Magyaroszág gyomflórája az elmúlt évtizedekben átalakult. Számos, korábban jelentős gyomnövény veszített jelentőségéből és helyüket más, sok esetben nehezen vagy csak többszöri kezeléssel írtható növényfaj vette át, melyek alapvetően átformálták és mára már meghatározták a gyomszabályozási technológiát, nem kis tervezési, munkaszervezési feladat elé állítva ezzel a gazdálkodókat. A klimatikus vizsonyok szélsőségei és a tavaszi „bemosó” csapadék szűkössége száraz években az alapkezelések felől a pontosabban elvégezhető, a már kikelt és ismert gyomflóra ellen irányítható állománykezelések irányába mozdítotják a gyomirtási műveleteket. A vetést követő csapadék kiszámíthatatlansága, vagy az alapkezelés hatástalansága miatt így célszerűbb vagy indokolt lehet a gyomkelés utáni mihamarabbi beavatkozás választása a minél korábbi gyomkonkurencia kikapcsolás végett.

A kukoricatermő területeink jelentős része erősen fertőzött veszélyes, magról kelő kétszikű gyomnövényekkel, mint amilyen például a parlagfű, a selyemmályva, a csattanó maszlag és a szerbtövis fajok. Ezen gyomok élettani sajátosságaik miatt vagy más gyomirtó készítmények szelekciós hatásának következményeként nagymértékben felszaporodtak, az ellenük való védekezés ebből adódóan meglehetősen nehéz. A parlagfű elhúzódó kelése miatt tavasztól kezdve folyamatosan csírázik. Sikeres alapkezeléssel az első keléshullám egyedei ugyan elpusztíthatók, de a később kelők – a jó árnyéktűrő képességük miatt – a kukoricasorok között is képesek fejlődni. A csattanó maszlag a talaj mélyebb rétegeiből is csírázik, kelése elhúzódó, így a területen egyazon időben különböző fejlettségű egyedek találhatók. A fejlettebb csattanó maszlag növények már nehezen irthatók. A szerbtövis félék nagymagvú, szintén mélyről és elhúzódó csírázású fajok, melyek nagyobb egyedei az egyes gyomirtó szeres kezeléseket kiheverik és újrahajtanak. A selyemmályva több hullámban kel az újabb és újabb csapadék hatására, így eltérő fejlettségű egyedeivel találkozhatunk a táblán. Az említett kétszikű gyomnövényeink fiatal, 2-4 leveles korban a legérzékenyebbek a gyomirtó szerekre, a fejlettebb egyedek már nehezen irthatók, így a gyomszabályozási technológia és a gyomirtó szer választásnál fontos a veszélyes, magról kelő kétszikű gyomnövények elleni hatékonyság. A kétszikűek mellett a legtöbb helyen a magról kelő egyszikű gyomnövények is problémát okoznak, elsősorban a kakaslábfű és a muhar fajok fordulnak elő nagyobb mennyiségben. Az évelő kétszikűek közül a mezei acat foltszerű megjelenése okozhat jelentősebb gondot a kukoricatermő területeken.



Figyelembe véve az említett, hazánkra jellemző gyomosodási viszonyokat, kifejlesztésre került egy olyan gyomirtó készítmény, a Calaris Pro, amely lehetőséget ad az EU által engedélyezett maximális hektáronkénti terbulitazin dózis (750 g/ha) kijuttatására.

A terbutilazin a triazinok csoportjába tartozik, hatását a fotoszintézis gátlásával fejti ki. Szisztemikus hatású, a gyomnövények a hatóanyagot a gyökéren és a levélen keresztül egyaránt felveszik. A talajra került hatóanyag a talajrészecskékhez erősen kötődik, így kimosódási veszély nincs.

A Calaris Pro másik hatóanyaga a szisztemikus hatású mezotrion. Állománykezelés esetén a hatóanyag elsődlegesen a gyomnövények levelén keresztül felszívódva fejti ki hatását, de a talajra került hatóanyag jelentős tartamhatással is rendelkezik. Az érzékeny gyomnövényekben a hatóanyag felvétel gyors, a  kezelést követő 3 órán belül bejut a szövetekbe, majd csúcs- és gyökérirányba is szállítódik. A talajra került mezotriont a gyomnövények csírázás közben a hajtáscsúcson, majd a gyökereken keresztül veszik fel.

