a kérődző szerk átalakítás az egységes kérelem beadásnál elég kipipálni vagy kell hozzá mást is kitölteni? mert én is ugy jártam hogy fater ment be a falugazdászhoz és ő csak a tehneket kérdezte hogy volt e az meg nem volt ezért nem pipálták ki de bika meg volt böven ugyhogy kikell még pipálnom de nem tom kell e mást kitölteni hozzá!????
illetve ebbe a kategoriába tartozik e az extenzifikácios támogatás vagy az más lesz?
Kérdésem a következő lenne mi értelme a 61/2009 akg rendelet módosításnak, jelen esetben ökogazdálkodás igazolásról van szó. Már nem kell papír alapon beküldeni!!!! Tavaly még be kellet, ennek mi értelme?? Aki nem küldte be tavaly az már úgyis lőheti Így szortíroznak, csoportosítanak?? Lehet az idén az fog kiperegni aki beküldi Miért nem lehet egy 5 éves ciklust úgy végig vinni , hogy ne módosítsanak egy rendeletet egészen pontosan 227-szer??
Ma kaptam meg anyatehén támogatási határozatot és 1 állat esetében termékenyítés nem megfelelő fajtájú bikával tőrtént. (ami azt jelenti,hogy a temékenyitési jegyröl lemaradt a BIKA NEVE).Ilyenkor mit tudok csinálni (irjatok valami okosat)
(kérdésem a Holstein Fríz bika támogatását érintette)
Tisztelt Ügyfelünk!
Kérdését a Gazdálkodói Információs Szolgálat ügyfélszolgálata értelmezte és az alábbi tájékoztatást nyújtja:
A 22/2012 VM rendelet 1.§ alapján:
Referencia hízottbika állomány: a húsmarhatartó (az az ügyfél, aki a 2010. július 1. és 2011. június 30. közötti referencia időszakban szerepelt regisztrációs számának feltüntetésével a Tenyészet Információs Rendszerben (a továbbiakban: TIR), és a referencia anyatehén, illetve hízottbika állomány alapjául szolgáló állatok tenyészetének tartója volt;) által tartott azon 9 hónapnál idősebb hímivarú szarvasmarha egyedek létszáma, de legalább három egyed, amelyek az ENAR-ban szerepeltek 2010. július 1. és 2011. június 30. között, és ezen időszak alatt legalább két hónapon keresztül folyamatosan a tartó tenyészetében álltak, majd a tenyészetből történő kikerülést követően legfeljebb 30 napon belül vágásra vagy élő állatként Magyarországon kívül értékesítésre (export) kerültek;”
A fentiek alapján a Holstein-friz hímivarú fenti feltételeknek megfelelő egyed is beleszámít a referencia állományba, így a támogatás igényelhető.
MVH-s GYIK a honlapon:
"Kell-e számítani annak a gazdának szankcióra, aki több igényt nyújt be a kérelemben, mint amit az MVH jóváhagy? Tehát kisarkítva a problémát 10 db hizottbika szerkezetátalakítási jogosultságra nyújt be támogatási kérelmet a termelő, de az MVH csak 5 db hagy jóvá?
Nem kap szankciót az az ügyfél, aki több jogosultságot igényelt, de az adminisztratív ellenőrzést követően az MVH kevesebb állatszám alapján állapít meg jogosultságot. Magyarul, aki pl 15 anyatehenet írt be, de csak 10-et talál az MVH jogosultnak, nem kap szankciót."
Kiváncsi leszek jővöre megugrik e az állatlétszám 30000 jószággal,mert ugye most hatvanezer hektár talál gazdára,sok sikert minden nyertesnek ,ne irigylem(őket jővöre) tölük...de azért az fáj,hogy én aki határmenti kis hurokban lakom csak egy negyvenöt fokos sávban érvényesithetném a helyben lakó.elővásárlási bérlési jogomat (ha helyi tészcsé elnök egész pereputtya nem akarna háromszázhektáros.birtokos lenni,a több ezer bér mellett) szemben azzal aki a határtól.beljebb lakik és 360 fokos körben érvényesitjeti ezt...és persze állami föld legközelebb hozzánk ötvenkilométerre van...igy én egy halmozottan hátrányos "határlakó vagyok"
