Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn azzal indokolta a halászat múlt heti leállítását a Balatonon, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-t sok támadás és kritika érte az utóbbi időben, amelyet meg kell vizsgálni, és újra kell gondolni a jogosultság rendszerének átalakítását. Követendő példaként említette a Tisza tavat, ahol az érintett önkormányzatok bevonásával egy önszabályozó közösség gyakorolja a halászati-horgászati jogot.

Balázs Árpád elmondta: a szövetség ülésén téma volt az ügy, de határozat nem született. Emlékeztetett: a tóparti önkormányzatok korábban megkapták a lehetőséget arra, hogy tulajdonosok legyenek a halgazdálkodási társaságban, de nem kívántak élni vele, mivel az költséges közfeladatokkal is jár. Az alelnök hozzátette: Keszthely korábban felvetette, hogy jó lenne, ha önkormányzati kézbe kerülne a halászati jog, de a többség nem támogatta.

Illusztráció: Jó Magyar Áru.hu

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzatok tapasztaltak-e problémát a halgazdálkodási cég működésében, vagy jeleztek-e ilyet a tárca felé, Balázs Árpád azt válaszolta, nincs tudomása erről. Hozzátette, panaszokról ő is hallott, úgy mint mindig, hiszen köztudott, hogy a horgászok és a halászok között évtizedek óta ellentét van.

Rendkívüli eset nem történt, és idén olyan mértékű halpusztulás sem volt, mint korábban - mondta Balázs Árpád. "Nagy dolog" nem történt a halászat leállításával, hiszen egy héten belül amúgy is le kellett volna állni a tél miatt. Az önkormányzatok most arra számítanak, hogy a kormány a jelenleginél jobb koncepciót dolgoz ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. működtetésre, amelyet majd az érintettekkel, köztük a helyi önkormányzatokkal is egyeztet - tette hozzá.