Országos előrejelzés: csütörtök reggeltől csütörtök éjfélig

Nagyobbrészt felhős vagy erősen felhős égre számíthatunk, délkeleten azonban naposabb idő lesz, ott csak késő délutántól növekszik meg a felhőzet. A reggeli északkeleti csapadékgócok távozását hosszabb szünet követi, majd délutántól várhatóan előbb az ország északnyugati felén kell képződő, illetve délnyugatról északkelet felé mozgó záporra, zivatarra készülni egyre több helyen, késő délutántól, estétől pedig már az Alföldön is valószínű kialakulásuk.

Nagyobb eséllyel a déli megyékben néhol heves zivatar is előfordulhat! A jellemzően délies szél csak zivatarok körül lehet erős vagy viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet tág határok, 23 és 36 fok között alakul. Az Alpokalja egyes részein és Észak-Borsodban lesz a legenyhébb, míg a Dél-Alföldön a legmelegebb az idő.

Országos előrejelzés: péntek

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, zivatar, majd délutántól egyre inkább a Dunától keletre lévő területek fölé koncentrálódnak a csapadékzónák, eközben pedig nyugat, északnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása, csökkenése is. Nagy területen megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat az északi, északnyugati szél, emellett viharos lökések zivatarok környezetében is előfordulhatnak. A minimum 14, 20 fok között valószínű. A csúcshőmérséklet általában 18, 25 fok között várható, de az Alföldön kora délutánig ennél magasabb értékek is lehetnek.

Országos előrejelzés: szombat

Éjszaka keleten is csökken a felhőzet, és a nappali órákban gomolyfelhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban általában 10 és 16 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, derült hidegre érzékeny vidékeken ennél hűvösebb is lehet. Délután 20, 26 fok várható.

SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Forrás: Met.hu

Indexkép: Pixabay