Mi a frízezést felszámoljuk,mert egy huncut fíllér nem marad rajta és még a támogatás fillingjét is elvették tőlünk!!tehát még az a kis remény sem maradt!!!
Az fasza Annyi mindenkit kérdezgettem mit hol hogyan az a vicces mindenki mást mondd Jővő hónapba elmennek a bikák egy időre felfüggesztem ezt a bikázosdít Nem vagyok kibékülve a frízekkel meg az egész rendszerrel
Válasz #3076. hozzászólásra
Mára nekem az anyatehén határozat is meghozta a kedvem!Több lett beadva mint tavaly/persze nem kaptuk meg/,de azért hiánypótlást kértek a többlet tehénre az ősszel!
Válasz #3071. hozzászólásra
Nálunk is beírták a frízt,de utólag gondolkodva lehet hogy be se kellet volna adni az egészet!!!
Mindenhol csak a szankciók,ellenörzés,vállalás,bezzeg a kifizetésről semmi!!
Aki belépett vállalt mindent ellenörzést stb.-t ,de nem tudja hogy mindezt mennyiért?
Az általad is idézett, az MVH honlapján elérhető "Kérődző szerkezetátalakítási program TÁJÉKOZTATÓ" tartalmaz egy másik pontot is:
5.1 Fajta
A hústípusú vagy kettős hasznosítású típusba tartozó fajtájú állatok támogathatóak. A 1121/2009/EK rendelet kizár egyes (tejelő típushoz tartozó) fajtákat.
Meghatározásra kerültek azok a fajták, amelyek NEM TÁMOGATHATÓAK (ld. alábbi táblázat). Az ezeken kívüli fajtakódon bejelentett állatok támogathatóak.
3.1.2 Referencia hízottbika:
háziasított marhafélék
Szarvasmarha és házi bivaly (Bubalus domesticus) fajú.
hímivarú
betöltötte a 9 hónapos kort
Az állat legkésőbb a vágás/export napján betöltötte a 9 hónapos kort!
Itt nem említi ,hogy kizárná a fekete bikát! (még házi bivalyra is igényelhető)
Anyatehén határozat a kézben , már csak annyit kérünk Sapsifülestől, hogy jósolja meg a következő heti lottó számokat , mert eddig minden infója bevált , köszönet érte!!!!!!!!!
Szia.Ma voltunk a falugazdásznál és megmondta tejhasznúra nem jár támogatás"a bikára sem"!A húshasznúra jár min 3db-tól.Elgondolkodtató,megéri-e a feketével foglalkozni
A Fiatal gazda támogatási kérelemnek helyt adó határozat tartalmazta a támogatás összegét is, a határozat meghozatala évének január 1-jén érvényes EKB árfolyamon számítva (2008-ban 253,73 Ft/€ vagy 2009-ben 266,70 Ft/€).
A 10 % a határozatban megjelölt támogatási összegnek a 10 %-a, tehát az akkori árfolyamon számolva.
Szia
Nekem is ugyan így volt hogy se szó se beszéd jött a levél rá pár napra meg a pénz is rajta volt a számlán.Ellenőrzés itt sem volt.Amúgy kerek egy millkacsoki nem sokkkal több
Szia! félre ne érts, nem a zsebedben szeretnék turkálni,
de meg tudnád mondani mennyi is a 10 % Ft-ban? A régi árfolyamon számolnak a fiúk, vagy valami frissebbel..igazából ez érdekelne.
Köszi!
Én is beadtam januárban a 10% ra a kifizetési igényt. Múlt héten megjött rá a határozat hogy jóváhagyták és rá pár napra át is utalták az összeget. Ellenőrzésem eddig még nem volt. :)
Egyelőre többet nem tudok én sem sajnos... jővőhét csütörtökön fogunk leülni a falugazdásszal és megbeszélni az egészet+benyújtani a kérelmet! Majd ha beadtuk és érdekel még akkor is téged utána leírom mit ,hogy csináltunk
Én úgy tudom ha többet írsz be azt nem büntetik ,de ha kevesebbet akkor nem plusszolják meg a kvótádat ,magyarán inkább kettővel többet mint kevesebbet ,de ez nem mvh -s infó csak úgy van!!!
Válasz #3046. hozzászólásra
Szia !
A referencia időszak állatállományát ellenörzik, mit tudsz mi a hibahatár? Nálunk sajnos van egy pár db. amit nem tudom beírhatok-e nem elég eggyértelmű!
34947 hozzászólás
Válasz #3094. hozzászólásra

