Az előzetes adatok alapján megdőlt az idei szezonrekord és a napi melegrekord is vasárnap, Dévaványán 39,5 Celsius-fok volt – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Vasárnap 17 órakor a Békés vármegyei Dévaványán 39,5 fokot regisztráltak. A második legmelegebbet a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunmajsán mérték, 39,1 fokot, Derekegyházon (Csongrád-Csanád), Tiszaalpáron (Bács-Kiskun) és Kelebián (Bács-Kiskun) 39,0 fokot rögzítettek – írták.

Legmagasabb hőmérsékletek

Legmagasabb hőmérsékletek – Fotó: OMSZ

Hozzátették: az augusztus 27-ére vonatkozó eddigi rekord 39,3 Celsius-fok volt, ezt 1950-ben Csongrádon mérték. Közölték azt is: az idei szezonrekord eddig 39,1 fok volt, amit július 17-én mértek Hódmezővásárhelyen.


Lassan elkezd csatázni a hűvösebb és a forró légtömeg, de ma az ország nagyobb része felett még az utóbbi győzedelmeskedik. A Dunántúl nyugati felén ugyanakkor már lesznek olyan helyek, ahol 30 fok alatt marad a hőmérséklet, másutt általában 32 és 39 fok közötti forróságra kell számítani, de délkeleten a kerekített 40 fok sem elképzelhetetlen. A mai napra vonatkozó melegrekord megdőlésére is van esély (39,8 fok, 1950, Csongrád) – írták előrejelzésükben.

Figyelmeztető előrejelzés - hőség

Hőség miatti figyelmeztető előrejelzés: 5 megyére a legmagasabb riasztást adták ki, a napi középhőmérséklet 29 °C felett alakulhat.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Pixabay