Az LS traktorok magyarországi forgalmazója lett a Novara Coop Kft. A társaság telephelyére március végén érkeztek meg az első erőgépek, amely esemény alkalmából a Novara Coop Kft. úgy döntött, hogy szántóföldi géppróba alkalmával tesztelik az új traktorokat. Az "első bevetésre" az Agroinform.hu videós stábja is meghívást kapott, így Tököl határában a motorok felbőgtek, a kamerák forogtak – és munkába álltak az első hazai LS traktorok.

Az 50 lóerős-, illetve a 100 lóerős LS traktorok dolgoztak a bemutatón, és a Novara Coop Kft. gyomfésűivel kapcsolva három-négyleveles állapotú kukoricában debütáltak. Pilisi Andor, a Novara Coop Kft. gép-üzletág vezetője így nyilatkozott az új erőgép márkáról:

"Partnereink megszokhatták tőlünk, hogy olyan gépeket és eszközöket vásárolhatnak a Novara-Coop Kft. palettájáról, amelyek kivétel nélkül a kiváló ár-érték arányt, megbízhatóságot és a gazdaságos használatot jelentik számukra. Amikor új traktormárkában gondolkodtunk, akkor ugyanezen elvek mellett haladva választottuk ki a magyarországi gazdálkodói kört legszélesebb körben kiszolgáló brendet, amely véleményünk szerint az LS.

Az LS traktorok jövője hosszú távon biztosított az európai piacon, ezért is döntöttünk a márka képviselete mellett. Több személyes találkozó és alapos műszaki tanulmányok után büszkén jelenthetjük be meglévő- és leendő partnereink számára, hogy 2020. március hónaptól az LS traktorok egyedi magyarországi márkaképviseletévé léptünk elő, amely feladatot kiemelt figyelemmel és szakmai odaadással fogunk teljesíteni.

50 lóerős LS Mtron R50 traktor dolgozik a szintén Novara Coop által forgalmazott 6 méteres gyomfésűvel – fotó: Agroinform.hu / Igric Dominika

A bemutatón is dolgozó 50 lóerős LS Mtron R50 traktor saját gyártású motorral van felszerelve

– és rendelhető fülke nélküli-, illetve fülkés kivitelben. A gyártó ezt a szériát 35-től 55 lóerő kategóriáig forgalmazza és kifejezetten kertészeti, kommunkális- illetve vegyesgazdaságok változatos munkáihoz ajánlja. Az LS Mtron saját gyártású motorról érdemes tudni, hogy a CNH Industrial hasonló színű márkájának egyik szériájában is ez a motor kerül beszerelésre évek óta – így számunkra nem kérdés, hogy Magyarországon is be fog válni az LS strapabíró konstrukciója.

Annak ellenére, hogy kertészeti traktor, a bemutatón remekül megállta a helyét a szántóföldön is – egy 6 méteres gyomfésű társaságában.

101 lóerős LS Mtron XP101 traktor dolgozik a szintén Novara Coop által forgalmazott gyomfésűvel – fotó: Agroinform.hu / Igric Dominika

A bemutatón dolgozó másik erőgép egy LS XP 101-es modell volt

Ez a 101 lóerős traktor viszonylag magas felszereltséggel – fronthidraulikával, front kardán-kihajtással – áll a gazdálkodók szolgálatára. A gép FPT motorral rendelkezik és mind kényelemben-, mind pedig funkcionalitásban remekül kihasználható a kis- és közepes méretű gazdaságok számára a szántóföldi- és az állattartó telepek munkáiban egyaránt. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a széria az LS palettáján már kényelmi szempontból is maximálisan megállja a helyét az európai elvárások szempontjából. A kartámaszok, a klíma és a rádió – valamint a rugózott Grammer-ülés – mind az alap felszereltség részét képezik.

Új traktormárka – és minden erőgép – esetében elsődleges fontosságú a felhasználók számára a garancia és a szervizháttér biztosítása.

Az új LS traktorokat lóerő-kategóriától és felszereltségtől függetlenül 2 év garanciával adjuk át az új tulajdonosának, amely mellé országos szervizszolgáltatást biztosítunk.

Raktárkészlettel is rendelkezünk természetesen, ám fontos kiemelni a szerviz- és alkatrész tekintetében, hogy a környező országok hivatalos márkakereskedései egymás között speciális alkatrész-ellátási hálózatot tartanak fenn annak érdekében, hogy bármikor, bármilyen alkatrész időben odaérjen a felhasználóhoz.

Az LS traktorok legnagyobb előnye- és egyedisége a piacon a feltűnően és páratlanul magas alapfelszereltségben rejlik. Ezzel valóban kiváló ár-érték arányt garantál a gyártó.

Az LS traktorok szériái és teljesítmény-kategóriái Európában – így Magyarországon is – 23 lóerőtől 101 lóerőig érhetők el.

A gyártó kifejezetten az állattartó vegyes-gazdaságok, az önkormányzati-, illetve kommunális célok, illetve a kertészeti és szőlészeti munkák elvégzésére fejlesztette az LS traktorokat."

További információkkal kapcsolatosan forduljon bizalommal Pilisi Andorhoz és a Novara-Coop Kft. munkatársaihoz az alábbi elérhetőségek egyikén:

Tel: +36 30 195 88 76; +36 30 863 93 05
E-mail: info@novaracoopkft.hu
Web: www.lstraktor.hu
www.novaracoopkft.hu