Száz...
elektronikus jelölés támogatásról tud már valaki valamit?
Üdv. mindenkinek!
Tegnap megjött az anyatehéntartás támogatásáról a határozat. Esetleg pénzt kapott már valaki?
Sziasztok!
Földalapú támogatásnál hány évig lehet pihentetni úgy, hogy támogatást is kapjak? Köszi.
a kérődző szerk átalakítás az egységes kérelem beadásnál elég kipipálni vagy kell hozzá mást is kitölteni? mert én is ugy jártam hogy fater ment be a falugazdászhoz és ő csak a tehneket kérdezte hogy volt e az meg nem volt ezért nem pipálták ki de bika meg volt böven ugyhogy kikell még pipálnom de nem tom kell e mást kitölteni hozzá!????
illetve ebbe a kategoriába tartozik e az extenzifikácios támogatás vagy az más lesz?
Azt szeretném kérdezni, hogy nem tudja-e valaki a Burley és Virgina dohány bázisjoghoz kötött támogatását mikor fogják fizetni? Köszi
Szia Sapsi!
Így szortíroznak, csoportosítanak?? Lehet az idén az fog kiperegni aki beküldi
Miért nem lehet egy 5 éves ciklust úgy végig vinni , hogy ne módosítsanak egy rendeletet egészen pontosan 227-szer??
Kérdésem a következő lenne mi értelme a 61/2009 akg rendelet módosításnak, jelen esetben ökogazdálkodás igazolásról van szó. Már nem kell papír alapon beküldeni!!!! Tavaly még be kellet, ennek mi értelme?? Aki nem küldte be tavaly az már úgyis lőheti
Ma kaptam meg anyatehén támogatási határozatot és 1 állat esetében termékenyítés nem megfelelő fajtájú bikával tőrtént. (ami azt jelenti,hogy a temékenyitési jegyröl lemaradt a BIKA NEVE).Ilyenkor mit tudok csinálni (irjatok valami okosat)
Válasz #3087. hozzászólásra
Köszönöm az infót!!!Az ember így bízzon abban,akinek éppen a termelőket kellene segítenie!Holnap intézkedek is!!Mégegyszer köszönöm 
Válasz #3068. hozzászólásra
megjött
Sziasztok!
Ezt a levelet ma kaptam az Agrárkamarától!
(kérdésem a Holstein Fríz bika támogatását érintette)
Tisztelt Ügyfelünk!
Kérdését a Gazdálkodói Információs Szolgálat ügyfélszolgálata értelmezte és az alábbi tájékoztatást nyújtja:
A 22/2012 VM rendelet 1.§ alapján:
Referencia hízottbika állomány: a húsmarhatartó (az az ügyfél, aki a 2010. július 1. és 2011. június 30. közötti referencia időszakban szerepelt regisztrációs számának feltüntetésével a Tenyészet Információs Rendszerben (a továbbiakban: TIR), és a referencia anyatehén, illetve hízottbika állomány alapjául szolgáló állatok tenyészetének tartója volt;) által tartott azon 9 hónapnál idősebb hímivarú szarvasmarha egyedek létszáma, de legalább három egyed, amelyek az ENAR-ban szerepeltek 2010. július 1. és 2011. június 30. között, és ezen időszak alatt legalább két hónapon keresztül folyamatosan a tartó tenyészetében álltak, majd a tenyészetből történő kikerülést követően legfeljebb 30 napon belül vágásra vagy élő állatként Magyarországon kívül értékesítésre (export) kerültek;”
A fentiek alapján a Holstein-friz hímivarú fenti feltételeknek megfelelő egyed is beleszámít a referencia állományba, így a támogatás igényelhető.
A rendelet az alábbi linken érhető el:
http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=147206.591597
Tisztelettel:
Gazdálkodói Információs Szolgálat ügyfélszolgálata
Válasz #3085. hozzászólásra
A TÁJÉKOZTATÓ-ban a fajtára vonatkozó kikötéseket az 5. pontból áttették a 3.1.1 pontba, így már egyértelmű, hogy csak az anyatehenekre vonatkozik.
Válasz #3075. hozzászólásra
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/tamogatasok/MVHJogcimKeresoPortletWindow?tamogatas_id=1000166&mutat=T%C3%A1mogat%C3%A1s%2Br%C3%A9szletei&tartalom_id=1030032
Válasz #3071. hozzászólásra
MVH-s GYIK a honlapon:
"Kell-e számítani annak a gazdának szankcióra, aki több igényt nyújt be a kérelemben, mint amit az MVH jóváhagy? Tehát kisarkítva a problémát 10 db hizottbika szerkezetátalakítási jogosultságra nyújt be támogatási kérelmet a termelő, de az MVH csak 5 db hagy jóvá?
Nem kap szankciót az az ügyfél, aki több jogosultságot igényelt, de az adminisztratív ellenőrzést követően az MVH kevesebb állatszám alapján állapít meg jogosultságot. Magyarul, aki pl 15 anyatehenet írt be, de csak 10-et talál az MVH jogosultnak, nem kap szankciót."
Hízottbikánál NINCS fajtakikötés!
Sziasztok!
Tavaly októberi cikk:
Mivel az éves EU-támogatás(SAPS) összege eleve 15 százalékkal bővül,...
Nem 10%-kal nő évente?
Kiváncsi leszek jővöre megugrik e az állatlétszám 30000 jószággal,mert ugye most hatvanezer hektár talál gazdára,sok sikert minden nyertesnek ,ne irigylem(őket jővöre) tölük...de azért az fáj,hogy én aki határmenti kis hurokban lakom csak egy negyvenöt fokos sávban érvényesithetném a helyben lakó.elővásárlási bérlési jogomat (ha helyi tészcsé elnök egész pereputtya nem akarna háromszázhektáros.birtokos lenni,a több ezer bér mellett) szemben azzal aki a határtól.beljebb lakik és 360 fokos körben érvényesitjeti ezt...és persze állami föld legközelebb hozzánk ötvenkilométerre van
...igy én egy halmozottan hátrányos "határlakó vagyok"

