Nagyobb haszon a repcemézből, mint az olajból?
Egy francia tanulmány szerint a méhek által termelt méz eladásából befolyó összeg meghaladja a rovarölő szerek használatának előnyeit.

Az okos gazdáké a jövő
Több párhuzamos projektbe kezd hazánk egyetlen, kifejezetten fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó önálló szervezete, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi), amelyek lényege a fenntartható gazdálkodás támogatása digitális technológiák alkalmazásával.

Ilyen árak mellett a gazdáknak veszteséget kell elkönyvelniük
Nagyon rossz évet zártak a búza- és repcetermesztők Békés megyében. A kukorica- és a napraforgó-termelés már sokkal jobban megérte.

búza

Nagy problémát jelent a búza fuzáriumos szennyezettsége – fotó: Agroinform.hu

Az egész országból igényelhetnek kárenyhítő juttatást aszálykár után a gazdák
A 2019. kárenyhítési év során az ország egész területén aszályhelyzet volt, tehát azok a termelők, akik megfelelnek a feltételeknek, az ország teljes területén részesülhetnek kárenyhítő juttatásban.

Azon kell dolgoznia az agrárágazatnak, hogy a termelés ne okozzon környezeti kárt
Szeptember második felében a Syngenta Kft. fenntarthatósági fórumra hívta az érintetteket: kutatókat, a kormányzat, a hatóságok, civil szervezetek, a sajtó és az élelmiszerlánc több szereplőjének képviselőit. Tekintettel a téma fontosságára és az egész társadalom érintettségére, az Agroinform.hu ez alkalomból interjút kért Matthew Pickardtól, a Syngenta magyarországi vezetőjétől, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre.

Ilyen könnyen még senki nem jutott fűnyírótraktorhoz
Olvasott az Agroinformon a nyereményjátékról, feltöltött egy ingyenes apróhirdetést a Piactérre, majd nemsokára már a "ferrari vörös" fűnyírótraktort pakolta fel. Látjátok? Ilyen egyszerű.

Ugródeszka a mezőgazdaság világába és a munkaerőpiacra
Az Agrovirtus versenyt és tehetséggondozási programot szervező AgroVIR Kft. szerepet vállal abban is, hogy a digitális agrárium iránt érdeklődő hallgatókból álló adatbázisukat és azokat a termelőket összekapcsolják, akik megfelelő tudás híján még nem képesek az agrárdigitalizáció útjára lépni. Huszthy Balázst, az Agrovirtus digitális agrártechnológiai verseny egyik szervezőjét, a Szent István Egyetem projektmenedzserét az Agrárdigitalizáció a felsőoktatásban! című konferencián kérdeztük.

szie

A verseny hasznos gyakorlati tudást és akár karrierlehetőséget is ad a résztvevőknek – fotó: Agrovirtus Facebook oldal

Mezeipocok-inváziótól tartanak a gyümölcstermelők
A sokáig tartó napsütéses, száraz időjárás nemcsak a kirándulni vágyóknak kedvezett. A hosszú nyárutó következtében jelentősen elszaporodtak a rágcsálók.

Könnyebbé és olcsóbbá válhat az öntözésfejlesztés egy új törvénynek köszönhetően
Az Országgyűlés elé került az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényjavaslat, amelynek a gazdák kérésének megfelelően egyik legfőbb alapelve, hogy az öntözés közérdek – közölte Nagy István agrárminiszter.

Míg véget ér az ősz... (Még) védjük meg a repcét!
2019 őszén ismét hőmérsékleti rekordok dőlnek meg és a tavalyi évhez hasonló száraz időszakot élünk meg. A károsítók számára ez egy utolsó – de a korábbi években nem létező – lehetőséggé vált.

Növényvédelmi előrejelzés: A kertekben sok a tennivaló
Felgyorsult a lombhullás, meg kell kezdeni a lemosó permetezéseket. Az Agroinform.hu 2019. évi 44. heti növényvédelmi előrejelzése.

napraforgó

Sok-sok parlagfű és kevés napraforgó – de betakarították.

Natur technológia a gyakorlatban a Szigetvári Hús Kft.-nél – VIDEÓ!
A Szigetvári Hús Kft. területein éppen most folyik a Natur MICRO T kijuttatása – egy közeli táblájukon pedig az egyik legfontosabb kultúrájukat, a szóját aratják.

Románia: Újabb 13 ezer sertés leölése mellett döntöttek
Csaknem 13 ezer újabb sertés elpusztításáról döntött pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakhatóság (ANSVSA), miután afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatták ki egy Arges és egy Olt megyei farmon.

Elképesztő amerikai húspótló készítmény hódít Oroszországban!
A Beyon Meat amerikai húspótló készítmények befektetői között van Bill Gates, a Microsoft alapítója, Leonardo Di Caprio színész, környezetvédelmi aktivista és Don Thompson, a McDonald's volt vezérigazgatója.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.