Szerda

Jellemzően felhős időre van kilátás kevés napsütéssel. Sok helyen kell záporra, zivatarra, illetve esőre is számítani. Késő délutántól, estétől a gomolyfelhők lassanként összeesnek, ezzel együtt egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Az Alföldön megélénkülhet a szél, de szélerősödés csak zivatar körül lehet.

Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat – Fotó: OMSZ

A maximum-hőmérséklet általában 21 és 27 fok között alakul.

Csütörtök

Felhős lesz az ég, szűrt napsütés valószínű. A délutáni órákra egyre gomolyosabbá válik a felhőzet, amiből több helyen, egy adott pont fölött akár többször is lehet zápor, zivatar. A szél néhol megélénkül, zivatarban megerősödik.

A minimum-hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű, a maximum-hőmérséklet 21 és 27 fok között várható, azonban a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb is lehet.


Péntek

Hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett főként felhős idő valószínű. A délutánra gomolyosabbá váló felhőzetből több helyen, egy adott pont fölött akár többször is lehet zápor, zivatar. A szél gyenge vagy mérsékelt lesz, de zivatarok környezetében megerősödhet a szél.

A minimum-hőmérséklet 13 és 17 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.

Indexkép: Bagosi Sándor