Válasz #3080. hozzászólásra

Van baj ezzel is azzal is
Válasz #3079. hozzászólásra

Nem a fekete bikával van a gond,hanem a narancs szinű marhákkal.
Válasz #3078. hozzászólásra

Mi a frízezést felszámoljuk,mert egy huncut fíllér nem marad rajta és még a támogatás fillingjét is elvették tőlünk!!tehát még az a kis remény sem maradt!!!
Válasz #3077. hozzászólásra

Annyi mindenkit kérdezgettem mit hol hogyan az a vicces mindenki mást mondd
Jővő hónapba elmennek a bikák egy időre felfüggesztem ezt a bikázosdít
Nem vagyok kibékülve a frízekkel meg az egész rendszerrel 

Az fasza
Válasz #3076. hozzászólásra
Mára nekem az anyatehén határozat is meghozta a kedvem!Több lett beadva mint tavaly/persze nem kaptuk meg/,de azért hiánypótlást kértek a többlet tehénre az ősszel!
Válasz #3075. hozzászólásra

Bizonytalan és rakás szar az egész
Válasz #3071. hozzászólásra

Nálunk is beírták a frízt,de utólag gondolkodva lehet hogy be se kellet volna adni az egészet!!!
Mindenhol csak a szankciók,ellenörzés,vállalás,bezzeg a kifizetésről semmi!!
Aki belépett vállalt mindent ellenörzést stb.-t ,de nem tudja hogy mindezt mennyiért?
Válasz #3067. hozzászólásra

Az általad is idézett, az MVH honlapján elérhető "Kérődző szerkezetátalakítási program TÁJÉKOZTATÓ" tartalmaz egy másik pontot is:
5.1 Fajta
A hústípusú vagy kettős hasznosítású típusba tartozó fajtájú állatok támogathatóak. A 1121/2009/EK rendelet kizár egyes (tejelő típushoz tartozó) fajtákat.
Meghatározásra kerültek azok a fajták, amelyek NEM TÁMOGATHATÓAK (ld. alábbi táblázat). Az ezeken kívüli fajtakódon bejelentett állatok támogathatóak.
Válasz #3072. hozzászólásra
Szorítok nektek,de ha van valami fejlemény akkor okvetlen szólj légyszíves.köszi
A falugazdász megcsinálta területalapú igénylésével együtt beadtuk , majd eldől mi lesz....
Válasz #3067. hozzászólásra

