Sokak számára ismeretlen ez a különleges megjelenésű növény, pedig a fogyasztása régre vezethető vissza. Mégis, kevesek kosarában köt ki, és még kevesebben termesztik a kertjükben az articsókát. Pedig nagyon is megérné.

Az articsóka Észak-Afrikában őshonos zöldség- és gyógynövény. Már az ókori görögök is fogyasztották, míg hazánkban sokáig csak dísznövényként tartották számon. Ez nem is csoda, hiszen nagyon különleges a megjelenése. De nagy kár lenne csak nézegetni, hiszen igazán finom és egészséges zöldségféle, amelyet ráadásul a saját kertedben is meg tudsz termelni.

Ehhez pedig akár már most, március elején elvetheted a magokat, hogy otthonod védelmében növekedhessenek az articsóka palánták. Utána pedig már csak azt fogod bánni, hogy miért is nem adtál előbb helyet az articsókának a kertedben. Na és persze a tányérodon.

Ismerd meg az articsókát

Az articsóka magas termetű, évelő növény. Zöldeskék, osztott levelei vannak, és első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy rokonaihoz, a bogáncsformákhoz és a szamárkenyérhez hasonlóan szúrós, azonban a levelei inkább puhák.

articsóka

Az articsóka a te kertedben is megterem. Fotó: Pixabay

Elhúsosodott virágzati tengelye és fészekpikkelyeinek töve ehető. Kiváló párolva, sütve, marinálva, de készíthető belőle mártás, és hússal töltve is nagyon finom. Az ókorban igazi ínyencségnek számított, hiszen úgy vélték, hogy afrodiziákum. Az első évben gyökeret és levélrozettát, a második éveben virágzati szárat fejleszt.

Az articsóka legjobban a napos, félárnyékos területeket kedveli, jól tűri a hideget, de a fagyokra érzékeny növény. A jó vízgazdálkodású, termékeny, középkötött talajokat szereti, és igen nagy a tápanyagigénye.

Az articsóka íze édeskés, zöldborsóra emlékeztető. Citrommal vagy ecettel ízesítve igazi édes-savanyú ízkombinációval kápráztathatjuk el családunkat, így érdemes kipróbálni, és egy igazán finom és egészséges változatosságot vinni az ételeinkbe.


Így ültess articsókát

Háromféle módon kezdheted el az articsóka termesztését: maggal, sarjdugványozással vagy alvó gyökerekkel. Magvetés esetén az articsóka az első évben nem fog teremni, csak a másodikban, azonban ha palántát ültetsz, az már rögtön termő lesz.

A palántaneveléshez már februárban el tudod vetni a magokat, amelyek márciusban fognak kihajtani, és májusban, amikor már egészen biztosan nem fenyegetnek a fagyok, kiültetheted őket az ágyásba. Fejlődésük során a palántáknak sok tápanyagra van szükségük. Mivel az articsóka magasra megnő, a palántákat egymástól legalább 1-1,5 méterre kell elültetni. Az articsóka ültetése előtt a talajba szerves trágyát kell dolgozni, hiszen rendkívül tápanyagigényes növény.

Szaporítása történhet tőosztással is, de ehhez fontos, hogy minden osztott részen legyen legkevesebb két leveles hajtás és megfelelő gyökérzet. A tőrészeket 60-75 cm távolságra ültesd el egymástól. A levelek csúcsát vágd vissza 13 cm-re.

Alvó articsókagyökeret is vásárolhatsz, ilyenkor vagy ősszel, vagy tavasszal kell elültetned azokat.  A gyökerek közötti távolság ugyanúgy 1-1,5 méter legyen, mint a palánták esetében.

Az articsóka a napos, gyengén félárnyékos, meleg területeket kedveli, és nagyon víz- és tápanyagigényes növény. Ősszel felkupacolással és takarással kell megvédeni a téli fagyok elől, mely védelmet csak április környékén szabad eltávolítani.

Folyamatosan ügyelned kell rá, hogy kellően nedves maradjon a földje, ezért öntözd rendszeresen. Minden évben új hajtás fog kibújni a földből, de ahhoz, hogy igazán szép legyen az articsóka, érdemes csak a két legerősebbet megtartani.

Több fajtás is ismert .A Green Globe articsóka bőségesen terem, és jól tűri a hideget, míg a Violetto igazi olasz szépség, gyönyörű, lila fejekkel. Azonban, ha igazán zsenge articsókát szeretnénk szedni, akkor a kulcsszó a víz. A kevés víz ugyanis megkeményítheti vagy elpusztíthatja a fejlődésben levő rügyeket.

Fontos, hogy folyamatosan gondoskodjunk a gyommentesítésről, és a mulcsozásról, mely nem csupán a gyomokat tartja távol, de a talaj nedvességét is megőrzi. Az articsóka kétszer is terem, márciustól-májusig és októbertől-decemberig. Akkor szabad betakarítani, amikor húsosak a "szív levelei", és még nem nyíltak szét a külső levelek.

articsóka

Az articsóka nagyon szép és finom. Fotó: Pixabay

Ezért egyél articsókát

Azon túl, hogy a pizzán igazán nagyon finom feltét válhat belőle, még az egészségre is nagyon jó hatással van. Az articsóka fogyasztása védi a májat, fokozva annak epetermelését. Csökkenti a koleszterinszintet és kiváló vízhajtó. Emellett segítséget nyújt reumás megbetegedések és érelmeszesedés esetén.

Az articsóka leveleiből készült articsóka kivonat számos gyógyszer alapja. Javítja az emésztést, segít megelőzni a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, és cukorbetegség, illetve vesebántalmak esetén is kiváló.

Az articsóka cynarint tartalmaz, amely serkenti az epertermelődést és csökkenti a koleszterinszintet. Ehhez magas rosttartalma is hozzájárul. Csökkenti a puffadást, antioxidánshatású, ezen kívül káliumot tartalmaz, amely segít csökkenteni a magas vérnyomást.

Egy közepes articsóka tartalmazza a napi C-vitamin szükségletünk 25 százalékát, erős antioxidáns, így segít csökkenteni a szabad gyökök szervezetünkre gyakorolt káros hatásait, és erősíti az immunrendszert. A benne lévő mangán hozzájárul a zsírsavak feldolgozásához. Az articsóka tehát igazán különleges látványt nyújt a kertben, és egészséget jelent a tányéron.