A beruházásról szólva Nagy István megjegyezte: Magyarországnak szüksége van az olyan cégekre, amelyek szaktudást és tapasztalatot hoznak, és hozzájárulnak a magyar mezőgazdaság versenyképességének növeléséhez.    Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása 2010-2017 között 52 százalékkal növekedett, azonban a területhasznosításban van még elmaradás az európai uniós átlaghoz képest.

A területhasznosításnak, a termelés színvonalának az elkövetkező 10-15 év alatt el kell érnie az EU-15-ök szintjét, ezzel Magyarország agrárgazdasága húszmillió ember ellátására lehet képes – fogalmazott a miniszter.

Nagy István kiemelt kormányzati célnak nevezte a mezőgazdaság károsanyag-kibocsátásának csökkentését, a talajkímélő és talajmegújító technológiák, valamint a hatékony öntözési módszerek terjesztését. A fenntartható mezőgazdasági termelés eléréséhez szükséges a vidéken élő kis- és közepes mezőgazdasági termelők számára a megfelelő szabályozási környezet kialakítása – mondta.

Az amerikai kereskedelmi kamara ügyvezető igazgatója, Lippai-Nagy Írisz arról beszélt, hogy Magyarország hosszú távú versenyképessége attól függ, hogy rendelkezésre áll-e a huszonegyedik század kihívásaira választ adó versenyképes munkaerő, illetve attól, hogyan tudja fokozni a termelés hatékonyságát. Az épülő beruházással a Cargill jelentős lépést tesz a hatékony takarmánytermelés bővítésében – tette hozzá.

Makai Szabolcs, a társaság elnök-vezérigazgatója a beruházásról elmondta: a jelenlegi, 1970-ben épült gyár mögé egy havi tízezer tonnás kapacitású új takarmánygyárat építenek több mint ötmilliárd forint értékben. Az új gyárban elsősorban sertés- és baromfitakarmányt állítanak majd elő, hiszen a húsfogyasztás és az állattartási kedv is növekedőben van Magyarországon. A régióban a baromfilétszám folyamatosan növekszik, és ezt a tendenciát várják a sertésállományban is – közölte.

sertés

A húsfogyasztás és az állattartási kedv is növekedőben van Magyarországon – fotó: Shutterstock

Az amerikai tulajdonú Cargill cégcsoport 1995-ben lépett a magyar piacra két üzletággal, a gabona- és olajosmag-kereskedelemmel, illetve a takarmánygyártással. Magyarországon Karcagon három, Kaposváron és Pápán pedig egy-egy üzemben gyártanak.

A karcagi székhelyű Cargill Takarmány Zrt. árbevétele, az elektronikusan közzétett beszámolója szerint, a 2016 júniusától 2017 május végéig tartó üzleti évben 23,8 milliárd forint felett alakult, az egy évvel korábbi 25,7 milliárd forint után. Eredménye meghaladta a 410 millió forintot, az előző évi 244,9 millió forintot jóval túlszárnyalva. A társaság 267 dolgozót foglalkoztat.