Lett volna itt nekem jó pár,amire igényeltem volna!!!De mondták sajnos nem tartozik bele a tejhasznú!
Válasz #3067. hozzászólásra
Akkor itt Sárbogárdi falugazdász ezek szerint rosszul tudja!!!!Most akkor ilyenkor mit lehet tenni?????
Válasz #3068. hozzászólásra

Ide is megérkezett tegnap.
Válasz #3066. hozzászólásra
ide még nem jött de bízunk
Válasz #3064. hozzászólásra
3.1.2 Referencia hízottbika:
háziasított marhafélék
Szarvasmarha és házi bivaly (Bubalus domesticus) fajú.
hímivarú
betöltötte a 9 hónapos kort
Az állat legkésőbb a vágás/export napján betöltötte a 9 hónapos kort!
Itt nem említi ,hogy kizárná a fekete bikát! (még házi bivalyra is igényelhető)
Válasz #3065. hozzászólásra
Anyatehén határozat a kézben , már csak annyit kérünk Sapsifülestől, hogy jósolja meg a következő heti lottó számokat , mert eddig minden infója bevált , köszönet érte!!!!!!!!!
Válasz #3059. hozzászólásra

megintcsak tökéletesek voltak az infóid, itt ma megkaptuk a határozatot
pedig volt kicsi para, mert a termékenyítési jegyeket csak utólag hiánypótlással küldtük meg, eddig sosem kérték, de ezek szerint elfogadták
most már csak a lóvé jöjjön
Válasz #3043. hozzászólásra

Szia.Ma voltunk a falugazdásznál és megmondta tejhasznúra nem jár támogatás"a bikára sem"!A húshasznúra jár min 3db-tól.Elgondolkodtató,megéri-e a feketével foglalkozni
Válasz #3062. hozzászólásra
Üdv!Tudomásom szerint 3 alkalommal
Sziasztok!
Ugyan az a növény kultura hányszor vethető egymás után támogatásra? Kukoricára gondolok 3-4-5?
Válasz #3060. hozzászólásra
pár nélkül :)
Válasz #3055. hozzászólásra
Szia!
A maradék tíz százalék pár 1millió párezer forint.
Válasz #3056. hozzászólásra
Az anyatehéntartás támogatás kifizetési határozatait a a jövő hét elejéig postázzák, remélhetőleg a hónap közepéig a pénz is követi.
Válasz #3055. hozzászólásra
A Fiatal gazda támogatási kérelemnek helyt adó határozat tartalmazta a támogatás összegét is, a határozat meghozatala évének január 1-jén érvényes EKB árfolyamon számítva (2008-ban 253,73 Ft/€ vagy 2009-ben 266,70 Ft/€).
A 10 % a határozatban megjelölt támogatási összegnek a 10 %-a, tehát az akkori árfolyamon számolva.
Válasz #3054. hozzászólásra

Szia
Nekem is ugyan így volt hogy se szó se beszéd jött a levél rá pár napra meg a pénz is rajta volt a számlán.Ellenőrzés itt sem volt.Amúgy kerek egy millkacsoki nem sokkkal több
Szia SAPSifüles.
Érdeklődnék nem-e lehet hallani valamit az anyatehéntámogatásról?!A válaszodat előre is köszönöm.
Válasz #3054. hozzászólásra
Szia! félre ne érts, nem a zsebedben szeretnék turkálni,
de meg tudnád mondani mennyi is a 10 % Ft-ban? A régi árfolyamon számolnak a fiúk, vagy valami frissebbel..igazából ez érdekelne.
Köszi!
Válasz #3030. hozzászólásra

Szia!
Én is beadtam januárban a 10% ra a kifizetési igényt. Múlt héten megjött rá a határozat hogy jóváhagyták és rá pár napra át is utalták az összeget. Ellenőrzésem eddig még nem volt. :)
Válasz #3052. hozzászólásra

Köszi,de úgy néz ki én már szerdán bent leszek az illetékesnél!
Válasz #3048. hozzászólásra

Szia!
Egyelőre többet nem tudok én sem sajnos... jővőhét csütörtökön fogunk leülni a falugazdásszal és megbeszélni az egészet+benyújtani a kérelmet! Majd ha beadtuk és érdekel még akkor is téged utána leírom mit ,hogy csináltunk
Válasz #3047. hozzászólásra
Köszönöm a választ. Én is néztem a tavalyit, akkor május 16-án érkezett a pénz.
Válasz #3041. hozzászólásra
Köszönöm a választ.