapasztalatainkról beszámolunk majd a "Levelek a kertemből" című sorozatunkban. A kacsa összeszed minden kártevőt a kertben, legnagyobb kedvence azonban a meztelencsiga. Olyannyira, hogy Angliában például bérelni is lehet futókacsát, hogy a meztelencsigákkal ellepett kertet néhány hét alatt teljesen megtisztítsa. Ráadásul összeszedi a csigapetét is, amivel a későbbi szaporodásukat is megelőzi. Kis kertben azonban nem érdemes bevetni, mert ha elfogy a csiga, nekünk kell a madarakat etetni.

De létezik egy fura nevű fonalféreg is, ami elpusztítja a csigát, erről részletesen itt írtunk.