A most Szlovákiában talált madárinfluenza vírus nem azonos a 2016-2017-es magyarországi és európai járványt okozó H5N8-as vírussal, hanem a H5N6 szerotípusba tartozik.

A vírus ezen altípusát most mutatták ki első alkalommal Szlovákiában; korábban 2017 decemberében, Hollandiában jelent meg először az Európai Unió területén.

A betegség határainkhoz közeli előfordulása felhívja a figyelmet a vírus magyarországi megjelenésének kockázatára is, ezért

a NÉBIH ezúton is kéri a baromfitartókat, hogy fokozottan ügyeljenek a járványvédelmi előírások betartására!

Az elhullottan talált vadmadarakat, illetve a betegség baromfiállományokban felmerülő gyanúját pedig az állategészségügyi szolgálatnak kell bejelenteni.

fotó: Shutterstock