Vasárnap

A többórás napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható.  A déli órákban időszakosan össze is állhatnak a gomolyok. Délután nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami a Dunántúlon meg is vastagszik. Napközben a keleti határszélen kisebb, estefelé a Dunántúlon nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, főként a Fertő térségében meg is erősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.


Hétfő

Átmeneti felszakadozások mellett nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugatról kelet felé több csapadékzóna vonulhat, amelyekből többfelé várható zápor, zivatar. A déli, délkeleti, a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet élénk, időnként erős lökések kísérhetik.

A hőmérséklet hajnalban többnyire 7, 12 fok között alakul, de a derült tájakon akár 3, 5 fok sem kizárt. A csúcsérték 14 és 22 fok között alakul, a tartósabban csapadékos részeken lesz a hűvösebb.

traktor

Csapadék várható – fotó: pixabay.com

Kedd

Az éjszaka kialakuló vastagabb, összefüggő felhőzet és csapadékzóna napközben kelet felé húzódik, mögötte gomolyfelhők képződnek, amelyekből már csak kevés helyen valószínű zápor. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.

Hajnalban 5, 12, délután 10, 18 fokot mérhetnek, a legtovább csapadékos északkeleti megyékben lesz a hűvösebb.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.