A hagyományos kukorica gyomnövények mellett, mint például a libatop félék, disznóparéj fajok vagy a vadrepce kiváló hatékonyságú a nehezen irtható kétszikű gyomnövények, pl.: csattanó maszlag, selyemmályva, árvakelésű napraforgó, keserűfűfélék, egynyári szélfű, vadkender, fekete csucsor, varjúmák és ugari szulákpohánka elleni is, teljes a magról kelő kétszikűek elleni hatása.

A Calaris Pro két hatóanyaga a mezotrion és a terbutilazin igazolt, egymás hatását serkentő tulajdonsága miatt a parlagfűvel erősen fertőzött területeken is kiváló gyomirtó hatást biztosít akár a parlagfű fejlettebb egyedei ellen is, a növény újrahajtásának veszélye nélkül. A mezotrion a karotinoid szintézist gátolja, míg a terbutilazon a fotoszintézis gátlásán keresztül fejti ki a hatását. A szer két olyan éllettani folyamatot gátol, mely egymás nélkül nem tud működni, valódi szinergizmus lép fel, az eredmény gyors hatás.



A Calaris Pro a magról kelő egyszikű gyomok közül a kakaslábfű és a muhar fajok ellen is jó hatással rendelkezik. Az erős levélen keresztüli perzselő hatásának köszönhetően a mezei acattal erősen fertőzött területeken is jó gyomirtó hatást biztosít ez ellen a nehezen klontrollálható évelű kétszikű ellen.

A Calaris Pro elsődleges hatása a gyors, levélen keresztüli hatóanyag felvétel és szállítás következtében megnyílvánuló fehéredésben majd száradásban jelentkezik. A Calaris Pro nagy előnye más gyomirtó készítményekkel szemben, hogy hűvös, csapadékos időben is jól működik, a hatáskifejtésének gyorsaságát a hőmérséklet nem befolyásolja. Az állománykezelés utáni csapadék a gyomirtó szert a gyökérzónába mossa, így a talajon keresztül is hat. Hosszú talajon keresztüli hatástartammal bír a magról kelő kétszikű gyomnövényekre.

A Calaris Pro hatóanyagait a kukorica enzimatikus úton lebontja, ezért a szelektivitása a kukorica fejlettségétől független, ami egy új, az eddigi gyakorlattól eltérő, a kukorica fejlettségétől független, rugalmas felhasználást tesz lehetővé. Takarmány kukorica hibrideknél eddigi vizsgálatainkban fajta érzékenység nem mutatkozott. Vetőmag előállításban és csemege kukoricában is használható, de ez esetben a fajtatulajdonos előzetes hozzájárulását kell kérni.

A Calaris Pro alkalmazását posztemergensen, 2,3 l/ha dózisban, nedvesítőszer használata mellett, a magról kelő kétszikű gyomok 2-4, míg az egyszikűek 3-5 leveles állapotában javasoljuk kijuttatni. Célszerű 2-3 kg aktív nitrogén hatóanyag/ha dózisban bármely nitrogén műtrágya permetléhez adagolása a tökéletesebb hatáskifejtés érdekében. Évelő fenyércirokkal fertőzött területen bármely szulfonilkarbamid típusú gyomirtó szerrel kombinációban alkalmazható.

A készítmény kijuttattásának évében vethető kalászos, és mélyszántás elvégzése után őszi káposztarepce. A következő év tavaszán, ha a talaj pH-ja 6-nál alacsonyabb nem vethető cukorrépa, pillangósok, levélzöldségek és burgonya. Extrém száraz körülmények fokozhatják az utóvetemény hatást.

A Calaris Pro az agrár-környezetgazdálkodási programokban korlátozás nélkül használható.

Tóth Csantavéri Szilvia – Dr. Nagy Viktor – Radvány Béla
Syngenta Kft.

 


Bővebben a Syngenta honlapján >>>